Beszédesek, ritmikusak, képszerűek László Noémi kötetcímei, akár gyerek-, akár felnőttkötetről legyen szó
Labdarózsa, Bodzabél, Papírhajó, Műrepülés, Darázsolás.
A kötetekben megszólaló hang pedig életkortól függetlenül kap szárnyakat egy álomszerűen éber lebegésben. „Lélekmadárral szálló alkonyok: / az idő helyben áll, / a föld forog” – kezdődik az Özönlés című vers a Darázsolás című kötetben, majd így fejeződik be: „Féltett homályunk hajszál tartja fönn, / bomlik a légben / szalmaszárnyözön.” A szalmaszárnyakkal beúsznak a weöresi sorok: „Boldogan figyelnek égi fényjelek / Szénaszalma ágyat, alvó kisdedet” (Jászolban a szalmán). „Ragyogó / kékségen / sötét pihe-szál: / óriás / magányban / egy pacsirta száll” (Kánikula).[i] Majd László Noémi sorai ismét: „Akármerre fordulsz, / minden csupa szárny, / színjátszó egekben / ázik a magány (Hideg).
A Darázsolás éppen a magány ellenében, az első Covid-hullám és karanténhelyzet idején született, torokszorító időben, László Noémi és Kürti Andrea vers–kép/kép–vers-dialógusaként
A kötet online formában jelent meg hétről hétre, hogy bátorítást adjon, így magában hordja a keletkezés folyamatának esetlegességét, és nem jelöl ki életkori határokat, olvasói célcsoportot, csak belefeledkezik, egyre jobban, a felelgető négykezes játékba. Egy figyelmes szerkesztő azonban találhat befogadható, sőt szárnyakat adó verseket mind a kamasz, mind az ifjú olvasó számára.
De miért Darázsolás? Mit jelent, mit idéz meg a cím? A darázsolás egy hímző-varró technika, a ráncolások díszes, mintás levarrása. A bő anyagot szoknyaderékban, vállban, ingnyakon vagy kézelőn tetszetős formában ráncolják össze, így a sűrű ráncokban összefogott anyag további mintázatot kap.[ii] „Aprólékos és szemet gyönyörködtető munka. Úgy gondoltam„ – vallja László Noémi –, „hogy ez valamiféleképpen mindkettőnk munkastílusára vonatkoztatható. És valamiért nagyon tetszett a szó hangzása, utólag jöttem rá, hogy Babits Mihály Balázsolás verscímét juttatja eszembe, ami ráadásul egy gyógyító áldásról szól, és kapcsolódik a fulladáshoz.”[iii] A Balázsolás szavaival: „Mert orv betegség öldös íme engemet / és fojtogatja torkomat, / gégém szűkül, levegőm egyre fogy, tüdőm / zihál, s mint aki hegyre hág, / mind nehezebben kúszva, vagy terhet cipel, / kifulva, akként élek én / örökös lihegésben.”
A darázsolás szó hangzása további asszociációkat és jelentéseket hív elő, amelyek egymást kiegészítik, erősítik. Hiszen egyfajta varázsolás a gyógyító áldás is, és a varázsigékhez, mondókákhoz mindig is hozzátartozott egy duruzsoló, darazsak zsongására emlékeztető hangzás. Eszünkbe juthat Kányádi Sándor Duruzs-darázs című mondókaverse is: „Duruzsol a tűz, / darazsol a hó. / Ilyenkor idebenn / ülni jó.” A darázsolás tehát duruzsolás is, így képi és hangzó a szóalakban szinesztéziásan összeér, találkozik.
