A kortárs gyerekirodalom mind nagyobb térhódítása óta gyakori jelenség, hogy a gyerekkönyveket nem csupán az ajánlott életkor megjelölésével, de az egyes korcsoportokra fókuszálva, annak megfelelő tematikus sorozatok formájában szelektálva is megtalálhatjuk a különböző kiadók polcain.
Zseblámpával a takaró alatt
Ilyen például a Pagony Most én olvasok!-sorozata, amely az öt–hat éves, a betűkkel még csak ismerkedő, olvasni tanuló korosztályt szólítja meg, valamint a kilenc–tizenkét éveseknek szóló Abszolút könyvek füzére. Kertész Erzsi mindkét sorozatba írt könyveket, Mindig másnap című kötete pedig a kiadónál idén indult, kor szerint a fenti két sorozat közé ékelődő Zseblámpás könyvek között jelent meg (Noora Kunnas (ITT olvashattok a könyvről), Nicholls Sally és a karikaturista Marabu, azaz Szabó László Róbert művei mellett).
(Erről a könyvről az év utolsó napján olvashattok majd egyszerre két írást is nálunk Kovács Gergelytől és Veszprémi Szilvesztertől.)
Igaz-e a mese?
A Zseblámpás könyvek koncepciója olyan hét–tíz éves gyerekek megszólítása, akik ugyan már tudnak olvasni, egy hosszabb regény azonban még túl nagy kihívást jelenthet számukra. Ennek megfelelően a Mindig másnap is viszonylag rövid (134 oldal), nagy betűkkel és kényelmes sortávolsággal nyomtatott kötet, melyben a cselekmény a bevezető után hét rövidebb fejezetre oszlik. A bevezető előtt, valamint az egyes fejezetek végén dőlt betűs szakaszokban a mesélő szól az olvasóhoz – előbb az általa elmondott történet hitelességét vitatja. („Sajnos nem vagyok biztos benne, igaz-e ez a történet, vagy kitalált. De manapság szinte bármi megtörténhet, nem igaz? Szóval én leírom, ti meg majd eldöntitek, hogy elhiszitek-e, vagy sem.”) Majd konkrét kérdéseket tesz fel („Fura egy helyzet, nem igaz? Ti mit tettetek volna a helyükben?”), melyek elgondolkodtatják a cselekményen az olvasót, és némiképp interaktívvá teszik a történetet. (Noha a kötet önálló olvasásra szánt, én felolvastam a gyerekeknek, és ezek a kérdések – amelyeket felnőttként talán túlságosan direktnek érzékelhetünk – remekül megmozgatták a kicsiket: azonnal töprengeni és beszélgetni kezdtek, tervezetek, álmodoztak.)
Fontos megjegyezni, hogy a mesélő nem azonos a szerzővel, sokkal inkább híd a szerző és a szöveg között, ami kötetlenebb, közvetlenebb hangot eredményez.
A kezdeti dőlt betűs szakasz első két mondata fordított pszichológiával kelti fel a figyelmet: „Ez a történet nem különösebben logikus, sem különösebben szívfacsaró. Ha máris unjátok, nyugodtan csináljatok valami érdekesebbet!”
Később még egy dupla csavart is behoz: „Ezért csak akkor olvassátok, ha nem féltek és ha lehet, igyekezzetek a szüleiteket is megnyugtatni! Mondjátok nekik, hogy nyugi, ez csak egy mese! El fogják hinni nektek.” Ezekkel a szavakkal fenntartja a történet valóságosságának kételyét, valamint azt sugallja, hogy komolyan veszi a gyerekolvasókat, és olyan történetbe kalauzolja őket, melyet a felnőttek talán nem is érthetnek, vagy épp félelmetesnek találnak. Így szerepet cserélve, a gyerek viselkedhet felnőttként a felnőttel. Arról nem is beszélve, hogy ezek után kétlem, hogy bárki is akadna, aki visszatenné a kötetet a polcra.
