Négy fejezet
A közel két év alatt, mióta a MeseCentrum recenziókat, könyvismertetőket közöl, az óvodáskorúaknak szánt irodalmat legkisebb lányom egyre finomodó kritikai érzékével is tesztelem.
Dávid Ádám legutóbbi meséjének két ülésben befejezett felolvasása után a hétéves műértő érdeklődésére („erről mit fogsz majd írni?”) először nem tudtam válaszolni. „Szerinted mit írjak róla? – kérdeztem vissza. „Azt, hogy nem tetszett, mert nagyon rövid lett.”
Messzemenő jóindulattal ez kiváló értékelés is lehet, hiszen felkeltette az érdeklődését az egy nap alatt lejátszódó négyfejezetnyi történet.
Ám szerzői és szerkesztői kapkodásként is fel lehet fogni, hogy egy beteljesítetlen vágy hiányérzetét keltve ér véget a fantázia világába helyezett mese.
A kiadó szokása szerint e könyv hátsó borítóján is jelezte a célközönség életkori határait, de hiába tud megszólítani már akár egy érett háromévest is a mesterséges intelligenciával egészen érzékenyre sikerült barkácsolt robot története, ha éppen ember barátja, Markó legfőbb óhaját nem tudja teljesíteni.
Az Arti begurul alapötlete nem eredeti ugyan, de éppen a kibertechnológia elképesztő fejlődése miatt felvethetne olyan izgalmas kérdéseket is, amelyek már egy ovist is foglalkoztathatnak. A mesterséges intelligencia megvalósítása olyan magasságokban szárnyal, amit egy nemzedékkel ezelőtt még csak az előrelátó képzelet tudott felvázolni. Ezért is nagy a felelősség az író vállán, aki manapság belefog egy robotos mesébe.
Okos és felelősségteljes robotok már nemzedékek óta kísérik a meseirodalmat
A robotokat kiemelt helyen szerepeltető tudományos-fantasztikus irodalom is sokszor találkozik a gyerek- és ifjúsági irodalommal, hiszen alapvetően mindkettőt a szabadon szárnyaló képzelet jellemzi. A robotokat mindkét irányzat az emberhez való viszonyulásuk alapján közelíti meg. Természetesen a legfiatalabbakat nem rémisztgetik a fölébünk kerekedő fejlett szerkezetek. Ám a felnőttekhez képest kiszolgáltatott gyerekek számára egy szolgálatukra rendelt, sok mindent megoldó gépezet örök vágyálom.
Mikrobi – akihez Monszport Vivien kötetbéli rajzain a három oszlopon nyugvó és mozgó szerkezet sokban hasonlít – fél évszázados történetében a gyerekfelvigyázás feladatát végzi a recsegő hangú robot. Vele majdnem egyidős R2-D2 is, aki a Csillagok háborúja sértődékeny, de hűséges, kissé kutyaszerű droidjaként a mesés űreposz cukiságfaktorát képezte. A Delfin könyvek sorozatban olvashattuk már ugyanekkor Lester del Rey A szökevény robot című megható regényét Paul és robotja, a szintén ebszerű Rex ragaszkodásáról. Természetesen a gyerekirodalom nem ellenségként, hanem segítőként és alárendeltként tálalta a szerkezeteket.
Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az irodalmi robot náluk jóval régebbi találmány
Éppen 101 éves, hiszen Karel Čapek 1921-es művében alkalmazta először saját szóalkotásaként a szláv eredetű megnevezést. De már előtte is létezett mesebeli emberszerű, önállóan működő szerkezet, például L. Frank Baum Oz, a nagy varázsló című 1900-as meseregényének Bádogembere. Dorothy kísérőjének legnagyobb dilemmája – a rendszeres olajozás mellett – az volt, hogy szív híján nem bírt emberi érzelmekkel. (Dávid Ádám utal is a bádogemberre a folyton évődő nagypapa gúnyos kiszólásaival.) A „misztikus és kissé utópisztikus” alaphelyzetben még a Mézga család egyik jellegzetes motívumát is felismerhetjük. A személyesen meg nem jelenő Lukács bácsi légipostán küldte el a szomszéd Marika nénihez a prototípusként gyártott eszközt.