A hímzőtechnika alapja nem a látványos mintázat, hanem az egyenletes ráncokba összeöltött textilanyag. A szerkezet a versnyelvben is tükröződik: a szöveg (szövet) ráncait az egyenletesen lüktető ti-tá értékek, az időmértékes verselés két szótagú verslábai biztosítják. A versek többsége jambikus alapmértékű, amit helyettesítő spondeusok, sűrítő pirrichiusok vagy lépésváltó trocheusok tarkítanak. Néhány vers átfordul trochaikussá, de ez az alaplüktetésen nem változtat. Mindehhez társul az ütemhangsúly, a rím, a dallam, amely a képi nyelvvel együtt alakítja, színezi a mintázatot. Mégsem tüntethető el teljesen az aprólékos kézi munka és ritmus monotóniája. De nem is szükséges eltüntetni, hiszen az alapot adó hullámszerkezet a mintázat koherens része, amelyre rácsodálkozhatunk a maga funkcionalitásában. Ahogy a patak csobogása is folytonos ismétlődés, mindig más, mégis ugyanaz. Van, aki meg sem hallja, más gyorsan megunja, megint más hosszan belefeledkezik. Hallgassuk meg a verszenét, figyeljük meg a mintázatot néhány jellemző sortípussal építkező vers egy-egy szakaszában.[iv]
Az ötlábú (itt nyugodtan mondhatjuk: ötráncú), tíz szótagos sorokból álló Gyér világ nagyrészt jambusokkal és spondeusokkal lüktet, amit csak itt-ott szakít meg egy-egy trocheus vagy pirrichius. Az ütemhangsúllyal harmonikusan egybeépülő mérték és hanglejtés szinte dúdolhatóvá teszi a dallamot, a dalszerűséget fokozza a páros rímek összecsengése. Az emelkedő, lüktető, szárnyaló jelenlét vágya hatja át a verset, amely így imaszerű, zsolozsmázó hangon szólal meg, az álmodóra fókuszálva, elrejtve mintegy a versbeszélőt.
υ – | υ – | – – | – υ | υ υ
Az álmodó | hajnalban ║ hazajut, 10a
υ – | – – | – υ | υ – | υ υ
ha el nem | téveszti a ║ házkaput, 10a
υ – | – – | υ υ | – – | υ υ
ha el nem | kódorog, ║ ott nem ragad, 10b
υ υ | υ – | υ – | υ – | υ υ
ahol a lombok ║ égre omlanak, 10b
υ υ | υ – | υ – | υ – | υ υ
ahol a falnak ║ ága-szárnya van 10c
υ υ | υ – | – – | υ – | υ υ
s a tehetetlen ║ fölfelé zuhan 10c
Az ötlábú, tíz szótagú sorok mellé helyenként 9 és 11, sőt 12 vagy 8 szótagú sorok is kapcsolódnak, de alapvető marad a 10-esek dominanciája. Legizgalmasabb talán a Szél című vers, amelyben nemcsak a sorhossz és a rímszerkezet változik (páros rímek helyett ölelkező rím), hanem a jambusok és trocheusok is váltják egymást, egyfajta belső drámává, illetve belső dráma hordozójává válva ezzel. Az első sor jambusokkal indít, majd egy trocheussal a második sor elején lépést vált, hogy hadat üzenjen az időnek. Ahol igazán kizökken az időmérték a kerékvágásból, az a második sor vége, harmadik sor eleje: három hosszú szótag után három rövid következik. Az ablaknyitással látszólag megnyert időcsata után a második versszakban az ütemhangsúly nyomatékával megerősített trochaikus hatalomátvétel történik, míg a „világ világa” vissza nem fordítja jambikussá a fény útját, és öt hosszú szótaggal a végén meg nem erősíti: „engedd, hogy süssön!”
