Jézusról nehéz regényt írni. Bátorság kell az evangéliumokban leírtak kiegészítéséhez. A bibliai történetek irodalmi adaptációinak egyik legfőbb buktatója a kiszámíthatóság. Az egyházi kiadók ifjúsági regényei – vagy a kereszténynek nevezett filmek – tanító jellegéhez olykor még a történelmi regényekre jellemző tudásanyag is hozzájárul, ami a hivatalos oktatástól jellemzően idegenkedő ifjakat elriasztja.
Eredeti ötlet viszont a kanonizált könyvektől eltérő forrásanyaghoz nyúlni. Jézus gyerekkorát több apokrif irat is részletesebben mutatja be a négy közismert evangéliumnál. A születést, majd az egyiptomi menekülést követően ugyanis csak a jeruzsálemi templomban az írástudókat bölcsességével lenyűgöző 12 éves fiút látjuk, aki mintha véletlenül maradt volna le Názáretbe hazainduló családjától, ám előrevetíti földi feladatát is. A Tamás apostolnak tulajdonított apokrif gyermekségevangélium a legismertebb, mely ezt a gyönyörű jelenetet részletezi, a középkori ikonográfiát Lukács evangéliumánál erősebben befolyásolva.
Nógrádi Gábor jézusos regénye csupán a kamasz kiemelkedő bölcsességében ragaszkodik az apokrifokhoz. Abból a szempontból is megfontolt döntést tükröz a fiút a templomi jelenet utáni időbe helyezni, mert nem kell a gyermeki meggondolatlanságból eredő bosszújelenetekhez ragaszkodnia. Az egyik legmegdöbbentőbb epizódban ugyanis az apokrifok kisgyermek Jézusa megsértődve megöli játszópajtását, és egyik korai csodájaként fel is támasztja. Nem csoda, hogy az egyházatyák inkább kihagyták az ilyen jeleneteket is tartalmazó, nem kellően sugalmazott könyveket.
Az Akit keresnek: Jesua című ifjúsági regényben Jesua inkább merengő, látszólag elkalandozó figyelmű fiú, aki a jóságával, béketeremtő erejével tűnik ki társai közül.
„Ritkán szóalt meg, de ha megszólalt, akkor, ahogy Mária fogalmazott, többnyire okosakat mondott. Bár nem mindig lehetett érteni, hogy miről beszél” (22). A helyi rabbi legjobb tanítványáról „az öregebbek azt mondták, még rabbi is lehet belőle” (23). A megelőlegezett bizalom mindhárom szinoptikus evangéliumban – Máténál, Márknál és Lukácsnál – eltűnik, mikor a magát messiási szerepbe helyező harmincéves Jézust kiüldözik a názáreti zsinagógából, hiszen „senki sem lehet próféta a saját hazájában”.
Nógrádi Gábor szinte már klasszikusnak számító és hasonló alapötletük miatt akár szinoptikusnak is nevezhető történelmi regényei – A mi Dózsánk, A mi Kinizsink – az időutazás toposzával szembesítik a középkort a legújabb korral, bevonva a mai gyerekek élményeit is. Legfrissebb regényében pedig egy közismert műveltségelemet hoz közel a kamaszokhoz, melyet az ismeretlen időszak – milyen lehetett a Megváltó tizenévesként? – kitöltésével ábrázol.
Egyszerű és hagyományosnak számító fogás, hogy a család ismert tagjait összehozza egy háztartásba. Mária és József Jesua unokatestvéreit is neveli, miközben velük él az özvegyen maradt idős Erzsébet és fia, János. A narrátor és a szereplők mondatainak visszatérő motívuma a nyomor határát súroló általános szegénység, melyet a hódító rómaiaknak és a velük együttműködő Heródes Antipásznak köszönhetnek. Nógrádi Gábor megközelítése alapvetően a szeplőtlen Szűzanya katolikus képéhez ragaszkodik, kikerülve a felekezeti konfliktusokat. Máriának nem született a regényben más gyermeke. A protestáns értelmezés szerint azonban az evangéliumokban említett család az édesanyát és a vér szerinti testvéreket jelenti.
