Kertész Erzsi olvasótáborát nehéz lenne behatárolni
Művei a legkisebbeknek szóló történetektől az ifjúsági regényekig minden korosztályt, sőt még a felnőtteket is megszólítják.
Csak néhány példa: a Most én olvasok!-sorozatban megjelent kötetek, a Ludmilla-könyvek, a NEM mese, a Göröngyös úti iskola történetei, a Panthera-sorozat, vagy a Berg Judittal közösen írt A négy madár titka, illetve Az óra rejtélye című ifjúsági regény. Műveit több kitűnő illusztrátor keze nyoma dicséri (például Bognár Éva Katinka, Keszeg Ágnes, Metzing Eszter és Bernát Barbara), első kötete, a Labirintó pedig két különböző kiadásban is megjelent, először 2012-ben Kasza Julianna rajzaival, majd 2018-ban Orosz Annabella közreműködésével. A kiadói ajánlás szerint kiskamaszoknak (9-15 éves kor) szóló történetet a felnőtt olvasóknak is jó szívvel ajánlom.
Komoly történet, komolytalan cselekmény
A cím alapján egy szimbólumokkal terhelt, mélyenszántó gondolatokkal teli, súlyos mondanivalót rejtő könyvre számítottam, de nem (csak) ezt kaptam. Komoly gondolatokból ugyan nincs hiány, ám ennél jóval többet tartogat ez a történet: a „Váratlan Fordulat” hamar elfeledteti az előfeltevéseket, és kellemes (vagy inkább groteszk, humoros, ironikus) meglepetésekkel szolgál.
A mese hangulata kellemesen sötét, borongós, ám egyáltalán nem lehangoló.
A Labirintó világa meglehetősen szürreális: sem a szereplők, sem a helyszínek nem szokványosak, ami már a névadásban is megmutatkozik. Tökéletesen illenek ebbe az univerzumba a különféle beszélő nevek (például Méla Tom, Tivornya Tim, XIV. Páncél Cecil) vagy az egyszerű köznevekből (Jós, Parti Viskó), váratlan képzettársításokból (Tengeri Medve) vagy szóösszevonásokból (Labirintó; Vényusz, a nyúl) alkotott tulajdonnevek.
A labirintus és tó tulajdonnévvé és egyben fogalommá való összeolvasztása előrevetíti a kötet humorát is, mely leginkább a nyelv és jelentés közti összefüggésekben ragadható meg.
Egy adott kifejezés szó szerinti és az állandósult átvitt értelmű jelentésének kettősségét élezte ki a szerző, s az ebből fakadó kétértelműségre épül a cselekmény nagy része.
A kettős csavar, hogy a szó szerinti értelmezés nem zárja ki az elvont fogalmi értelmet, abszolút jól hatnak együtt
A színészi karrierre vágyó hős például a világot jelentő deszkák felé tart, ami tulajdonképpen a Hollywoodhoz hasonló, fa deszkákból kirakott VILÁG-feliratot jelenti, ám ezzel együtt célba ért, és megkezdheti előadóművészi pályafutását. Ez érvényes a másik szereplő esetében is, ahol az iszappakolás nem az arcra kerül ugyan (hanem talicskába), mégis éppúgy szépülni lehet tőle, ahogyan azt a sellő várja. A történet vége felé ez a humor (még ennél is) fárasztóbb szóviccekké szelídül (például a zsákba nyúló macska lesz a zsákbamacska), ám még így is élvezhető marad a mese, és bár az első ilyen meglepetés után felkészülhetett volna az olvasó, a cselekmény van annyira érdekfeszítő, hogy elterelje a figyelmet, és a következő poén is ugyanúgy hat, mint az első.
Antik és modern asszociációk
A cím a Daidalosz által épített labirintust idézi fel, ahol Thészeusz legyőzte a Minótauroszt, és persze az ehhez társított szimbólumok (újjászületés, életút, izgalmas kaland, spirituális belső út) is elvárásokat támasztanak a (felnőtt) olvasó részéről. Amellett, hogy a Labirintó hordozza ezeket a szimbólumokat, a főszereplő hajózása a tó vizén Odüsszeusz bolyongására is emlékeztet, a Jós személye pedig a Delphoi jósda („Ismerd meg önmagad!”) analógiájára játszik, így a Tó felfedezése elsősorban a felnőtté válás során tett önismereti utazásként értelmezhető.
Az utasok belső vágyakat, törekvéseket, döntéseket és érzéseket mutatnak be, nem véletlen (és nem is csupán szójáték), hogy ez a gondola gondolattal irányítható, és ahhoz, hogy jó irányba haladjon, az összes utasnak ugyanazt kell akarnia, és mindegyiküknek célba kell érnie: minden vágynak van létjogosultsága, az egyensúlyra való törekvés a fontos. A belső harmónia megléte feltétele a kinti világban való eligazodásnak. Emellett a jó Hátszél sem árt: segíti utunkat az is, amit otthon, a szüleinktől tanultunk. A Labirintó elsősorban labirintus, de útvesztő jellege is van. Bár a hős számára a labirintusba való belépés – tehát a belső utazás megkezdése – jelentett nehézséget („Egy, vagy talán két pillanatra is, megingott a hitem. Ha most visszafordulnék…”), a Tó szigetvilágai sokszor rejtenek zsákutcát, és térkép szükségeltetik a kivezető út megtalálásához.
