Skandináviában nem csupán a krimi népszerű, a gyerekirodalomban is nemzetközileg (el)ismert remekművek születnek
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Marianne Kaurin norvég író, aki hazáján kívül az Egyesült Államokban és Németországban nyert el különböző díjakat, legutóbbi ifjúsági regényét pedig immár tizenhat nyelven olvashatjuk világszerte.
A 2021-ben legjobb norvég ifjúsági regénynek választott Életem legjobb nyara Veress Kata fordításában jelent meg a Lampion Könyvek jóvoltából, és bízunk benne, hogy hamarosan az írónő korábbi művei is elérhetők lesznek magyarul.
Kaurin 1974-ben született Tønsbergben, kreatív írást és irodalmat tanult Oslóban, három gyermek édesanyja. Első kötete, a második világháború témáját körüljáró Nærmere høst („Majdnem ősz”) 2012-ben jelent meg, számos elismerést kivívva.
2018-ban napvilágot látott ifjúsági regénye, az Életem legjobb nyara jóval könnyedebb hangvételű, mégis sokszor fájdalmas mélységekbe kalauzolja olvasóját.
A regény a hazugság motívuma köré épül, de szociális és társadalmi problémákat is felvet
A szereplők szorongástól, depressziótól, magánytól szenvednek, miközben éles határvonal rajzolódik ki a társadalmi rétegek között is, ahol a szegénységgel küzdőknek nem csupán anyagi gondjaikkal, de a gazdag elit lenéző, bíráló megnyilvánulásaival is szembe kell nézniük.
Bár a kötet konfliktusának alapja abszolút északi, a cselekmény egyáltalán nem az: a történet akárhol játszódhatna a világban.
A koncepció ugyanis tipikusan az északi „Syden”, azaz „a Dél” kifejezésre épül – névelővel és nagy kezdőbetűvel. A kötet eredeti norvég címe is ez, míg németül Irgendwo ist immer Süden, tehát „Valahol mindig Dél van”, angolul pedig: Our Own Little Paradise („Saját kis Paradicsomunk”). A magyar cím sokkal játékosabb: a „legrosszabb” szó áthúzva szerepel a borítón, „legjobb”-ra javítva. A mondanivaló túlmutat a helyi sajátosságokon, és éppúgy képes megszólítani az északon, mint a délen elő tinédzsereket.
„Teljesen természetes itt, Skandináviában azt mondani, hogy Dél, akkor is, ha az nem konkrét földrajzi hely. Így hívják, amikor valaki kicsit lejjebb megy a térképen nyaralni, pihenni és jól érezni magát.”
Az Életem legjobb nyarában megtalálhatók mindazon sematikus fordulatok, amelyekbe szinte az összes ifjúsági alkotásban belefutunk
Egy bizonyos csoportból (osztály, sportcsapat stb.) valamilyen oknál fogva kilógó egyén, egy szerelmi háromszög, egy bál vagy más jelentős esemény, ahol többnyire robban a konfliktus, egy jóvátehető hiba, amely végül valamiféle katartikus megoldással zárul.
Kaurin ezeket a kliséket sokkal szabadabban alkalmazza, mélyebb jelentésrétegeket ágyazva beléjük, jelentőségük is elenyésző a sorok közti olvasathoz képest.
A bálnak megfelelő szülinapi zsúr például csupán egy rövid epizód, amely az anyagi különbségeket („Mathildéék nappalija nagyobb, mint a mi egész lakásunk”), az eltérő mentalitásokat hivatott kiemelni: „A nappaliban a teraszajtó mellett egy egész halom ajándék tornyosul. Kizárt, hogy Mathildének szüksége legyen még egyre” – gondolja Ina, amikor ajándék nélkül állít be Mathildéhoz, aki mérhetetlenül csalódik emiatt.
A történet a hatodik osztály utolsó napján kezdődik, de ahogy az egyes szám első személyű leírásból megtudjuk, ez nem egy tragikus vég, sokkal inkább valami jobbnak a kezdete. Így gondolja ezt főhősnőnk, Ina is, vagy legalábbis szeretné így gondolni.
A naplószerű elbeszélésmód, az egyszerű, köntörfalazás nélküli belső monológok lehetőséget teremtenek a főhős legapróbb rezdüléseinek megismerésére, gyorsan változó gondolatainak követésére:
Ina a kamaszkor hajnalán ül fel az érzelmi hullámvasútra, és precízen dokumentálja a tinédzser lelkivilág magaslatait és mélypontjait.
Hamar kiderül, hogy a mindenki által várva várt nyári szünet számára rosszabb lesz, mint maga a tanév, hiszen nem láthatja Markust, a szerelmét. Ráadásul – részben anyagi okok miatt – Ina nem utazik sehova, amit cikinek érez egytől egyig külföldre készülő osztálytársai előtt.
„Mindenki utazik. Külföldre. Ez az osztály nagyon szereti a külföldet.”
