Azóta őzike
Az összes nevem; Elromlani milyen; Akik már nem leszünk sosem – néhány magával ragadó cím Krusovszky Dénes kötetei közül, aki költőként, íróként, újságíróként, kritikusként és műfordítóként is ismert és elismert, számos kitüntetéssel és különböző díjakkal büszkélkedhet.[1] Legutóbb megjelent könyve, az Azóta őzike remekül illik a fent megkezdett sorba, H. Móra Éva így ír róla: „Két szó lebeg mindenféle nyelvtani beágyazottság nélkül; két három szótagú szó, amelyekből kizengenek a z-k, s amelyekben dallamosan váltakoznak a hosszú és rövid magánhangzók. Nincs még alany, nincs állítmány, nem tudni, milyen szerepet kap majd később ez a két szó.”[2]
Csendes szemlélődés, alapos megfigyelés, filozofikus gondolatok és a hétköznapi hangulatok egyszerűségében rejlő nagyszerűség felfedezése jellemzi sorait. Bár költőként vált ismertté, azóta esszék, novellák, első regénye, tavaly pedig második gyerekverskötete is napvilágot látott.
Krusovszky rácáfol azokra a stigmatizáló megjegyzésekre, miszerint az az író fordul a gyerekkönyvek felé, aki a felnőtt műfajokkal megbukott, s azt az általános nézetet is sutba veti, amely saját gyerekeket feltételez a gyerekirodalmi szerzőknél. Első gyerekverskötetét mindenhol ott vagyok címmel (Magvető, 2013) még azelőtt írta, hogy gyermeke született volna. A kötetben saját egykori énje szólal meg, aki, mint a jelenben élő gyermek, itt és most fedezi fel a világot. Személyes élményeit kortárs közegbe képzelve eleveníti meg fiktív gyerek hősét s az ő látásmódját. Második, gyerekeknek szánt verseskötete, az Azóta őzike (Magvető, 2021) már mintha címével is erre az előző könyvre reflektálna: aki az előbb még mindenhol ott volt, azóta őzikévé vált. A címadó vers olvasása után más színezetet kap ez a két szó, bár tény, hogy a szerző ekkor már három gyermek édesapjaként vetette papírra sorait, így a nézőpont is változott, pontosabban sokszorozódott.
Az Azóta őzikében több hang érvényesül: három testvér szólal meg a versekben, végül pedig a korábbi kötet beszélője jelenik meg (hiszen tudjuk, mindenhol ott van), immár apaként
A kötet hármójuk: a nagytestvér, a középső és a legkisebb gyerek egymáshoz fűződő viszonyát ábrázolja, ahol az őket foglalkoztató problémák az adott korosztályt általában foglakoztató kérdések is egyben (mint az egymással való versengés, saját helyünk keresése a világban és a családban, a felnövekedés stb.). Mindez mai közegbe helyezve, ahol a rádióban „folyton arról beszélnek, hogy hányan haltak meg” (Inkább zenét). S bár Krusovszky egy interjúban (ITT olvasható) elárulta, a kötet valójában épp a pandémiának köszönhetően látott napvilágot, a Covid úgy bukkan fel az oldalakon, hogy közben nem nyomja rá bélyegét a hangulatra, csupán néhány versben kerül előtérbe. Ilyen az Inkább zenét, az Évnyitó, a Maszk vagy a Hétvége, a Csak a szivárvány („A felhők most függönyök, / az ég pedig egy ablak”), és halványan az Unalmas is a bezártság idejét idézi, míg a Mindenki inkább otthon maradna csupán címében utal a járványra, a szöveg egészen másfelé irányítja az olvasót.
Szintén háromgyerekes szülőként könnyen azonosultam a szöveggel
Hiszen hasonló játékok, gondolatok és civódások tanúja vagyok nap mint nap, szóval igazi nagycsaládosoknak, testvéreknek és szüleiknek való kötet. Így is kezdődik: „Hárman vagyunk, / mint a gonoszok”. Engem alapvetően ez a viszonyábrázolás ragadott meg, de természetesen akad jó néhány vers, amely ettől független gyermeki gondolatokba nyújt bepillantást, az élet nagy és apró problémáin mereng, nehezen megfogalmazható érzéseket fest le, s mindezt jól érthető, egyszerű, hétköznapi gyereknyelven. A különböző életkorok monológjai pedig akár a felnövekedés szakaszainak egymásutániságában is olvashatók, hiszen a csecsemőkor, az óvodás- és a kisiskoláskor általános problémáit, mozzanatait ragadják meg, melyek testvéri kapcsolatok híján is felmerülnek egy gyermek életében.
A különböző nézőpontok között Baranyai (b) András rajzai is segítenek eligazodni, hiszen a kötet illusztrátora az adott vershez tartozó oldalon mindig az aktuális „beszélőt” helyezi fókuszba
A legkisebb testvér gondolatai a Játék négy rövid sorában és a Játszani vele című versben tömörülnek: „Ha ideadja, / nem kell, / ha nem adja, / elveszem.” Amellett, hogy látjuk, hogyan fedezi fel egy kisbaba a világot, más gondolatokat is kiolvashatunk a sorok közül: „amikor nincsen, vágyom rá, / ha megvan, meg is unom hamar”.
