Iskola? Barátság? Szerelem!
A Manó Könyvek párjaként 2016-ban indult Menő Könyvek Kiadó a tizenkét éven felüli korosztálynak szóló ifjúsági irodalmat jelenteti meg, így Mucha Dorka Nincs idő című kötetének életkor szerinti besorolása teljesen egyértelmű. A kamaszoknak szóló történetek pedig általában olyan témákat boncolgatnak, melyek éppen róluk, a kamaszokról szólnak, tehát az sem okoz különösebb meglepetést, hogy a regény cselekménye az iskola/barátság/szerelem háromszögében forog. Előnyére válik a kötetnek, hogy ebbe a tipikus környezetbe beilleszt egy olyan vonalat, mely viszont egyáltalán nem szokványos a kamaszirodalomban: nem magára a szerelmi kapcsolat létrejöttére, hanem ennek a kapcsolatnak a milyenségére fókuszál.
„Egy napló nem arra való, hogy nyomot hagyjunk a világban” /Pilinszky János/
A kötet műfaja naplóregény, ami nagy népszerűségnek örvend a gyermek- és ifjúsági irodalomban is. Valószínűleg mindenki hallott már Jeff Kinney tizennégy kötetes Egy ropi naplója, vagy Rachel Renée Russell hasonló című, ám lány főszereplős, Egy Zizi naplója című sorozatáról. Bár a cím még nem, a kötet borítója azonban már határozottan sejteti, hogy ezúttal is egy naplót tartunk a kezünkben, s ennek fényében nem is meglepő, hogy – a megszokottól eltérően – a könyv bal oldalán találjuk a mű „ars poetica” gyanánt feltüntetett két idézetét. Ezek közül az első a regény tartalmára, míg a második magára a szerkezetre vonatkozik: narrátorunk Esterházy soraival elmélkedik arról, voltaképpen minek lehet helye egy naplóban, s minek nem. Noha a válasz egyszerűnek tűnik (tudniillik: bárminek), valójában mégsem az. Mindenesetre főhősünk ennek a kérdésnek a megfogalmazásával felmenti magát a műfaji kötöttségek alól, és egyúttal megismerjük célját is: megkönnyebbülést remél gondolatainak lejegyzésétől.
Hamar világossá válik, hogy egy kissé introvertált, erősen önbizalomhiányos és meglehetősen zaklatott élethelyzetben lévő tini gondolatait fogjuk olvasni, aki kellő önismerettel rendelkezik ahhoz, hogy ironikusan ábrázolja önmagát, viszont nem elegendővel ahhoz, hogy érzései és vágyai között eligazodjon.
Ez nyomokban emlékeztet Helen Fielding Bridget Jones naplójára, bár Lili nem a külsejével, hanem személyiségével és az érzelmeivel hadakozik.
A naplót szinte minden alkalommal évszám nélküli, de napra pontos dátum, precíz idő és konkrét hely megjelölésével jegyzi, és ennek a cselekmény szempontjából is van némi jelentősége: kiélezi Lili magányának ábrázolását, hiszen nemcsak a tanórákon, vagy otthon, de sokszor szünetekben is inkább naplójába burkolózik, ahelyett, hogy kortársaival barátkozna. Ez eleinte csupán személyiségét hivatott bemutatni, később viszont a cselekményből következő, már Lili számára is egyre inkább zavaró körülménnyé válik.
Feljegyzéseinek pontosságára jellemző, hogy időnként konkrét sms-üzeneteket is dokumentál, melyek szinte „képernyőkép” minőségben jelennek meg a szövegben. (Más naplóregényekben is láthatunk ilyesmit: Bram Stoker Drakulája például levélregény is egyben, Mészöly Ágnes Darwin-játszma című – utólag írt, az eseményekre a jelenből reflektáló naplóként ábrázolt – könyvében pedig a Messenger-üzenetek szerepelnek ugyanígy.) Emellett – az internetes fórumokról jól ismert – öt és (többnyire csak majdnem) tíz pontos listákat is „csatol” a naplóhoz, melyek valóban listák: más betűtípussal szedett külön egységként helyezkednek el a könyvben. Az smsek olyan konkrétumként vannak jelen, melyek a történések valóságosságát sugallják, az internetes „tíz dolog…” jellegű felsorolások pedig a naplóírást színesítik: a cselekményt nem igazán befolyásolják, viszont érzékeltetik, hogy narrátorunk valójában unaloműzésképpen ír és folyamatosan rágódik. Mindenesetre e két eszköz tartalmi és formai szinten is modern, mai külsőt kölcsönöz a szövegnek.
Az intertextualitás többször is megjelenik, és elég széles skálán mozog: egy helyütt a Stephen King által írt Carrie filmváltozata, máshol J. K. Rowling Harry Pottere, megint másutt – bár ez utóbbi felesleges ismeretként – a Biblia is megjelenik. Ezek a mozzanatok hétköznapivá, természetessé teszik a szöveget, másrészt az ismerős dolgok közelebb hozzák a feltételezett olvasóközönséget a mű szereplőihez, hiszen az egy közösséghez való tartozás érzését erősítik.
A korra reflektál a szerző a főszövegben is megjelenő karakterekből álló emotikonokkal (például :/)
Egy helyen az ilyen mosolygó emotikon helyett a gmail-levelezésből jól ismert „J” jelölést alkalmazza, annak ellenére, hogy füzetbe jegyzett naplót imitál a könyv. Szintén elég frissé és a maivá teszi a szöveget, hogy nemcsak a szlengből kölcsönöz, hanem olykor angol kifejezéseket is tűz Lili tollára, mint a „shame on me”, „shitstorm” vagy „creepy”. Mivel ezek az adott szövegkörnyezetben angoltudás nélkül is értelmezhetők, egyáltalán nem zavaró jelenség, viszont jól tükrözi a mai nyelvhasználat egyik jellegzetességét. Egyébként a káromkodás nem jellemző, a legdurvább szófordulat talán a „seggbe papír osztálytárs” volt.
Mit tenne Boleyn Anna?
A történetbe némiképp a történelem is beleszövődik, Lili példaképe ugyanis Boleyn Anna. A főhős gyakorlatilag épp az ellentéte a céltudatos és magabiztos uralkodónak, s bár állítása szerint leginkább szerelmi élete miatt irigy rá, valójában vágyott tulajdonságait testesíti meg. A főhős ugyanis introvertált személyiség, nem szereti a feltűnést, kimondottan rosszul érzi magát, ha sok ismeretlen veszi körül, szívesebben választ magányos elfoglaltságokat (mint a naplóírás vagy a falmászás), és nem vágyik népszerűségre, épp ellenkezőleg. Bár az önbizalma is elég labilis, ez leginkább a kamaszkori szorongás számlájára írható, hisz képességeivel nagyon is tisztában van – sokkal inkább az érzelmek útvesztőjében nem találja a helyes utat. Nem veszi zokon, ha kihasználják, ahogy azt sem veszi észre, ha kedveli valaki, s néhány helyen ki is mondja, hogy érzelmi intelligenciája fejlesztésre szorul: „[…] vagy csak én vagyok egyszerű, mint egy radiátor, hogy semmit sem veszek észre. (Anyu miért nem tanított ilyen romantikus dolgokra? […])” Mindenesetre a szerző reális képet fest az introvertált személyiségjegyekről, melyeket a külső szemlélők sokszor tévesen félénkségként, vagy egyenesen depresszióként aposztrofálnak.
„A fizikai fájdalmat könnyebb elkerülni vagy feldolgozni, mint amikor éveken keresztül, folyamatosan aláznak a többiek előtt”
Judit és Szilvi jelenetével egy kis „bullying” is megjelenik (a két lány zaklatja és megalázza társait), ám ezt a témakört nem boncolgatja a szerző, épp csak megkapargatja a felszínt: főhősünknek ez már csak a hab a tortán egy amúgy is rettentően rossz napon.
A fő konfliktus egy erősen mérgező kapcsolat: Lili és Áron szerelme, mely legkevésbé sem az egyenlőségen alapul. A romantikus kezdetek után meglepően gyorsan válik rémálommá a viszonyuk, ám amilyen gyorsan fordul a kocka, olyan lassan veszi ezt észre Lili.
Áron féltékenysége és kontrollmániája egykettőre behálózza a naiv lányt, aki akarata ellenére hanyagolni kezdi barátait, és bár első perctől fogva rosszul érzi magát, sokáig nem vesz erről tudomást. Bár (Mészöly Ágnes Darwin-játszmával ellentétben) jelen idejű a cselekmény, így nincs semmiféle utalás a végkimenetelre, mégis a kezdetektől érezni a feszültséget, mely oldalról oldalra egyre nő. Leginkább bennünk, olvasókban, mert legszívesebben azonnal szólnánk Lilinek, hogy szálljon ki, ez már sok. Lili viszont türelmesen mentegeti Áront, és keresi magában a hibát, próbál számára is kényelmes magyarázatokat találni. Sőt mi több, egyenesen magasztalja a fiút, ellenőrzési kényszerét egyfajta magabiztos céltudatosságnak éli meg, mely rá nem jellemző. Ez a falmászás jelenetében fogalmazódik meg: „[...] talán Áronnak pont a kis kontrollmániája miatt mehetett jól. Kiszámította minden lépését, nyugodtan haladt, és egy pillanatra sem bizonytalanodott el. Szeretnék egyszer én is így mászni.”
Persze van mentsége: a kamaszkor, az első szerelem, a tapasztalatok hiánya, és a megrajzolt személyiség együttesen eredményezi az egész regényen átívelő őrlődést.
A forma követi a belső változásokat: ahogy Lili zaklatottsága nő, úgy válnak egyre rövidebbé, töredezettebbé a naplóbejegyzések.
(Valamint az első mélypont épp szeptember tizenharmadikán következik be.)
A regény (és a nagyjából két hétig tartó kapcsolat) vége felé a narrátor megcáfolja a kötet elején szereplő Móricz-idézetet, miszerint a várakozás öli meg az önbizalmat. Ebben a történetben ugyanis csak Lili vár, ő viszont rendszeresen, és sokat, ellenben rá Áron sosem hajlandó várni (szemben Gáborral). Végül elérkezik a pillanat, amikor Lili felismeri, hogy nincs ideje egész életében csak várni – várni Áronra, vagy arra, hogy egyenrangú partnerként kezeljék.
Csak szerelem, és más semmi
A Nincs idő és a Darwin-játszma nem csupán formai hasonlóságot mutat: Mucha Dorka központi szerelmi szála ugyanis gyakorlatilag teljesen megegyezik a Mészöly-regény szerelmi mellékszálával: a tökéletesnek hitt kapcsolatról kiderül, hogy nem az, s az eddig barátnak hitt személy valójában az igaz szerelem. Romantikus regényt írni kissé hálátlan feladat, hiszen nincsen túl sok lehetőség: a szerelem lehet reménytelen, vagy beteljesült, s nem ritkán az a bizonyos szerelmi háromszög. Épp ezért merész elképzelés a regény fő motívumának a romantikus szálat választani, mindenféle kerettörténet nélkül, ami ráadásul egy gimnáziumban játszódik, a kihagyhatatlan (és sohasem boldogan végződő) báli jelenettel megfűszerezve (elsózva). Mészölynél is egy egészen más jellegű probléma keretei közé ágyazódott be ez a szerelmi szál, de Finy Petra Úszósuli – A nagy álom című könyvében is legalább akkora hangsúlyt kap az úszósport, mint a romantikus vonal.