– – | υ – | υ – | υ – | υ
Szél fúj egy ║ eldugott | tavaszban, 9a
– υ | – – | υ – | υ υ | – – | –
ághegyen | nesztelen ║ madarak | nőnek. 11b
υ υ | υ – | υ – | υ – | –
Hadat | üzentem ║ az időnek, 9b
– υ | υ – | υ – | – υ | – –
nézd csak, | az ablakot ║ nyitva hagytam! 10a
– – | – υ | – υ | υ υ | – –
Szél fúj, | szárny repes, ║ lobog | a függöny, 10c
– υ | – – | υ υ | – υ | – υ
szirmokat | hullat ║ az éjszakába, 10d
– υ | – υ | υ – | υ – | υ
tárva-nyitva ║ világ világa, 9d
υ – | υ υ | υ – | – – | – υ
idézd | a napot, ║ engedd, | hogy süssön! 10c
Beszédesek a mintázatok a sortöréssel keletkező versformákban is. A Párnám alatt című versben 5/6/11, 4/7/11, illetve 5/5/10 a sorok szótagszáma, ahol az első két sor minden szakaszban sortöréssel keletkezett, a harmadik sor viszont egyben marad:
– – | – – | –
Mindig van | följebb, 5x
– | υ υ | υ –
van fa | magasabb, 5a
– – | υ – | – – | υ – | υ –
párnám alatt | reggelre ║ ott a nap. 10a
A már idézett Özönlés című versben fordított a sorrend (a hosszú sor áll elöl), de a lényeg ugyanez: 10/6/4, illetve 10/5/5 a szakaszok sorképlete szótagszám szerint.
Az ötlábú sor középen kettétört változata mutatkozik meg tisztán a Szem című versben, ahol a sormetszet két öt szótagú sorra vágja az eredeti ötlábú sort, ám soráthajlással értelmezve szépen megmutatkoznak az összetartozó verslábak. A sorpárok szorosabb összetartozását erősíti a félrímes szerkezet is. A karcsúsított forma jól illik az abszurd képeket és kérdéseket sorakoztató vers enyhén ironikus hangjához, s bizony beúszik a keser-ironikus Radnóti-sor felező tízese is: „A hangraforgó zeng a fű között” (Radnóti Miklós: Majális).
υ – | υ – | –
A láthatáron 5x
– | – – | υ –
halrajfelleg ül, 5a
– υ | – – | –
fél világ | úszik, 5x
– | υ – | υ –
fél világ | repül. 5a
A másik önálló sortípus, amely sok versben szerepel, és jellemző a kötetre, a négylábú, 8 szótagból álló jambikus sor. Karakterét meghatározza a sormetszet helyzete. Felező nyolcas, négylábú jambikus sorokkal találkozunk többek között a Nyílik a föld című versben:
– υ | υ – | υ – | υ –
Kérdez a kék, ║ a zöld felel: 8a
– υ | υ – | υ – | υ –
nyílik a föld, ║ mi süllyed el? 8a
A Szárny című versben a felező nyolcasok sortöréssel ketté is vannak vágva:
υ – | υ –
Hová megyünk, 4a
υ – | υ –
hová megyünk? 4a
υ υ | – – | – – | υ –
Ahová visz ║ lélegzetünk. 8a
Többnyire azonban 5║3 metszetű jambikus sorokkal találkozunk a nyolcasokban, az úgynevezett ambroziánus sorral. Az ambroziánus himnusz a korai keresztény költészet első nevezetes versformája, nevét megalkotójáról, Szent Ambrusról kapta. Az eredeti ambrusi himnuszforma négy rímtelen ambroziánus sorból állt. A versforma egyszerre könnyed és emelkedett, ezért is alkalmas a himnikus hang megszólaltatására, de nem áll ellen a rímes-hangsúlyos dalformának sem. A modern költészetben is megtalálta a helyét, kortárs költőink is gyakran élnek vele, ebben a versformában szólal meg pl. Tóth Krisztina Altató vagy Kovács András Ferenc Gyermekhangra című verse. Áthallásaik felismerhetőek az alábbi példákban.
A Vitorla című vers az est éjjelbe nyílásának, az éjszaka vitorlabontásának himnusza:
υ – | υ – | – – | υ –
Az este | lassú, ║ víz alatt 8a
υ υ | υ – | υ – | υ –
tavaszi | lombok ║ inganak, 8a
υ – | υ – | υ – | υ –
a város | indigó ║ egén 8b
υ υ | υ – | υ – | υ –
olajos | folt a ║ lámpafény. 8b
A következő mintavétel már sortöréssel mutatja be a sorfajtát: az Egy fa című vers sorai a sormetszet mentén való sortöréssel keletkeznek. Az első szakaszban három 5║3 metszetű és egy 4║4 metszetű sor törését figyelhetjük meg, amely egy helyen, az „intő kéz” esetében nyúlik meg, nem véletlenül. A sorpárok összetartozását a félrímes szerkezet erősíti.