A mitológiai gondolatok mellett modern áthallásokat is találunk: a térkép például a Harry Potter világába illő tárgy, s ráadásul egy kortárs mesefilmsorozat, a Dóra, a felfedező is felsejlik egy pillanatra, amikor ez a térkép öntudatra ébred. A hópelyhek már gyárban készülnek, és a megfáradt sellők is wellnessközpontban regenerálódnak.
A cselekményt illetően elsősorban a szereplőkre érdemes koncentrálnunk
A népmesékben mi sem természetesebb, mint az, hogy a legkisebb királyfi hosszabb-rövidebb megpróbáltatások után végül szerencsével jár, legyőzi az ellenfelet, elnyeri a legkisebb királylány kezét, majd boldogan élnek, míg meg nem halnak. Biztosan megfordult már olyankor a fejünkben, hogy mindez szép és jó, de vajon mi történt a nagyobb királyfikkal vagy a nővérekkel?
A műmesék változatos nézőpontrendszereiben erre is választ kaphatunk, sőt, nemcsak a gyerekeknek szóló művek, hanem például a nemrég megjelent, felnőtteknek szóló És boldogan éltek? vagy És ők is boldogan éltek? című kötetek is új perspektívát alkalmaznak: a női és férfi mesehősök utóéletét vizsgálják, tehát a mesék fókuszán kívüli világba nyújtanak betekintést.
A Labirintó esetében is megfigyelhető ez a tendencia: a mese főhőse ugyanis nem a legkisebb, hanem a legnagyobb királyfi, és a szereplők között megtalálhatjuk a már említett fivéreket és gonosz nővéreket is. Emellett sok egyéb furcsa szereplő vonul fel: a hópehelygyár munkásai, a túlzsúfolt szigeten elő remeték, az óriásteknős és a Nagy Odagondoló, akik mind emlékeztetnek egy-egy mesealakra.
A történet tehát részben a népmesék perifériára szorult alakjait vonultatja fel – igaz, nagyrészt itt is mellékszereplőként –, másrészt pedig a közismert figurákat is szokatlan helyzetben, szokatlan jellemmel interpretálja:
a főhős társai között felbukkan egy cseppet sem csábító sellő, a ripacs húsvéti nyúl, egy gúnyolódó filozófus macska és egy reményvesztett hullócsillag.
A szereplők nem csupán ironikus ábrázolásuk miatt érdekesek, hanem azért is, mert bizonyos elvi, etikai kérdéseket állítanak pellengérre
Elsőként Hiú Ábránd, az idejekorán lehullott csillag mutatja be nekünk a tévedést, a gyarlóságot. Ugyanakkor üzenete pozitív: hibáinkat helyre lehet hozni, s ha erre törekszünk, bízhatunk a gondviselés oltalmában (azaz a Nagy Odagondolóban). Személyiségét meghatározó nevét le is cseréli, mely szintén szimbolikus.
„ – Különben meg mit akar ezzel a névvel? – kérdezte Öcsém, a Macska. – Örüljön, hogy egyáltalán túlélte a zuhanást!
– Önnek teljesen igaza van – helyeselt Hiú Ábránd. – A visszaút előtt feltétlen nevet változtatok.”
Vényusz, az orrát fennhordó húsvéti Nyúl, a járt utat hagyja el a járatlanért: eddigi életét (tudniillik a húsvéti képeslapokon való tündöklését) méltatlannak érzi és többre vágyik. Igazi ripacs, aki, bár végül célt ér és színészként folytatja pályafutását, kétes új szerepe nem sok jót ígér.
„ – És milyen szerepre szerződtették?
– Főszerepre! – ragyogott Vényusz. – Egy pszichotrilla címszerepére.”
Öcsém, az örökké házsártos, fölényeskedő Macska, filozófiatanári múltját cserélné vezetői pozícióra. Örökké elégedetlen, türelmetlen, sürgeti az utazást, holott nem tudja, hová tart. (Ahogy a gyerek várja, hogy felnőjön, anélkül, hogy tudná, az mit jelent.) Elméletben erőskezű, ám emberséges vezér képében képzeli el magát, mégis egy buzogánnyal vágna bele a kalandba. Itt a buzogány, melyet a gondolás nem enged a hajó fedélzetére, képviseli az agressziót és az erőszakot, s így ez a gesztus újabb utalás a belső békére való törekvésre és az embertársaink iránt tanúsított tiszteletre. A macska, noha nem tudja, ki felett kíván uralkodni, végül rálel a maga szigetére: az Anarchia-szigeten a Legnagyobb Királyfi Exkluzív Klub tagjai éppen egy vezérre várnak. (Egyébként főhősünk is legnagyobb királyfi, mégsem tartozik ehhez a klubhoz, ami az általánosítások ellentmondásaira hívja fel a figyelmet.) Ám hamarosan kiderül, nem jönnek be a Macska számításai: a hirtelen jött hatalommal nem tiszteletet vívott ki magának, hanem csupán hízelgést. Új szerepkörében nincs kihívás, nincs verseny – s az ölünkbe hullott sikernek egyáltalán nem olyan édes az íze, mint annak, amelyért megküzdöttünk. („De az már kicsit sok volt, hogy minden versenyben és játékban hagytak győzni! Na de nem úgy, hogy becsületes küzdelem során érvényesüljön megkérdőjelezhetetlen fölényem! Ó, nem!”)