A tanulók versenyeznek, ki járt több országban, még szüleik válása sem negatívumként jelenik meg, ahogy Julie mondja: „Nem is baj, hogy elváltak – teszi hozzá elégedetten. – Így legalább kétszer mehetek külföldre.”
Ambivalens módon Ina arról vall a legőszintébben, amikor egyáltalán nem őszinte: pontosan leírja, milyen lelki és fizikai változásokon megy keresztül, mielőtt hazudik.
„Remeg a lábam, és kiszárad a szám. […] A combomra engedem a kezemet, próbálom leplezni a remegést. […] A torkomban dobog a szívem. […] Érzem, ahogy forrósodik az arcom, mint egy vízforraló.”
S bár először egy szót sem tud mondani, végül azt állítja az osztály előtt, hogy Délre utazik
Osztálytársai nemigen hisznek neki, kuncognak, sugdolóznak, s azt kérik, küldjön majd képeket a közös csoportjuk oldalán. Ina meglehetősen jól navigál hazugsága hálójában, ám az internet korában minden kreativitása kevésnek bizonyul, bukása borítékolható.
Ina szorongását egyfelől éppen saját, introvertált személyisége indukálja: óriási a benne lévő feszültség, ugyanis minden vágya, hogy a „menők” közé tartozzon, és egyáltalán nem érzi jól magát a periférián, ahonnan viszont esélye sincs kitörni.
„Olyan barátokra van szükségem, akik felemelnek, és nem olyanokra, akik lehúznak” – mondja, és ezt többször el is ismétli a történet során, arra reflektálva, miért nem barátkozik a hozzá hasonló, „nem menő” gyerekekkel, például Johannéval.
Ina valamiféle kényszert érez a számolás iránt, ezzel a pótcselekvéssel igyekszik enyhíteni szorongását: „Mindig is szerettem számolgatni. A napokat és a perceket. Hajgumikat, filctollakat, barátokat. Olyan, mintha egyszer csak átkattanna valami bennem, és magától beindulna a számláló. […] Ha valaki megkérdezi, hány lépés a tornacsarnok az osztálytermünktől, azt is tudom.”
Másrészt a körülményei sem rózsásak – már az első fejezetből kiderül: „[…] hat lakásban laktam. Három városban, ahol öt különböző osztályba jártam.”
Ebben az osztályban is újnak számít, ahogy a környéket sem ismeri, arra viszont hamar rájön, hogy otthona cikinek számít a többiek szemében: „Nem tudom, mi olyan vicces a Köves lakótelepen azonkívül, hogy Csövesnek szokták csúfolni, és hogy a ronda házak versenyén tutira fődíjas lenne.”
Ináék munkanélküliséggel, anyagi gondokkal és a bensőséges kapcsolatok hiányával küzdenek
Konkrét háttértörténet nem rajzolódik ki, csupán következtetéseket vonhatunk le. Nem tudjuk, miért volt szükség a sok költözésre, de látjuk, hogy Inának mély barátságok kialakítására nem volt lehetősége. Apjáról nem esik szó, édesanyjával él, és olykor telefonon a nagymamájával is kapcsolatba lép, ám a köztük lévő viszony sem bizalmas: „A mama a normális dolgokat szereti. A szomorúakról nem szívesen beszél.”
Édesanyja depressziós, vagy ahogy Ina fogalmaz: „elfáradt”. Naphosszat otthon ül, elhanyagolja magát. „Megigazítja a haját, és elnyom egy ásítást. Foltos melegítő van rajta, és kék papucs, zokni nélkül.”
Pocsék mentális állapotának nem ismerjük az okát, mindenesetre Ina otthon is magára marad
Magánya és anyja iránti dühe tovább nő, amikor kiderül: a várva várt nyári szünet alatt az anyának továbbképzésre kell járnia, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy munkát találjon. Ina mérges lesz, amiért egyedül kell töltenie a szünetet, nem gondol a lehetőségre, amit ezzel az anyja teremthet számukra. Anyja is nehezen viseli a képzéssel járó stresszt, ugyanakkor a tanfolyam során kezd új erőre kapni: ismét csinosan öltözik, főz, és többet mosolyog. Ám Inával való kapcsolata továbbra sem javul.
Ina alakja együttérzést vált ki, de egyáltalán nem rokonszenves főhős. Az első fejezetben felszínes tizenévesként mutatkozik be, aki másra sem gondol, mint hogy feljebb kerüljön az osztály képzeletbeli ranglétráján. Inkább nem barátkozik, nehogy olyasvalakivel teremtsen kapcsolatot, aki nem a menők közé tartozik. Éppen azt teszi, amin ő megy keresztül: lekezelő Johannéval, aki feltehetően szintén nem tehetős család sarja, és Vilmerrel, az akkor érkező új fiúval is, aki nyíltan vállalja, hogy nincs pénzük utazni. Roppant erővel taglózza le az olvasót, ahogy Ina az egész osztály előtt hazudik, hogy imponáljon a társainak, és ne maradjon szégyenben.