Részletgazdag vázlatrajzok
Mindemellett az illusztráció is jelentős szerepet kap, a színes borítótól eltérően a szöveget magát fekete-fehérben díszítik Korbuly Ági rajzai.
A kötet a Corvin Rajziskolában végzett illusztrátor első munkája. (És őszintén reméljük, hogy nem az utolsó, a gyerekek imádták!)
A rajzok első ránézésre elnagyoltnak tetsző, kusza vonalak, olyan érzést keltenek, mintha egy vázlatfüzetet lapoznánk, ahol az alkotó próbálgatja leendő karaktereit. Ezzel együtt jól böngészhető, részletgazdag képeket kapunk, s ez a kissé kaotikus hatás illik magához a történethez, hiszen a mesélő is úgy konferálja fel a művet, mintha gyorsan el szeretne mondani valamit, amit ő is csak úgy hallott, nem pedig egy szisztematikusan felépített regényt kívánna írni. A borítón megjelenő cím is épphogy csak kézzel gyorsan „odafirkantott” karaktereket imitál, ami könnyedséget, lazaságot sugall.
Mit hoz a másnap?
A „technikai” feltételek megléte önmagában még vajmi kevés lenne a gyerek figyelmének lekötéséhez, az önálló olvasás megszerettetéséhez. A Mindig másnap azonban tartalmilag is megfelel a fenti célok eléréséhez, ugyanis meglehetősen abszurd, meghökkentő cselekménye és a Kertész Erzsire jellemző humor mindvégig fenntartja az érdeklődést.
A bevezetőben megismerjük a Kovalcsik családot, majd minden fejezetben egy-egy napjukat követhetjük nyomon, hétfőtől vasárnapig. Vagyis inkább csak találkozunk velük, a mesélő ugyanis előrevetíti, hogy mivel nem szeret sokat írni, részletes személyleírásra ne számítsunk. A szerző ezzel a húzással megkíméli a fiatal olvasót a hosszú leírásoktól, és teret enged a fantáziának is, hiszen legfeljebb a rajzok nyújtanak némi vezérfonalat a szereplők kinézetének elképzeléséhez. A bemutatás az egyelőre még nem hősök életéből kiragadott humoros epizódokkal történik, anya például „[a]pát egy gimnáziumi fizikaversenyen ismerte meg, ahol mindketten utolsók lettek, azonos pontszámmal. Azonnal egymásba szerettek, hiszen nyilvánvaló volt, hogy rengeteg közös van bennük, például az összpontszámuk.”
Lehet-e átlagos egy család?
A történetben szereplő öttagú családot röviden összefoglalva a hétköznapi, átlagos és tökéletlen jelzőkkel lehetne leírni. Egyaránt emlékeztetnek a Mézga családra, és Mitchellékre is (Mitchellék a gépek ellen, amerikai animációs film, 2020).
Az apa, bár tudja, családfőként mi lenne a feladata, váratlan helyzetekben képtelen eszerint reagálni. Ahelyett, hogy nyugalmat és erőt sugározna, teljesen kétségbeesik, és gyakorlatias megoldások helyett csupán tudományos magyarázatokkal szolgál.
Az anya sem úgy jelenik meg, mint a családot összetartó erő, a béke szigete, aki praktikusan és szervezetten menedzseli a család életét. A kaotikus reggeli készülődés közben egy kék és egy zöld uzsonnásdobozzal láthatjuk, amint görcsösen próbálja emlékezetébe idézni, vajon melyik tízórai melyik gyermekéhez tartozik. A kevésbé összeszedett, (túl)aggódó anya viszont igazi anyatigrissé képes válni, ha a helyzet úgy kívánja, és leleményes megoldásaival mindenkit meglep.
A három gyerek, az ötéves Dóri, a kilencéves Jenci és a tizenhárom éves kamasz, Nagy T nagyjából az életkoruknak megfelelő szerepeket hozzák a könyvben. Dóri „egyaránt képes teli szájjal mosolyogni és teli szájjal bömbölni is, és valamelyik mindig műsoron van nála”, Jenci talpraesett, vagány és bátor srác, aki tipikus se vele, se nélküle kapcsolatot ápol bátyjával, a jelenleg magát épp indián törzsfőnöknek képzelő Nagy T-vel.
