Bóbitáink
A Móra Kiadó 1960-as évek közepétől a rendszerváltásig megjelentetett kis alakú, gazdagon illusztrált verseskötetei valószínűleg meghatározták a rajtuk felnőtt gyerekek lírához fűződő viszonyát és vizuális igényességét is. Élvonalbeli „felnőtt” költőink gyerekversei is önálló albumokat kaptak, Nemes Nagy Ágnestől Kiss Annán és Orbán Ottón át Tamkó Sirató Károlyig, sőt József Attilától, Áprily Lajostól is sikerült összegyűjteni egy negyven és nyolcvan oldal közötti kiadványra valót.
Weöres Sándor többször újranyomott Bóbita-kötete több nemzedék ritmusérzékét fejlesztette. A kötetek illusztrátorai a korszak legkiválóbbjai voltak. Réber László, Reich Károly, Szántó Piroska, Hincz Gyula vagy Kass János többször hozzájárultak a kötetek képi világának egyediségéhez.
Valószínűleg sem festői, sem lírai korszerűségében nem a legfrissebb, de az egyik legnépszerűbb kötet Gazdag Erzsi Meseboltja lehetett, Lukáts Kató rajzaival. Valóban meseszerű, részletgazdag, ragyogó színekben tarkálló népies motívumokat ábrázoló képei kiválóan illettek a pontos prozódiájú, magyaros lüktetésű, játékos költeményekhez. Nem csoda, hogy dallamosságuk azonnal megragadja a gyermeki hallást, hiszen Gazdag Erzsi első gyerekversei Kodály Zoltán megrendelésére születtek, aki különösen érzékeny volt a magyar beszéd hangsúlyához igazodó verselés finomságaira.
Ha pedig elfogadjuk alapszabálynak a versek zeneiségében is példamutató, erdélyiként is erős hatást gyakorló Kányádi Sándor által emlegetett meghatározást, miszerint „vers az, amit mondani kell”, akkor az iskoláskor előtti időszakban a versek legfontosabb minőségjelzői a „ritmikus”, a „dallamos” és a „pontos”. Természetesen az sem baj, ha a gyermek érti is, amit hall, de egy szürreális-mesés világban még annak is lehet értelme, hogy „Szárnyati Géza malacra”. A még olvasni nem tudó korosztály számára a hallott szöveg mellett a másik szempont, hogy a könyv lapjain látható képek szépek legyenek, és ne csak szó szerinti ábrázolásban kötődjenek a szöveghez, hanem segítsék a képzettársítások folyamatának kialakítását.
Az eszményként felidézett minták tartalmi és formai igényessége a győri Czeiner-Szücs Anita magánkiadású verseskönyvének harminc verséből sajnos csak kevésben jelenik meg
Formai tekintetben a természeti jelenségekről szóló rövid versek állják meg a helyüket, melyek legnagyobb részben hangutánzó szavakból állnak (Zápor, Varjak dala, 28, 27). Ezek a dalok akár Döbrentei Ildikó és Gryllus Vilmos gyűjteményeiben is megállnák a helyüket egy hozzájuk illő egyszerű dallammal.
A legtöbb szövegben sajnos botlik a hangsúlyos ritmusra épített ütem. Mivel több versike is kétütemű hetesben íródott, ezekben különösen feltűnő, ha a sorpárok egyikében a beszédben hangsúlyos szótag máshová kerül, mint az előző sorban.
(Például: Puha szoba vagy télen, / Megóvlak melegében. – Anyadal; „honnan jöttél, s merre mész? / te milyen nyelven beszélsz?” – Fatima)
Egy érzékeny fülű és éles szemű lektor, aki verstanban jártas szerkesztőként átnézte volna a szövegeket, ezeken könnyen tudott volna segíteni. A versek világa ugyanis többnyire a szokott gyerekverstémákat fedi le játékos ötletekkel, olykor komolykodó, enyhén tanító célzattal. Váratlan fordulataival, néhol magyarázatra szoruló tömörítési próbálkozásaival sok tekintetben emlékeztet Pinczési Judit negyven évvel ezelőtt született verseire.[1] A Kóc Gerzson című kötet hangulatát idézi például a Repülhetsz című kötetindító vers, különösen a repülés karcsapásaira buzdító ismétléseivel, a Szárnyat adok mesevilágba bevezető változatos képeivel, A kalap (18), A trükkös trikós (19) vagy a Bubban, a szappan (31) váratlan képzettársításaival.