A nagylány néhol a testvéreiről mesél, rájuk reflektál (A húgom ma repülni tanul; Azóta őzike), máshol egészen filozofikus mélységekbe kalauzol bennünket, ahol a lét kérdését boncolgatja: „és ha leszek, akkor / mit jelent, hogy vagyok, / vagy ha nem leszek majd, / ki tudja, hogy voltam?” (Ki tudja, hogy) Később pedig egyszerű gyermeki látásmódját ismerjük meg: „nem győzhetek mindig, / ezt hajtogatja anya, / de hát miért is ne / győzhetnék mindig én” (Mindig én).
Izgalmas a középső testvér szemszöge is. A Kisöcsém, nővérem azonnal eszünkbe juttatja az úgynevezett középsőgyerek-szindrómát: a középsőnél a legnagyobb több elismerést kap, a legkisebb több figyelmet, ő pedig a két véglet között lavíroz. A kistestvérrel még nem tud igazán játszani („kerek a feje, / mégsem lehet labdázni vele”), a nagyra pedig féltékeny („ő a család legjobb tanulója, / igaz, senki más nem jár iskolába”).
Erről szól a Középső gyerek című vers is, amelyben egyszerű gyermeki logikával máris az első helyre kerül a főhős („de ha középen / kezdjük […] / rögtön az / első leszek”). Ő az, akinek szárnyal a képzelete, egyik alkalommal repülni tanul („Kitárt karral szalad / körbe-körbe a kertben, / a húgom ma repülni tanul”), máskor különféle szerepekbe éli bele magát, hol őz, hol királylány vagy éppen autó (Azóta őzike); legközelebb azért sír, mert nem elég hosszú a haja (Nem elég hosszú), ellenben alig könnyezi meg, ha elvágja az ujját (Vér).
A versekben felfedezhetünk különféle utalásokat, költőtársak előtti tisztelgéseket
A Kisöcsém, nővérem például Varró Dániel költészetét idézi („kúszik, mászik, kiabál, / megpuszilnám, de tiszta nyál”), a Vadállatok őshona Kormos István Vackorát („Iskola, óvoda, / vadállatok őshona, / ezzel viccel nagyapa”), a kötet záró költeménye József Attila Altatóját („Amikor alszotok, / elhalkul a ház, / nem csattog semmi, /megáll a szakadás / a papíron, és nem csöpög / festék, nem törik pohár”), de a Miért nem veszik észre? című vers Krusovszky előző gyerekverskötetére is reflektál, melynek alcíme: Miért nem értik ezt a felnőttek? Itt épp a középső gyerek rajzát nem ismeri fel senki, a nővére kiflit, édesanyja pillangót, apja űrhajót lát benne: „csak azt tudnám, / miért nem veszik észre, / hogy / én táncolok / ezen a képen”. A Gyerek vagyok sorai pedig akár az Akik már nem leszünk sosem „ifjabb verziója” is lehetne, hiszen a szinte azonos gondolatfolyamot két különböző nyelven fogalmazza meg a szerző: egy rezignált felnőtt és egy életvidám gyermek nyelvén.
Pár összecsengő sorvégtől eltekintve a költemények többsége a rímtelen, csattanóval záródó svéd típusú gyerekversek sorát bővíti, mint például a Kicsit még várnom kell („és mindenki azt mondja, hogy megnőttem, / mégis olyan nagy minden, / úgy látszik, egy kicsit várnom kell, / hogy tényleg összemenjen a világ”). A kötet közepe táján két különleges képverssel találkozunk. Az egyik a Pakolás!, amely valójában egyetlen mondat, arról, milyen szépen szétszórtak a gyerekek mindent, amit majd sajnálatos módon nekik kell összepakolniuk. A rajzon a két nagyobb testvér keze látható, és az általuk szétdobált játékok, felette pedig maga a vers, rendetlenséget imitálva, szintén szavanként a papírra vetve. A másik az Esik az eső, ahol a verssorok jelképezik az esőt, szavai pedig az esőcseppeket, melyek a szöveg pozitív üzenetével ellentétben egyhangúan hullanak.
Bár a kötet főként komoly témákat említ, visszafogott humora tetten érhető néhány versnél
Ilyen például a Fütyülés nélkül, ahol a nagylány alternatívákat keres és talál a fütyülés helyettesítésére: „Egyszóval fütyülés nélkül is / nagyon jól megleszek, úgyhogy / most inkább mégsem kérem a répát”. A Nekem van igazam tipikus nagycsaládos életképet tár elénk, ahol két gyerek sír, a szülők feszültek, a harmadik testvér pedig váltig állítja, hogy „nekem van igazam, / csak nem akar eszembe jutni, / hogy miben”.
Míg a Mindenhol ott vagyok tíz év felettieknek ajánlott, az Azóta őzike a kisebbeket szólítja meg (a Pagony az 5–10 évesek olvasmányaihoz sorolja), a kötet a 2022-es Év Gyerekkönyve shortlistjén a 0–6 éves kategóriában szerepel. Ettől függetlenül képes játékba hívni a gyermeket nevelő felnőtteket is, hiszen a különböző korú szereplők nézőpontját kifejező versek mintegy felhívják a figyelmet arra, mennyire másként gondolkodnak a kisebbek és a nagyobbak, a gyerekek és a felnőttek.
Pataki Mónika Lilla
Krusovszky Dénes: Azóta őzike
Illusztrátor: Baranyai (b) András
Magvető Kiadó, 2021
44 oldal
3499 Ft
[1] 2008: Junior Prima-díj, 2010: Artsjus-díj, 2012: József Attila-díj, 2017: Zelk Zoltán-díj, 2018: Szépíró-díj, 2019: Libri közönségdíj és Merítés-díj s egyéb ösztöndíjak.