Kalandozás térben és időben
A leíró részekkel szemben tehát a cselekményre helyeződik a hangsúly, noha ezzel együtt sem válik túlzottan akciódússá.
A kalandok főképp meglepő körülmények, s a családtagok erre való reakciója. Ami viszont különösen jó, hogy a cselekedetek mögötti gondolatokat is olvashatjuk, így minden esetben szembesülünk a komfortzóna elhagyásának nehézségeivel, majd a sikerélményt követő örömmámorral.
A meghökkentő körülményeket pedig szó szerint kell érteni: a Kovalcsik-ház ugyanis utazik a térben és az időben is, pontosabban nem maga a ház, hanem a házat körülvevő környezet. Az ajtón kilépve hol egy őserdő és bennszülöttek várják a családot, hol egy űrprogram kellős közepén találják magukat, megint máskor vérbeli kalózokkal kell megküzdeniük. Maguk a helyszínek, a megjelenő karakterek már önmagukban is izgalmasak, hiszen a legtöbben csak messziről ismerhetik őket, így a titokzatosság, a rejtelem és a veszély ígéretével kecsegtetnek, ráadásul több esetben a beszélők nyelvét sem értjük, vagy ha mégis, akkor épp a kvantumfizika útvesztőjében veszünk el.
A kalandok során a család összes tagja más színben tűnik fel, és egy-egy jelenet erejéig hősök lesznek, akikre azonban ezután már más szemmel tekintenek a többiek.
Kovalcsikék a kezdeti kétségbeesés után egyre jobban feloldódnak, és már inkább várják, milyen újdonságot hoz a másnap.
Az események láncolatát a szerdai nap szakítja meg, amikor házukból a megszokott helyszínen és időben lépnek az utcára. Ekkor álomszerűnek tűnnek a történések, hiszen a családon kívül más nem tapasztalt semmi rendkívülit, ám az őserdőből háziasított papagáj további jelenléte már valamiféle belső utazást sejtet. A mese végére azonban egész más irány bontakozik ki előttünk: a hetedik napon egy, a népmesei anyókára és a videójátékok karaktereire egyaránt hajazó orákulumtól kapnak felvilágosítást Kovalcsikék – noha okosabbak nem leszünk, máris a gamerek világában érezzük magunkat.
A kötet végén a mesélő még levonja saját tanulságát, ami első ránézésre didaktikusnak hathat, ám ha belegondolunk, a kötet jóval több mondanivalóval szolgál: nem csupán a nagycsaládos lét túlélési praktikái, de olyan témák is megjelennek asszociatív módon, mint a gyarmatosítás vagy a bolygónk védelme.
Ezenfelül a célközönség számára mankót nyújthat az olvasottak továbbgondolásához.
Természetesen mindez humoros formában kerül az olvasóhoz, sőt, a szerző a felnőttek számára is tartogat némi iróniát, nehéz például nem az aktuálpolitikára gondolni, amikor egy kvantumügynök a vágyak teljesítését ígéri, apa pedig egy focipályát kér a kert végébe. A leghőbb vágyak sorsolása egyébként meglehetősen érdekes szakasz, amellett, hogy vicces, mélyen elgondolkodtató is.
A jövő kiszámíthatatlanságáról, a rugalmasságról szóló tanulság eltörpül ahhoz képest, amit a szöveg az összetartozással kapcsolatban üzen: Kovalcsikék észrevétlenül küzdenek a hétköznapok monotonitásával, vagy éppen egymással, de szükség esetén mindaddig rejtetten megbúvó erővel és elszántsággal óvják szeretteiket, a családot.
Pataki Mónika Lilla
Kertész Erzsi: Mindig másnap
Illusztrátor: Korbuly Ági
Pagony, 2021.
134 oldal
2490 Ft