A nemzetközi gyerekirodalom a miénknél sokkal gazdagabb robotos történetekben. Ezért is nagy felelősség ehhez a játékosságában is komoly témához nyúlni. Különösen most, miután a Nobel-díjas Kazuo Ishiguro egy Dávid Ádáméhoz sokban hasonlító témát emelt a magas irodalom rétegeibe.
Ishiguro tavalyi, Klara és a Nap című regénye egy teljesen emberi külsejű mesterséges barát nézőpontjából láttatja a disztópikus jövőben betegeskedő és elmagányosodó kiskamaszokat, miközben saját határait és az emberi kapcsolatok érzékenységét is kutatja.
Dávid Ádám robarátos meséjének is a határok kutatása a leghasználhatóbb motívuma – bár ez főleg felnőttként érdekes
A magyar gyerekek között fonetikusan ejtett Artuditura (R2-D2) emlékeztető nevű Arti ugyanis fokozatosan ismeri fel saját képességeit, miközben igyekszik teljesíteni Markó óhajait. Bár csalódást kelt, amikor kiderül, hogy elsősorban a hasába rejtett minibárral tudja elkápráztatni a családot. Ahhoz, hogy a kötekedő szomszéd fiút megleckéztethessék, Markó leleményére is szükség van, amikor kiderül, hogy a keverőgép motorja mellett egy háromdimenziós nyomtatót is rejt a gépezet. A sufnituninggal elkészített propeller felhajtóereje elegendő, hogy a magasba tudjanak emelkedni, de leszállás után elmarad a Holdra szállás. Markónak marad az álom világa, hogy ezt a földöntúli kalandot vizualizálja. Így azonban nemcsak a mesébe illő beteljesülés marad el, hanem a hirtelen, tetőpont nélkül véget érő történet is komoly űrt hagy maga után – ahelyett, hogy éppen az űrbe vinne minket. Alapvetően ugyanis a robotos mesék a világűrben (is) játszódó regények, filmek világához tartoznak.
A baráti kapcsolatok és saját képességeink felismerésében azért nyújthat beszélgetésre méltó témákat ez a rövid könyv. Markó többször is megsértődik, amikor csalódást okoz neki új „barátja”, ilyenkor a jóval derűlátóbb és érzékenyebb – tüllszoknyás – szomszéd kislány, Kira simítja el a helyzetet. Arti folyamatosan váltogatja a megszólalása hangszínét és folyamatosságát, ami a felolvasó részéről odafigyelést és némi előadói készséget is igényel. Hol gépiesen szaggatott módon, hogy élő átéléssel beszél – alkalmat adva egy kis robotos stílusgyakorlatra a gyerekek számára is. Több kifejtendő interakciót ígér Arti emberi érzékenysége. (Bár nem paranoiás, mint a Galaxis útikalauz Marvinja.) A kertészkedéssel és a generációs különbség hangsúlyozásával ültetőásót ajándékozó Papó ötletes ellenpont a gyerek számára teljesen feleslegesen az összes emberi nyelv ismeretével felszerelt robothoz képest.
Monszport Vivien lényegre törően egyszerű rajzai a hátteret színezetlenül hagyva emelik ki a pontszemmel is kifejező tekintetű főalakokat. Arti fémszínű tripodja és kockafeje a robotábrázolás régi hagyományait tükrözi, míg Pinokkió-szerűen, rúdként meredő orra s homloka közepén az „érzelmeit” tükröző lámpája utal arra, hogy nem több rejlik benne, mint amit a szöveg kiaknáz.
A ki nem használt lehetőségek képi ábrázolása akár az egész könyv metonímiájaként is értelmezhető. Sajnos a könyv hiányosságait az sem pótolja, hogy a szerző rövid videóban mutatja be, hogyan készíthetünk kartondobozból robotfejet, amelyből viszont sajnos nem lehet kilátni. Talán azért, hogy eszünkbe se jusson irigyelni a robotokat. (Akik akár elektronikus bárányokról is álmodhatnak Holdutazás helyett.)
Kovács Gergely
Dávid Ádám: Arti begurul
Illusztrátor: Monszport Vivien
Pagony Kiadó, 2022
48 oldal
3490 Ft