Azért érdemel említést ez az aprónak tűnő részlet, mert bár a hitvallások egyértelműen az „egyetemes – görög eredetű szóval katolikus – anyaszentegyház” tanát említik,
a különböző felekezetek a Bibliában egyértelműen meg nem nevezett jelenségekre saját hitelveiket alkalmazzák. Nógrádi Gábor regénye pedig a felekezeti függetlenséggel együtt is egyféle változatot kínál.
Ráadásul elfogulatlansága biztosítja, hogy célja nem az olvasó megtérítése, hanem az első századi zsidóság életének egyetlen fókuszpont köré rajzolása. A választott cselekményidő különben is az üdvtörténet vakfoltja. A Jézus és Keresztelő János születése előtti hónapok és a kettejük fellépése közötti mintegy harminc évből csak az említett jeruzsálemi jelenetet őrzik az evangéliumok.
Az Akit keresnek: Jesua két napba és Názáret kis falujába sűrített cselekményének a betlehemi gyerekgyilkosság biztosítja a konfliktusát. Két marcona katona keresi ugyanis a király szerint életben maradt királyaspiránst, akit Józsefék egy jóindulatú hazugsággal igyekeznek elrejteni. A hajdani vérontás katonák számára is elbeszélhetetlen borzalma festi sötétre a múlt felől a keresést, amely mindenesetre tét nélkül marad, hiszen feltehetőleg minden olvasó tisztában van vele, hogy Jesua megéri a felnőttkort, hogy áldozatát bemutassa. Nem merül fel az alternatív történelem lehetősége.
Ugyanígy nem érezzük igazán veszélyesnek a sebesülten barlangban rejtőző Barabás helyzetét sem, tudva, hogy ő még nagypénteken is megmenekül. A tét nem az, hogy életben maradnak-e a szereplők.
A felnőtt személyiséghez vezető folyamat fontos állomásaként válik érdekessé a három életteli módon bemutatott fiú.
Az evangéliumok felől olvasva János, Jesua és Barabás háromszöge kerül a központba, ha a célközönség ismeri a későbbi sorsukat. Az elégedetlenkedő és indulatos 14 éves János közelebb áll a szemünk előtt zélótává váló 17 éves Barabáshoz, akinek a római katonák legyilkolása a fő célja. Ám Jánosból szélsőséges – teveszőrcsuhás – próféta válik, aki a Messiás útját készíti elő, hogy kivégezzék, Barabásból pedig rablógyilkosként a kegyelem nyertese. A regényben mindketten a szenvedélyükkel együtt is esetlen tizenévesek, akik a gyűlölt hatalommal szemben keresik saját személyiségüket. Ráadásul ugyanaz a lány tetszik nekik, kialakítva egy ártatlan szerelmi háromszöget is.
A Bibliából ismert személyek együtt szerepeltetése egyébként a szentírási hátterű népi eredetmondákra és a gyermek Jézus csodáit túlzásba hajló sűrűséggel soroló arab gyermekségevangéliumra is emlékeztet.
Az apokrif írásokban sokszor fordul elő, hogy Jézus valamely későbbi, a kánonban is feljegyzett találkozását egy gyerekkori csoda előzi meg, és az evangéliumokban előforduló alak akár tudta nélkül, akár a csodát felismerve találkozott a Messiással.
A regény kiemeli a zsidó hagyomány különösen erős szövegalapú emlékezetközpontúságát. „Az írás az anyanyelvünk” – mondja ki Barabás (34). Ahogy az evangéliumi eseményeket Jézus gyakran tudatosan alakította a prófétai jövendölések alapján, úgy alkalmazza Nógrádi Gábor szövege a bibliai történetekre történő utalásokat és az ószövetségi idézeteket. Jézus azt segítette elő, hogy a próféciákat emlékezetükben is őrző zsidóknak segítsen felismerni az ő messiási szerepét.