– – | υ – | υ
Egy fát | leírni 5x
– | υ –
nem nehéz: 3a
– – | υ – | υ
földről | az égre 5x
– | – –
intő kéz, 3a
– υ | υ –
fölfele nyúl, 4x
υ υ | υ –
lefele ás, 4b
– – | υ υ | υ
minden | levele 5x
– | υ –
suttogás. 3b
A kötet vége felé néhány versben a trochaikus sorok dominálnak, amit megerősít, mintegy kontúroz az ütemhangsúly, hiszen gyakrabban találkozik az ütemnyomaték a versláb hosszú tagjával. Ettől a versek mondókaszerűbbek lesznek, mint a 7 szótagú sorokkal építkező Ül című vers második szakaszában, ahol a hosszan összecsengő rímek is belejátszanak a mondókázásba:
υ υ | υ – | υ υ | –
Aki megül, ║ belenő, 7a
– υ | – – | υ υ | –
falköpeny, ║ földlepedő, 7a
– υ | – – | – υ | –
égre semmit ║ rá ne bízz, 7b
– υ | – υ | – υ | –
tépi szél, ║ sodorja víz, 7b
– υ | – – | υ υ | –
nézd az ágat, ║ levelet, 7c
υ υ | υ – | υ υ | –
aki megül, ║ megered. 7c
A mintasorból „kilóg” még néhány vers, és egyedülálló, sajátos mintázatot alkot.
A Súly című versnek már a címe is árulkodó. Ez a kötet egyetlen verse, amelynek ritmusát egyedül az ütemnyomaték adja, az időmérték háttérbe szorul. A páros rímű 8 és 7 szótagos sorok szintén a mondókahatást erősítik, az önmegszólító mondóka elengedésre biztató gesztussá válik.
Lehunyod ║ a szemed | egyszer, 8a
nem tudod, ║ lebegsz vagy | fekszel. 8a
Semmi volt, ║ ennyi volt, | kész, 7b
mögötted ║ már az | egész. 7b
A kötet záró verse megint új mintázatot ölt: kettétört felező 12-esek, trochaikus mértékkel, erős kontúrhatással, a mondókarigmus igéző erejével. A páros rímelésű forma a gyermekdal egyszerűségével válik költői hitvallássá, mélység és magasság, álom és ébrenlét őrállójának énekévé, miközben fanyar öniróniával tart magának tükröt a „füstre írás” abszurd képével.
– υ | – υ | – –
Csillagcsont | a mélyben, 6a
– – | – υ | – –
föld színét | nem érem, 6a
– – | – υ | – –
ég boltját | vigyázom 6x
– – | υ υ | – –
szélrózsa|levélen. 6a
– – | – – | – υ
Itt-ott | egy-egy tüske, 6b
– – | – υ | – υ
mártják | holdezüstbe, 6b
– – | – υ | – υ
álomtó | vizébe, 6x (b’)
– υ | υ υ | – υ
írni vele | füstre. 6b
A 12-es sorok 3|3║3|3-as ütemtagolását erősíti meg, és fokozza hullámszerű mozgássá a kötet elején a Ringató metrikája. A nyitó 10-es sorok még a megszokott trochaikus-jambikus mederben folynak, amit a harmadik sor 12-ese próbál követni, de a negyedik sortól a három szótagú hullámok sodrása kerekedik felül, itt az alaprend, a verslábak hossza (a ráncolás szélessége) változik, és főleg krétikusok (– υ –), molosszusok (– – –) következnek. A hullámzásban forma, hangzás és jelentés találkozik, szinte képverssé válik a szöveg is. A hullámmozgás a létfolyamat egészére utal, amelyben a fényhullámok, földhullámok, lényhullámok is egyenértékűvé, hullámtermészetűvé válnak, mint a vers sorai.