Ám az azóta eltelt időszak gyereklírát megújító, több párhuzamos irányba elindult letisztulási folyamatai mintha alig érintették volna meg a szerzőt
Ami négy évtizede posztmodern kísérletnek hatott, ma inkább esetlennek tűnik. A korszerűségre törekvés az érzékenyítés szándékában jelenik meg. Az egy oldalpárra került két vers azonban kilóg az inkább kisebbek számára alkalmas versek közül. A Fatima (14) egy arab kislánnyal szerzett játszótéri élményből kiindulva tereli a figyelmet a befogadásra, a Meglepetés (15) egy menekült (?) kislány szemszögéből mutatja be, milyen élmény először igazi babát kapni. A két vers szülői magyarázatot igényel. A szándék nemes, a két vers formai megoldása – mint általában a direkt didaxis – kevésbé sikeres. Az együtt hintázó és egymásra néző két kislány a képen nem segít jobban megérteni az amúgy is nehéz és kényes témát, de a ház alakú dobozformában vörös hajú babát tartó, keleties frizurájú – a vietnami szolidaritási plakátokat idéző – kislány sem biztos, hogy egy óvodásnak ugyanazt juttatja eszébe, mint a „mindent értő” felnőttnek. A külső fenyegetés – háború, szegénység, természeti csapások – lefestése pedig túl erős lenne a kötet többi, alapvetően idilli ábrázolásához képest.
Triviális tanulság, hogy amint a gondosan megtervezett teríték a legalapvetőbb ételeket is ízletesebbé varázsolja, ugyanúgy a könnyű és könnyed versikéket is magasabbra tudja röpíteni a megzenésített változat vagy az igényes illusztráció.
Czeiner-Szücs Anita gyerekverskötetét Orosz Judit pasztellszínekben megfestett kísérőképei emelik meg. A képek az egész oldalt betöltik, legalább a háttérszínekkel. Visszatérő elem a növényi díszítés, amely a szövegek világához mindenütt „szervesen” illik. Személyes kedvencem A kalap képe, melyen egy kislányfejen heggyé válik a csúcsos süveg, s a tetején apró boszorkányfigura áll (18).
Kiemelt helyre kerültek a szövegben megemlített motívumok, melyek között feltűnően sok a nagy szemű gyermeki tekintet. A képek éppen e tekintetek miatt lehetnek érdekesek akár néhány hónapos csecsemőknek is, bár elsősorban a két–három éves korosztály lehet fogékony e versek témáira.
A gyűjtemény anya–gyermek-kapcsolatról szóló szövegeinek (Anyadal, Anyajegy, Összebújós) a kortárs gyereklírához képest érzelgősnek tetsző mondatait és lírában kiüresedettnek ható jelzős szerkezeteit – „álmos már a kisbaba, / szép kis szemét behunyja” – az alattuk látható szorosan összebújó anya–lánya-párosok teszik hitelessé. Az Összebújós képén a hegynél magasabb anya fonja óvó kezét gyermeke feje fölé, és a hát, a váll és a hosszú haj egy ívvel meghúzott határa szintén hegyhátat idéz. Az illusztrációk egységesen hosszú, barna hajú anyukái a fiatal szerzőre hasonlítanak, aki kiváló marketingesként nemcsak a kötet kép világára fordított gondot, hanem – miután az internetes közösségi oldalakon már rendszeresen publikált „versesmami”-ként – merészen belevágott a magánkiadással járó nehézségekbe, és saját maga forgalmazza a kötetet.
A kiadáshoz megszervezte a támogatókat, akiknek a logóját egy lírai kiadványban szokatlan ötlettel a kötet elején elhelyezett tartalomjegyzékben hozzá is rendelte az általuk örökbe fogadott versek címéhez.
Az Előhangban kissé túlmagyarázott célok szerintem nem segítik a versek megértését, inkább egy érzékeny, jólelkű költő édesanya (versesmami) imázsát hivatottak kialakítani, ami helyett jobb lenne, ha a versek beszélnének.
Talán Bartos Erika versesköteteihez tudnám leginkább hasonlítani az Anyajegyet, annyi különbséggel, hogy verstanilag ugyan nem olyan egységes, de az Anyajegy képi világa sokkal igényesebb, kidolgozottabb, és tágabb teret enged a szabad asszociációknak.
Idősebbeknek való a székelyudvarhelyi Nagyálmos Ildikó Papírtáj című kötete, melyet az erdélyi Irodalmi Jelen adott ki
Ahogy az alcím – Panna harmadik könyve – is sejteti, kiskamaszokat szólíthat meg, akiknek már nem felolvasva kell tálalni a lírát. Hibátlan ritmikáját tekintve mégis hangos olvasásra csábítanak a dalformájú versek. A többször visszatérő téli, karácsonyi tematika mellett a Március idusán alkalminak tűnő forradalmi költemény kezdősora – „Idén már százhetven éve, / Hogy ifjak mentek a térre” – sejteti, hogy nem hónapok, hanem legalább másfél év alatt készültek el.
A március 15-ei általános iskolai ünnepélyeken szavalható vers egyébként egészséges székely konzervativizmusról árulkodik, nemcsak „a magyarok nagy tettére” emlékezéssel, hanem a szellemi jellegű revízió vagy legalább a politikai határon átnyúló összetartozás kimondásával: „ne feledjük, értünk haltak, / s védték Nagy-Magyarországot” (66).
A kötet fő jellegzetessége a hagyományokhoz való kapcsolódás
Előfordul a rögzített formák megőrzése mellett a kiskamasz elutasítása is.
„A fiúk egytől egyig majmok, / nem illatos vízzel locsolnak” húsvétkor (Panni húsvétja, 71).
