„Egy könyv, amibe beköltözött a lapozás”
Ezt olvashatjuk A Lakatlanok szigete fülszövegében, s bár ebből a mesékről túl sok minden nem derül ki, pontosan tükrözi a kötet hangulatát. A könyv ugyanis mintha szerző és olvasó nélkül létezne, a megszemélyesített mozdulatsor, a lapozás válik hősévé, aki magával a könyvvel folytat párbeszédet.
„Ej, te lapozás, te, sóhajtott a könyv egy hullámosat, csihadj már, pihenj már, mert szétszakadok! Hát hogy csihadnék, hogy pihennék, hisz csak a dolgom teszem, háborgott a lapozás.”
A huszonöt rövid történet stílusban ehhez igazodik, szokatlan cselekvések, jelenségek (például a lehelet vagy épp a kötésminta „simája”) lesz főszereplő, de a hétköznapi tárgyakról (ajtóról, trolibuszról) írt mesék is izgalmas, elvont nézőpontokat tartogatnak. Mindezen túl Szabó Attila olyan nyelvi leleményeket ágyaz a szövegbe, melyek egészen költőivé varázsolják azt (például volt egy tükör, aki nem „züzmékelt”).
Volt egyszer egy...
A mesék mindegyike (az elsőt kivéve) Volt egyszer egy... illetve Volt egy... vagy Volt az a… címmel szerepel a tartalomjegyzékben, amiről elsőként a népmesei kezdetre asszociálunk, azonban elég hamar, már a második történetben (Volt egyszer egy Tündér) kiderül, hogy zátonyra futottunk, hiszen nem lesz öreg király és három leánya, ráadásul még a tündérünk is elvesztette a varázserejét.
A címadó mese, A Lakatlanok szigete várakozásommal ellentétben nem fejtette ki, mire számítsunk a későbbiekben, csak még jobban összezavart. A Lakatlanok szigete ugyanis nem lakatlan, hanem lakatlan álmok lakják, s bár lakat nincs az ajtajukon, be vannak zárva oda, ahol megállt az idő. Képtelen képek kergetik egymást, ahogy az álmok világgá indulnak: „hullám hátán hullámoznak, szellő ölén szellőzködnek”. Ez a mese tulajdonképpen a kötet világába vezet be, ahol a tenger „az Óperenciás, ott még a csapból is az folyik”, a kert pedig éppen olyan, amilyennek az olvasó képzeli.
A történetek között egyébként nincs tartalmi összefüggés, tetszőleges sorrendben olvashatók, a kötet mégis egységes, a mesék sajátos stílusa köti össze őket.
„Mint aludttejben a mező emléke”
A nyelvezet első olvasatra olyan hatást keltett bennem, mintha a szerző egyszemélyes zenekarként „jammelne” a színpadon, mintha egy-egy hétköznapi szó hívná életre a különböző szólamokat, melyek különösebb cél nélkül szeretnék szórakoztatni a hallgatóságot.
Néhol a szavak többértelműsége (szikra, mint ami az ember fejéből kipattan, és szikra, ami lángra lobbant), az azonos alakú szavak jelentéseinek különbsége (a Volt egyszer egy Gondolás Velence hajósaira enged következtetni, míg pár sor után kiderül, hogy a gondolat, az „elgondolás” személyesül meg), míg máshol a halmozás dallamai hallhatók:
„Ott lakott a remízben egy nyiszlett, kopott, fáradt, álmos arcú város szélén. A Troli, amikor épp nem a remízben lakott, akkor ennek a nyiszlett, kopott, fáradt, álmos arcú városnak az utcáit járta.” Így kezdődik a Volt egyszer egy Troli.
A népmeseszerű kifejezések pedig nem csupán a modern világ kellékeivel, hanem a már említett nyelvújító elemekkel is táncot járnak:
„Ottan feküdt, párnázott, kakaót ivott szívószállal.” (így költözött be Puha az ember „fülibe” a Volt egyszer egy Cudarban), vagy: „Ez aztán nem enged be szíre-szóra, rugdosásra, de még kopogásra se, kérlelésre se, de nem ám! Őrizte az őrizendőt. Próbálták kinyitni buzogánnyal, varázsszóval, álkulccsal, de meg se nyekkent, állt zárkózottan, mert ez volt a dolga” (Volt egyszer egy Ajtó).
A szövegek azonban ennél sokkal tudatosabban épültek
A remek szójátékok mögött értékes és megfontolandó üzenetek rejtőznek, néhol kilóg a lóláb, máshol viszont se fülük, se farkuk nem látszik, így érdemes több időt szánni a keresésükre.
Legtöbbször különböző érzéseket kísérelnek meg szavakba önteni, amelyek között néha csak árnyalatnyi a különbség, míg máskor egyszerre több érzelem vegyesen jelentkezik, így nehéz konkrétan megfogalmazni, mit zajlik a lelkünkben pontosan. Ennek megfelelően a mesék többségére melankolikus árnyék vetül (például Volt egyszer egy Fénykép, Volt egyszer egy Fiatal, Volt egyszer egy Öreg), míg a világ dolgairól szóló történetek inkább szarkasztikusak (például a Volt egy Alapos).
Az írások korábban a Szitakötő folyóiratban jelentek meg, és a Liget Műhely Alapítvány online felületén jelenleg is olvashatók (A Volt egyszer egy Ajándék prózavers például ITT). A mesék azóta hangoskönyv formában is elérhetők, ráadásul feladatlapokat és óravázlatot is kínálnak hozzájuk. (A Volt egyszer egy Tükörhöz például 3–6. osztályosok számára készültek segédanyagok.) A Liget Műhely izgalmas programjáról és a Szitakötőről Parti Judit kérdezte Horgas Juditot, az interjú ITT olvasható.
A szövegek ennek ellenére nem didaktikusak, inkább elgondolkodtatók, és a költői nyelvezet, bár túlsúlyban van a cselekménnyel szemben, mégsem válik eltúlzottá.
Ebben talán az is szerepet játszik, hogy a fent már említett kifejezések, a lírai hangvétel a mai nyelv elemeivel keverednek.
„Akkor hát ugrik Tündérszép Ilona meg a fele királyság? Ugrik, bólogatott a tündér, ugrik bizony.”
Nem (csak) rózsaszínben látjuk a világot
A régi és új keveredése az illusztrációkban is megjelenik, rögtön a borítón például a felső egyharmadban egy pálmafa, mint a szigetek általános jelképe, míg az alsó kétharmad sűrűn beépített, magas házakkal, sok kis ablakkal tárul elénk – fejjel lefelé. Ez a város nem a szigetet ölelő vízben tükröződik, hanem alatta, mélyen benne helyezkedik el, akár legbensőbb érzéseink, álmaink. Az első mese előtt pedig megismerhetjük a Volt egyszer egy Ajtó királyát, aki vörös palástja zsebében revolvert rejteget. A fedél színei meghatározók a belívben is: a legtöbb szöveget a rózsaszín, a vörös, a kék és a sárga kíséri, s bár itt-ott kiegészül egy hangsúlyosabb zölddel, szürkével vagy feketével, az elsődleges színek végig dominánsak maradnak.
A képek szorosan kapcsolódnak a szöveghez, egy-egy mozzanatot ragadva ki abból.
Az egyszerű, gyerekrajzra hajazó, élesen körülhatárolt grafikák könnyítenek a súlyosabb témákon, máshol humorosabbá teszik a szövegeket. (A Volt az a Lehelet című mese például egy kint fázó ember leheletéből kovácsol mesehőst, akinek a gazdája már odabent táncol a melegben. A szokatlan szemszöget jól ellensúlyozza Török Eszter rajza, amelyen egy leheletnyi betekintést kapunk a táncra: az egyik „magassarkúzó” látszólag rátaposni készül egy bajszos fiatalember kopasz fejére.) A MOME média design szakán végzett Török Eszter tanári hivatása mellett évek óta készít illusztrációkat a Szitakötő folyóirat számára is, így több szerző írását kísérik munkái, melyeket ITT lehet nézegetni.
„És látta, hogy a világ nélküle is jól elvan”
A mesék tematikája változatos, az általánosabb (szerelem, vágyakozás, emlékezés, születés és elmúlás) témakörökön túl megjelenik a szorongás (Volt egyszer egy Álom), a hajléktalanság (Volt egy Hajlékony), némelyik történet az élet „alapigazságtalanságait” pedzegeti (Volt egy Alapos), míg mások a hozzáállásunk, mentalitásunk milyenségét firtatják (Volt egyszer egy Cudar, Volt az a Bolond, Volt egyszer egy Ördög).
A Volt egyszer egy Álom Katinkáját lelkiismeret-furdalás gyötri, s a rossz Álom ennek pszichológiai oldalát is bemutatja:
[…] „azért vagyok itt, mert gyáva vagy. Úgysem mered elmondani, hogy te hívtál ide” – mondja a lánynak, majd később Katinka így nyilatkozik az álomról: „az volt a legfurcsább, hogy amikor nem gondolt rá egy-egy pillanatra, akkor hiányzott neki”.
Bár a mese happy enddel zárul, valójában szomorú a feloldása is, hiszen Katinka végül nem a szüleinek mondja el, ami a lelkét nyomja:
„Azt mondják majd, hogy biztos sokat evett lefekvés előtt, [...] túl sokat tabletezett, azért volt a rossz álom”, hanem a játék mackójának. (Török Eszter ezt remekül érzékelteti az ide kapcsolódó illusztrációval, amelyen a végül elűzött rossz Álom szomorkodik, ahelyett, hogy a megkönnyebbült Katinkát láthatnánk.)
A szerelem témája többször is előkerül annak különböző stádiumaiban
A szerző előbb a maga megfoghatatlanságában ragadja meg a pillanatot, amint két szív egymásba szeret: „Szorosra húzták a vigasztalást, de annyira szorosra, hogy a végén már a kezük is egymás szorosába vigasztalódott, de olyan szorosan, hogy semmi kétség nem fért közéjük!” (Volt egyszer egy Tündér)
Később a romantikus randevúkat egy ajándék nézőpontjából szemléljük: „Akitől és Akinek már összezöldült, mint a kék meg a sárga, kézen fogva színesedtek a platánok alatt” (Volt egyszer egy Ajándék).
Végül pedig a család születését tárja elénk két kavics: „Közben annyira összemosódott bennük a bújás, hogy már eldőltek volna egymás nélkül, olyan féloldalasra csiszolódtak. Egyszer aztán felszisszent a Kavics […] Nagyon felkiáltott benne a változás, amikor meglátta, hogy kiesett belőle egy darab.”
A mámorban a fényes Kavics (nagyon emberi) aggodalmai is helyet kaptak:
„Mostantól más lesz? Nem lesz már világutazás? Szombat esti láz? Kérdezte benne a megszokás.”
A Volt egyszer egy Aranyhalban a népmesék kívánságteljesítője várja, hogy végre kifogják. Ez a történet talán egy kicsit kilóg a sorból: a többi mesével ellentétben – ahol a mondanivaló kevésbé direkten bújt meg a szövegben – a szerző itt kereken kimondja, hogy „csupa baromság”, amit az emberek kívánnak, úgymint pénz, hatalom, örök élet. A történet második fele azonban még így is tartogat meglepetést, a szokatlan kívánságok végül az olvasót is játékba hozzák.
A Volt egyszer egy Ajtó pedig a szerzőt idézi meg, a különleges nyílászáró ugyanis a BÁBSZÍNHÁZ színészbejárója, Szabó Attila pedig amellett, hogy ír (az első könyve 2012-ben a Kolibrinél Pocakmese címmel jelent meg), színházi rendező, dramaturg és bohócdoktor is. Meséje azt üzeni, a művészetek segítenek kiszakadni a sokszor kegyetlen valóságból, túlélni a borzalmakat, s bár a titkos ajtón nem mehet be akárki, pláne nem fegyverrel vagy rosszkedvűen, a másik oldalról bárki meglesheti a titkokat. Szóval „mosolyt igazít! Lépés indulj!”
Pataki Mónika Lilla
Szabó Attila: A Lakatlanok szigete
Illusztrátor: Török Eszter
Liget Műhely Alapítvány, 2021
80 oldal
3000 Ft