– υ | – – | – – | υ – | υ –
Gömbölyű | zúgás, ║ fényes | áradat. 10a
– – | – υ | υ – | υ – | υ –
Fémízű | suhanás, ║ mutasd | magad. 10a
– υ | υ – | υ – | – – | – – | υ –
Távolodó | robaj, ║ lökhajtású | hajó. 12b
– υ – | – υ – | – – – | – υ –
Fodrozó | égvized ║ hullámát | nézni jó. 12b
– – – | – υ – | υ – υ | – υ –
Átívelsz | fellegen, ║ haladsz | szabály szerint. 12c
– – – | – υ – | υ – υ | – υ –
Hullámot | lát a szem, ║ akárhová | tekint. 12c
– – – | – – – | υ – – | – υ –
Földhullám, | ághullám, ║ madárhullám | az ég, 12d
– υ – | – υ – | – υ – | – – –
ringató, | lengető, ║ rejtező | fényesség. 12d
A hullámtermészet, ami a jambikus-trochaikus lüktetésben szintén elemi módon jelen van, magával hozza, mintegy teremti a kötet visszatérő, domináns képeit. Hiszen a lélegzet, a levegővétel, a szél, a szárnyak mozgása, a holdfázisok, a nappal és az éjszaka váltakozása, az idő múlása, az emberélet periodikus jelenségei mind a vízhullámokkal analóg jelenségek, a lét forrásának vízjelei. Amire Kürti Andrea röntgenképhatású, a belsőt konkrétan és jelszerűen is tükröző, redukált színvilágú képekkel válaszol.
Rajzai testközelbe és szerephelyzetbe hozzák a versbeszélő személyét, aki így egy kamaszlányjegyekkel bíró ifjú nő képében jelenik meg. Az ő álom és (ébren)lét határán eszmélő, határsávot átjáró alakját vezeti végig a kötet belső színterein. Mert kétség nem fér hozzá, hogy a versek szubjektuma belső utat jár be, amelynek légies alakot adnak a grafikák, „papírszínházzá” téve a kötetet magát is.
Belső útra hívnak mindjárt a kötet bevezető gondolatai, még ha elég direkt módon, felhívó jelleggel szólítanak is meg, és invitálnak követésre, a versbeszélővel való azonosulásra. „Működni fog, nekem is működik. Szedd össze magad. Ami lent van, az van fent, ami belül van, az van kívül. Egyszerűen csak lélegezzünk, mintha normális volna.” Az útra – gyógyulásra – invitálás szerencsésebben szólal meg az asszociációkat felszabadító lírai beszédmódban: „Ki jön velem, / ha jön velem? / Bátorság, féltés, figyelem. // Hová megyünk, / hová megyünk? / Ahová visz lélegzetünk. // Jártunk-e itt, / voltunk-e itt? / Számoltuk füvek lépteit. // Milyen világ, / milyen világ? / Szárnyukat próbálják a fák” (Szárny).
Milyen világ az, ahol a fáknak is, a falnak is szárnyuk van, és „akármerre fordulsz, / minden csupa szárny” (Hideg)? „Szél fúj, szárny repes, lobog a függöny” (Szél). Magasan szálló madarak, / az ég lobogó szélszalag” (Nyílik a föld). A szárnyakat szél nyitja, levegő emeli, légáramlás tartja magasban, konkrét és képletes értelemben is. Az élőket levegő élteti, akár lenn a földön, akár fenn az égben. Egyszerű, majdhogynem unalmas szükségszerűség ez, kár is beszélni róla. Akkor válik igazán fontossá, ha elfogy a levegő, elakad a lélegzet, amikor lélegeztetni kell. Mert mindent levegő itat át, levegő éltet az ég alatt, levegőtestű az idő is a Fújtatva című vers áthajlásokkal, verslábváltásokkal mozgó soraiban:
Ha nem látnék,
nem hallanék,
akkor is érezném:
mozog az ég.
Levegőtestű
ámbráscet halad
a holdsütötte
csillagok alatt.