Mucha Dorka viszont ezzel a szerelmi háromszöggel nem csupán egy romantikus regényt tálalt fel az olvasóknak: az itt ábrázolt viszony jelentősége megmutatni azt, milyen vékony a határ a mindent elsöprő szerelem és az alárendelő párkapcsolat között; és megmutatja, milyen könnyű ezt kívülállóként tisztán látni, érintettként pedig teljesen vaknak lenni.
Talán önértékelési zavarok vagy naivitás, esetleg a kortársakkal való kapcsolat iránti vágy az oka, de Lili minden esetben talál magyarázatot Áron viselkedésére. Eleinte akár még valóban lovagiasnak hathat, ahogy a fiú – a lány tetteit felülbírálva ugyan, de – óvni próbálja a lányt attól, hogy régi barátnője kihasználja, ám később ez a féltés birtoklási vágyba csap át, a bókokat pedig felháborító kritizálás váltja fel: Áron mindenben hibát talál, Lili barátaiban, az öltözködésében, a hobbijában, a naplóírásban. A kedveskedő „kislány” megszólítás mögé csúful beoson Áron felsőbbrendűségérzete – legalábbis az olvasó gondolataiban. Egyetlen dolog van csak, ami Lilit is mindvégig zavarja: a fiúra való várakozás, és hogy ez a várakozás egyoldalú – holott a regény és a kapcsolat elején Áron maga mondja ki, hogy megváratni valakit megalázó.
A naplóforma jól illik a cselekményhez, hiszen nincsen túl sok és nagy fordulat a történetben, sokkal fontosabb a belső harc, melyet így közvetlen közelről követhetünk nyomon. Egyetlen hátránya, hogy a másik oldalt Lili szemüvegén át ismerhetjük meg, és nagyjából két mondatnyi utalást kapunk csupán arra vonatkozóan, hogy Áron zavaros személyiségének oka valahol a családon belül keresendő. Lili önmarcangolása mellett izgalmas lenne megismerni a másik nézőpontot, és, mondjuk, elolvasni Áron naplóját is.
Kell-e a szimpatizálni a főszereplővel?
Mucha Dorka 2019-ben a Puncs című kisregénnyel debütált, mely szintén egy komplikált szerelmi háromszöget mutat be, a Nincs idő második megjelent kötete. Egy interjúban kifejtette, hogy elege van a szimpatikus főszereplőkből, s bár a Nincs idő Lilije egyáltalán nem ellenszenves, mégis kellőképpen árnyalt karakter ahhoz, hogy rossz döntéseket hozzon, vagy hogy merje vállalni tökéletlenségét. Hús-vér tinédzser, aki csetel a tanórákon, holott alig egy hete kezdte a középiskolát. Megkérdőjelezi a tanítási rutint, s bár „gáznak” tartja, hogy valaki ennyi idősen ötletgazdája legyen az iskolai bálon való alkoholizálásnak, magát az ivást helyénvalónak érzi, és maga is legurít egy-két felest – míg máskor az anyjával takarítja a jógatermet, és lelkes hallgatással biztatja apját a számára teljesen érdektelen filozófiai értekezések alapos kifejtésére.
Mucha Dorka stílusa egyszerű és könnyed, hitelesnek hat. A regény mindent megtesz, hogy valódi naplót játsszon, a szöveg együtt mozog a narrátor hangulatváltozásaival és tükrözi személyiségének fejlődését. Már ha egyáltalán beszélhetünk fejlődésről, hiszen Lili önbecsülése ugyan néha fel-felerősödik, ugyanakkor félő, hogy az utolsó cseppként bilit borító báli jelenet nélkül képtelen lett volna nyíltan kimondani azt, amit a naplójában már többször is megfogalmazott: hogy „nincs idő”.
Pataki Mónika Lilla
Mucha Dorka: Nincs idő
Menő Könyvek Kiadó, 2020.
212 oldal
2690 Ft