Villő, a sellő (kinek neve könnyed játék a hangokkal) kényes, lusta teremtés, akinek leginkább a külcsín a fontos: úti célja sem más, mint megtalálni a mágikus iszappakolás szigetét, hogy az ottani wellness hatására ismét régi színében pompázzon. Bár tud úszni a vízben, ő inkább kifogásokat keres, s egy kádban ücsörögve teszi meg az utat a hajó fedélzetén. Ironikus, hogy a pakolás szó itt is más értelmet nyer: wellness helyett munkát kap Villő, s – bár inkább a jó kiállású Rómeó kedvéért, mintsem az összefüggések megértése végett – elfogadja, hogy vágya épp ezáltal teljesülhet, s végül lelkesen áll be a dolgozók sorába. („Villő bizonytalanul pillantott ránk a válla fölött. Szinte hallható volt sellőagyának zakatolása, ahogyan a lehetőségeit mérlegelte.”)
Áspia, a kígyós nő, a bajhozó: már a Jós is figyelmezteti főhősünket, vigyázzon vele. A nő, aki mindenáron be akarja hálózni a Csónakvezetőt, hogy végre férjhez mehessen, hízeleg és akadályozza őt célja elérésében, próbálja elidegeníteni, s kisajátítani magának. Nem partneri, hanem alárendelt viszonyba kényszerítené hősünket, ám ő ellenáll, s végül nem épp becsületes eszközök segítségével, de megmenekül.
A Labirintó titka
A főszereplő célja pedig nem más, mint a Labirintó titkának megfejtése, s hogy elsőként térhessen vissza hősként a rejtélyes vizekről. Ennek érdekében a biztonságot, kényelmet jelentő otthont, a mesék világát (magát a gyermekkort) hagyta hátra. Róla nem sok mindent tudunk meg (hiszen épp azért jött, hogy megismerje önmagát), csupán annyit, hogy egy „puhány” alak, aki otthon (a „mifelénk” itt a mese világára is utal, s a szülői házra is) nem futhat be karriert, így minden mindegy alapon szerencsét próbál a Tónál, gondolásként. Indulás előtt visszakozik, de a Hátszél (az otthonról hozott intelmek, tanácsok) már felkelt – nincs visszaút. Az ő nézőpontjából ismerjük meg a történetet, ám annak ellenére, hogy tudta, mire vállalkozik, a részletekkel egyáltalán nincs tisztában, s így az olvasókkal együtt lepődik meg a furcsa útitársakon, helyszíneken.
Természetesen egyetlen gondolás sem jutott még vissza, hiszen erre nincs lehetőség: felnőtté, emberré váltak az út során. A Csónakvezető (a gyermeki én) és Öcsém, a Macska (a felnőtt én) birtokosa lesz ugyan a megoldás kulcsának, amely a visszatéréshez szükséges, ám mivel csak egyikőjük érhetne így célba, a Macska meghiúsítja ennek lehetőségét. A főhős önfeláldozásával lemondana álmáról, feladná gyermeki létét, ám a felnőtt ént képviselő Öcsém tudja, hogy erre az álmodozásra szükség van, így a nagy lehetőséget szélnek (pontosabban vízre) ereszti. Nem nyerhet sem a gyermek, sem a felnőtt – viszont az út során felfedezett titkokkal egybefonódik a két szerep, s a már éretté vált felnőtt tovább viszi magával mindazt, amit gyermekként tapasztalt.
Lesz-e még egyszer ilyen lehetőség az életben? Kell-e egyáltalán, hogy legyen?
A Labirintóban azonban semmi sem fekete és fehér. Minden utas vágyának oka van: kit lelkiismeret-furdalás, kit a karrier vagy a szépség iránti vágy, kit a másoknak való útmutatás szándéka vezérel. Ahogyan az életben is hibázunk, küzdünk az elismerésért, a megbecsülésért. Sokszor hozunk áldozatot a szerelmünkért, és bármire képesek lennénk, hogy valami elől meneküljünk. Csupa kaland a mesék világa, ahogyan az életünk is, ám az előbbivel ellentétben itt nem tudatjuk, mi vár az út végén, hiszen „A gondolavezetői tevékenység önmagában hordja a jutalmát.”
Pataki Mónika Lilla
Kertész Erzsi: Labirintó
Illusztráció: Orosz Annabella
Cerkabella Könyvkiadó, új kiadás: 2018
136 oldal
2990 Ft