A regény egyrészt kronológiailag visszautal a jézusi életút feljegyzett nevei és eseményei felől a képzelettel kitöltött, ismeretlen időszakra, másrészt a szereplők által rendszeresen idézett ószövetségi versekkel a héber mindennapokat ábrázolja.
Mária azzal fenyegeti a gyerekeket, ha nem érnek haza időben, a kezébe vágja a kést. Egyértelmű utalás híján csak tudat alattinak sejtjük a kapcsolatot az agg Simeon jövendölésével, miszerint kardként járja át majd szívét a fájdalom. A trák katona előrevetíti a kereszthalált. „Még találkozunk ezzel a fiúval. Még az is lehet, hogy mi tesszük a vállára keresztet” (70).
Mintegy a beavatottaknak szánt jelként arra is számítunk, hogy a szereplők előre – vagyis Jézus, János vagy Barabás későbbi sorsára – utaló megjegyzéseket mondjanak ki. Nem lepődünk meg, hogy Jesua érintése enyhíti a sebesült Barabás fájdalmát. Nem csodaként, hanem az odafigyelő ápolás emberi vigasztalásaként természetes jelenségként érzékeljük, ahogyan Jesua jóindulatú elhallgatását sem hazugságnak tartjuk, hanem életmentő cselekedetnek.
A történelmi regények ismeretátadó megállapításai is egyensúlyban maradnak a személyiségjegyekből fakadó és korszaktól független motivációkkal és reakciókkal. A szerepüket és határaikat kereső kamaszok, a fenyegető kiszolgáltatottságban nyugalomra vágyó szülők és a titokzatos gyermek után nyomozó katonák a cím motívumának változatait idézik. A Jézust, vagyis az isteni jelenlét képviselőjét áhító magatartás paradox ellenpontjaként a két férfinak meg kell ölnie azt, akivel úgy találkoznak, hogy nemcsak felmerül bennük a kék szemű zsidó fiú különleges tekintete és bölcsessége, hanem társadalmi szempontból aggasztónak is találják a korát meghazudtolóan higgadt és tájékozott Jesuát.
A gyilkolni érkezett két marcona katona és a fel nem ismert célszemély, Jesua beszélgetése az írások ismeretében kerül központi helyre. A római és a trák férfi a „tegyetek tanítványokká minden népet” felszólításának nemzetköziségét is eszünkbe juttatja, miközben a hitmélyítő irodalom bevált fordulataként felmerül, hogy megtéríti-e valamelyiküket a Megváltó. Jesua Marcus megrendelésére egy kis igegyűjteményt készít, amelyben személyes üzenetként is olvasható idézetek szerepelnek, mint például Hillél rabbi jézusi jellegű gondolata: „Ami számodra gyűlöletes…, azt másnak se tedd” (76) – egy olyan mondat, amely hétköznapi viták vagy nemzetek közötti fegyveres konfliktusok megelőzésére is alkalmas lenne, ha betartanánk.
Megható jelenet egyébként a tábortűz körül az igéken elmélkedő kis társaság, ahol békében megférnek a parancsra gyilkoló katonák és a különböző habitusú fiatalok. Ahol Jesua jelen van, egyébként mindig a jóindulat kerekedik felül a regényben, többnyire külön narrátori megjegyzés nélkül sugározva magából a békét. Nógrádi Gábor regénye úgy válik bibliás üzenetű ifjúsági művé, hogy alapvetően történelmi fikcióként olyanok is bátran elolvashatják, akik (még) nem érdeklődnek Jézus megváltó csodája iránt. Megtaláljuk a Fiút Názáretben.
Kovács Gergely
Nógrádi Gábor: Akit keresnek: Jesua
Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 2024
144 oldal
2999 Ft