Húzza magán
a szurtos éjszakát,
a holnapba fújtatva
viszi át,
míg idelenn
elúszik tétova
emlékeim
vízmélyi nappala.
Vagy mégsem levegőég? Víz mélye inkább? Ahol a hold is halakról álmodik, a szél is róluk énekel? Ahol a víz és a levegő egylényegű, mint a teremtés kezdetén (égi vizek elválasztása a földi vizektől)? Borzongva élhetjük át az elfolyó idő álomparadigmáját az Álom himnikus lüktetésében, a rímek visszatérő-tovagyűrűző mozgásában (a-a-b-b-a-b):
A hold halakról álmodik,
álomtól úszik álomig.
Mi köt, mosoly, mesés harag?
Igen-halak és nem-halak.
Gyűl az időnk, és elfolyik,
ha nem látlak, nem bántalak.
Nem bántalak, nem érlek el,
csak álmodom, hogy létezel.
Látja, s nem érti senki sem,
csak álmodod, hogy létezem.
A szél halakról énekel,
ringatja süllyedő szívem.
„Igen-halak és nem-halak.” A „gondolj-rám” halak. „A nefelejcs azt mondja: nem, / a gondolj-rám: igen, igen, / azt mondja, hogy: igen.” Nemes Nagy Ágnes A gondolj-rám-virág című versének virág-igenje-nemje hallatszik át a halak igenjén és nemjén, ahogy több lényegi párhuzamot is vonhatunk Nemes Nagy költészetével, elég, ha a levegő szerepére gondolunk: „A levegő nagy ruhaujjai. / A levegő, amin szilárdan / támaszkodik madár s madártan, / az érvek foszló szélein a szárny” (Között). „Ne hagyj el engem, levegő, / engedj nagyot lélegzenem, / angyalruhák lobogjanak / mellkasomban ezüstösen, / akár a röntgenképeken” (Lélegzet).
Kürti Andrea tüdőszárnyakkal emelkedő, emberből angyali lénnyé és fává lényegülő „röntgenképe” akár a Lélegzet illusztrációja is lehetne. Pedig a darázsolás során László Noémi Csak lélegezz című versére válaszol: „Lángoló ágak, nyíló tengerár, / búzamező, fölrémlő sziklavár / a végleges olyan bizonytalan! / Csak lélegezz, mindegy, hogyan!”
Nem, mégsem mindegy, hogyan – vallanak a Darázsolás versei. A mintakészítés, mintaadás alaposságával – bár nem kizárólagosságával. A lélegzet, a levegővétel funkcióörömével – és nem kényszerével. A képzelet, az imagináció szárnypróbáival – falakkal körülvéve is. Bentről kifelé növekvő személyiséggel, hogy amikor megkérdik: „Ki vagy?”, a mesterrel együtt így válaszoljon: „egynemű vagyok a széllel, / folyó sodrával, / esőcsepp hullásával, / madár röptével, / fapadlón járó facipős ember lába zajával” (Weöres Sándor: Ha kérdik, ki vagy, ezt mondd…).
Miklya Zsolt
[i] A dallamazonosság miatt feltételezhető, hogy Weöres Sándor Kánikula című verse a „Jászolban a szalmán” kezdetű karácsonyi dal francia dallamára íródott (lásd Evangélikus énekeskönyv, 169. ének).
[ii] Magyar Néprajzi Lexikon – darázsolás, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1977–1982.
[iii] Péter Beáta: Alkotói világok találkozása: László Noémi és Kürti Andrea, Liget.ro, 2020, május 18.
[iv] A kiemelt szakaszok mintázatát az ütemhangsúly és az időmérték párhuzamos jelölésével, a rímkapcsolatok jelölésével mutatom be, bár az ábrázolás akkor lenne teljes, ha a hanglejtés dallamvonalát is ábrázolnánk. Vö. Kecskés András: A magyar vers hangzásszerkezete, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1984, 42.
Az elektronikus könyv ITT nézhető meg
Gutenberg Kiadó, Csíkszereda, 2020