Főhősünk legalább olyan rosszul érzi magát, mint az olvasó. Hazugsága levét ráadásul ő issza az első perctől fogva, hiszen miután elhitette osztálytársaival, hogy ő is Délre, vagyis külföldre utazik, eltökéli, hogy a lebukás veszélye miatt egész nyáron otthon marad, a négy fal között.
Ám nemsokára azt is megtudjuk, hogy bármilyen nehéz volt Ina számára hazudni, nem ez volt az első eset
Hazudik a nagymamájának, aki szívesen látná, és az édesanyjának is, aki (saját gondjai miatt) mit sem sejt a lánya magányáról. Ina egy kitalált baráttal, Mariával fedezi magát otthon, amivel állítása szerint édesanyját szeretné óvni, hogy legalább az osztályban (világban) helyét nem lelő gyermeke miatt ne kelljen aggódnia. Többször be akarja vallani az igazat, ám képtelen erre, a kitalált barát túlságosan kényelmessé vált számára.
„Talán most elmondhatnám neki az igazságot. […] A legjobb barátnőm. Akit még a télen találtam ki, mert anyát elszomorította, hogy nincsenek barátaim az új osztályban. […] Nem szeretném, hogy anyának rosszkedve legyen miattam, amikor annyi más baja van.”
Megdöbbentő Mathilde és Regine karaktere is: a két lányt csupán a külsőségek érdeklik, a csillogás és a látszat, ráadásul örömüket lelik mások megalázásában. Hiányzik belőlük minden együttérzés, Ina leleplezésekor diadalittas hősként vonulnak fel: „Mathilde és Regine mosolyog, amikor kikísérem őket, elégedettek magukkal.”
Kaurin gyerekszereplői a virtuális és valóságos világ közötti különbséget is párhuzamba állítják
Míg az Ina által menőnek tartott társaságot szelfikkel tűzdelt felszínes kapcsolatok tartják fenn, ami nagyjából kimerül a lájkok számolgatásában, addig Johannét a természet érdekli, cserkésztáborba készül. Vilmer és Ina a saját paradicsomát építi, hajdani szerelmek után nyomoz, az internetet csupán ingyen elvihető holmik beszerzésére használja, ami a birodalmuk megteremtéséhez szükséges.
Ina nem csupán családra és baráti kapcsolatokra vágyik, a történet kezdetén plátói szerelem rózsaszín köde ül a szemén.
„Kettővel előttem ül. Minden áldott nap több, mint négy órán át nézem a hátát. Az elég sok perc egy tanévben. Úgy ismerem, mint a saját tenyeremet, pontosan tudom, hogyan rezzennek rajta az izmok köhögéskor vagy nevetéskor” – meséli Markusról.
Ezek után lép be a terembe és Ina életébe Vilmer, az új fiú, aki kezdettől fogva keresi a lány társaságát, Ina számára már-már tolakodóan. Vilmer hasonló körülmények között él a Kövesen, alkoholista apjával. Ám személyisége szöges ellentéte a lányénak: szorult helyzetüket humorral próbálja átvészelni, és nem törődik mások véleményével. Vilmer lesi Ina minden kívánságát, valóra váltja legnagyobb vágyát is, mikor egy elhagyatott gondnoki lakást Déllé varázsol, és minél több időt töltenek együtt, annál szorosabb kötelék alakul ki köztük. Ám Ina hozzáállása a régi marad: „Jobb fej, mint gondoltam. Egész vicces. És furcsa. De jó értelemben. Úgyis csak a szünetről van szó, ősztől nem fogok vele lógni. És ha a Kövesen maradunk, nem is látnak meg minket együtt.”
Kihasználja a barátját, ráadásul később, amikor fény derül a hazugságaira, és Mathildéék előtt próbálja menteni magát, mélyen a lelkébe tipor
Ina csak jóval később döbben rá, hogy mindvégig hamis illúziót kergetett, és hogy ki az, aki valóban felemeli őt – a boldog befejezéshez pedig elengedhetetlen, hogy Ina merje vállalni önmagát.
Szépen keretezi a történetet Vigdis tanárnő titkos listája, amelyre az utolsó napon legmerészebb vágyaikat jegyezték le a diákok, hogy majd az új tanév első napján értékeljék, mi valósult meg ezekből. Ina az esélytelenek nyugalmával körmölte három kívánságát, amelyek végül mind valóra váltak – Vilmernek köszönhetően. Még beszédesebb az az ellentét, amit a tantermi hangulat ábrázol: míg a 6. a osztály rendszeres kuncogással figyelte a mások véleményétől függő, szorongó Ina megnyilvánulásait, a 7. a azonban már nem:
„Most nem kuncog senki. Kivételesen csend van a teremben.”
Pataki Mónika Lilla
Marianne Kaurin: Életem legjobb nyara
Fordító: Veress Kata
Lampion Könyvek, 2023
216 oldal
2999 Ft