De szót kap a vonakodó fiú is, aki csak azért fogadja el a tojást, mert „anya rakott krumplit főz” (Locsolkodó, 55).
Látjuk a karácsonyt először hagyományos hangulatban (Karácsonykor, 21; Karácsony csendje, 34), majd prózai otthonosságában: „nagyokat eszünk, / van ilyenkor minden, / egy dolgot sem tudok, / ami ekkor nincsen” (Karácsonykor fény gyúl…, 61).
Kötetszerkesztés tekintetében szokatlan, hogy ez a két tematikusan kapcsolódó pár vers mégsem egymás mellé került. A harminchét rövid verset nem sorolták ciklusokba, a több olvasásra sem feltárható szerkesztési elv hiánya az egyes szövegekre segít odafigyelni, ahogy a tipográfiai megoldás is, hogy csak az oldalpárok egyiként szerepel szöveg. A semleges betűtípussal (talán Calibrivel) nyomtatott versek háttere világosan elkülönül a szöveget sokszor körülölelő képeken belül.
Ötletes megoldásokat is látunk a fényforrás és a szövegháttér összevonására. Van, ahol ablakba kerül a vers (Havazik, 37), másutt a Nap erős fényét sejtjük mögötte (Szénaillat, 25), esetleg egyfajta absztrakt, metafizikai fényességet (Angyalváró, 44).
Váncsa Mónika akvarellel színezett rajzai is olyan szépek, hogy sokukat keretezve ki lehetne tenni a falra. Akadnak egyszerűbb megoldásai, mint a két rövid lábra álló, nyakkendős ceruzák, melyeknek egy kék-piros radír csenget be (28–29), a Szerelem szívecskéi (40–41) vagy a Tökös vers faragott töke (59), de színvilágukban ezek is egységet alkotnak az oldalpáronként megtervezett, szövegeket többnyire szervesen körbefogó képekkel. A test pozitúrájával játszó emberábrázolások a kamaszos versek mellett segítenek elvonatkoztatni és elképzelni a realitástól eltérő képeket is. A természeti tematika pedig egyenesen absztrakt megoldásokat csalt elő. A címadó vers metaforájából kiindulva a fehér változataiként világos árnyalatokban festett origamifigurákként látjuk a versben megjelenő állatokat, az egyetlen feketerigó kivételével (68–69).
A témáikban csapongónak tűnő, egymást követő versek legkorszerűbb megoldásai a kamaszkor gondjait mutatják be a tizenévesek nézőpontjából
Az idő beosztását (Halogatósdi, 22), a hangulatváltozások feszültségét (Se itt, se ott, 52), a félelmet (Fura féreg, 57), az első szerelem megrázó érzését (Szerelem 41). Két kedvesen ironikus anyák napi szavalnivaló is jutott a kötet végére.
Az Anyukám türelme (72) szinte ódai indításából egy szójátékig jut el: „De neki is van ám sodra, / kihozol belőle, mondja”. Az Anyahol… (74) kissé közhelyes fogása, hogy a kamasz kéri számon édesanyján elveszett tárgyait, de beszédmódjában talán ez áll legközelebb a kortárs kamaszlíra elismert élmezőnyéhez, például a címadás jellegében Kukorelly Endréhez.
A versek hagyományos formai megoldásaiban többször közel szó szerinti áthallásokra bukkanunk.
Gryllus-dal cseng a fülünkbe a Márciusi zápor elején: „Csepp, csepp, csepereg, / kopognak a cserepek” (65). Kányádi Sándor „Kútnak lenni volna jó…” verskezdését idézi a Zümmögő első sora: „Fára mászni volna jó” (10).
Nagyálmos Ildikó verseinek hallatán egyik mintaadó sem szégyenkezne. Kányádi Sándor földrajzi-kulturális értelemben is egyik legközelebbi követőjét tisztelhetné benne. A kötet természeti témájú verseinek tárgyai is erősen kötődnek a nagy elődhöz.
Például a Nyári hőség egyszerűen így szól: „Alig csordogál a patak, / Elbújtak benne a halak, / A út feneke kiszáradt, / Tikkasztja a nap a nyájat” (17). Ha nem várjuk el a mindenáron való formai-tartalmi újításokat a gyerekversektől, akkor mérhetjük az ötvenes-hatvanas években megújított és azóta is szívesen olvasott, hallgatott, sőt énekelt költeményeihez.
A bemutatott két kötet versei ugyan nem felelnek meg a legfrissebb lírai trendeknek, de alkalmasak arra, hogy a legkisebbeket és a felső tagozatosokat közel hozzák a lírai költészethez. Látványvilágukban is képesek fejleszteni az esztétikai érzéket, a saját, belső képek kialakításának folyamatát.
Kovács Gergely
Czeiner-Szücs Anita: Anyajegy
Illusztrátor: Orosz Judit
Magánkiadás, 2020
36 oldal
2990 forint
Nagyálmos Ildikó: Papírtáj
Illusztrátor: Váncsa Mónika
Irodalmi Jelen Könyvek, 2020
77 oldal
2500 forint
Hivatkozás: