„A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör…
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés…” (József Attila)
A Pagony Abszolút törijének ötödik részeként jelent meg idén tavasszal A néma táltos. Az egyik legizgalmasabb hazai gyerekkönyvötlet legfrissebb darabjában a Vitéz János Gimnázium újabb két tanulója lép be az udvari platánfa időkapuján, hogy a különleges finomságokat kínáló büfés nénit követve a honfoglalás előtti évekbe jusson.
Ha „mélységes mély a múltnak kútja”, akkor nemcsak a meglátogatható időpontok, hanem a történelemkönyvekben meg nem említett mikrotörténelmi árnyalatok gazdagsága is tág teret biztosít az írói képzeletnek. Az időalagútból nyíló ajtók száma mégis behatárolt.
Mivel az Abszolút töri alapvető célja a történelem iránti érdeklődés felkeltése és a tantárgyi ismeretek szórakoztató módon való elmélyítése, a gyerekszereplők által meglátogatott időpontok többnyire jól dokumentált, tankönyvekben is tárgyalt fordulópontokkal esnek egybe.
Az eddigi emlékezethelyek – Mátyás király udvara 1487-ben, a kiegyezés éve, Kolozsvár 1914-ben, 1956 októbere – nyelvileg, építészetileg és források tekintetében is kézzelfoghatók voltak. (A kritika végén mind a négy könyvről szóló írásunk linkjét megtalálod – a szerk.)
Most viszont olyan képlékeny területre – szó szerint ingoványos talajra – lép a két fiú, amely az iskolai tananyag apró betűs részéből is kimaradt.
Imi és Márk valamikor 850 körül keveredik a honfoglalás előtti Duna-partra, ahol és amikor a legfőbb identitásképző tényező a foglalkozás, a nyelv és a vallás
Nem létezik még szervezett állam, csak az „úr”, aki adót szed, és katonákat küld valahonnan a távol napnyugatról, és a félelmetes keleti idegenek, akik rabolnak, gyújtogatnak, és villámgyorsan eltűnnek. Nem a tankönyvi tények részletezése zajlik, nem találkozunk ismert névvel, hiszen még a nagyúr nevét is csak az olvasott Imi tippeli Ottó császárra, sőt az évszámra is csupán következtethetünk. Egy mai fiatal olvasó számára A néma táltos egyik izgalmas kérdése a források nélküli hétköznapi élet rajza a Kárpát-medencéből, a honfoglalás előtti időkből. A keveredés miatt nemcsak genetikai, de nyelvi tekintetben is őseinknek tekinthetjük az akkor itt élteket, hiszen településneveink egy része szláv eredetű.
A történelmi korokba visszaröpítő kalandok nézőpontja alapvetően a befogadó helyzetéhez és a hivatalos történelmi megközelítéshez igazítva láttatja az eseményeket.
Az ’56-os pesti eseményekben a forradalmárokkal „vagyunk”, a Trianon előtt Erdélyben halljuk ugyan a román kisebbség sérelmeit egy jelenetben, de csak magyar környezet vesz körül. A néma táltos alaphelyzetében azonban „Árpád és Zalán” neve nélkül is egyszerre van jelen a két oldal. Sőt, a kalandozó magyarokat – a népnév említése nélkül – először rettegett és kegyetlen idegenként látjuk.
A helyi halászok és fazekasok kezdeti gyanakvásukat félretéve befogadják és segítik az „idegenek” elől menekülő fiúkat. A történelmi ismeretek alapján Imi már gyanakodni kezd, de csak akkor bizonyosodik meg teljesen a magyarok kilétéről, amikor a fogságukba esve veszélybe kerül az életük. A kíméletlen harcosok emberi oldalát sem mindenkiben látjuk meg. A gyerekeket csak az apafiguraként visszafogott jóindulatot és humorérzéket mutató Bekesnek és a marcona férfiak történetek iránti fogékonyságának köszönhetően nem nyakazzák le.
A túlélés kulcsa az epika ősi toposza: mesélés az életben maradásért
A nagyszájú Márk emlékezetből előkotort, átalakított vagy rögtönzött történetei segítségével találják meg helyüket a közösségben, vagy szó szerint így ússzák meg a kivégzést, ahogyan Seherezádé tette – s ahogy a Dekameron fiataljai kerülik el a pestist és az unalmat.
Márk többféle forrásból eredő meséi között megfér a Csizmás kandúr és a Csillagok háborúja között Süsü éneke a vackorról, az anyától hallott kisgyermekkori mese és a férfiszerep mintájaként is szolgáló hőstörténet mellett, tisztelgésként Csukás István előtt.
A legválságosabb pillanatban viszont önálló ötletre és a hallgatóság közvetlen megszólítására van szükség.
Márk lenyakazást elodázó meséje közben a legagresszívebb katonát teszi a többiek előtt nevetségessé, miközben a végső döntést hozó vezért méltatja burkoltan. Egyfajta kreatívírás-táborrá válik a tűz mellett elmondott és „lefordított” mesélés, mintát nyújtva azoknak a kamaszoknak is, akiknek gondot okoz a szereplés.
A szóbeli alkotások közvetítéséhez persze a nyelv ismeretére van szükség. Ezt az akadályt Majoros Nóra egy újabb fantasztikus ötlettel hidalja át.
Bori néni a múltbeliekkel a platánfa ágából készült medál segítségével szokott kommunikálni, így az időket összekötő csodafa a nyelvtörténeti korszakok között is biztosítja a varázslatos átjárást. A megoldás túl egyszerűnek látszik, hiszen ehhez hasonlóan bármilyen korhoz kötődő jellegzetességet el lehetne fedni egy faággal. Az is igaz viszont, hogy enélkül ellehetetlenülne a két fiú 1170 évvel ezelőtti helyzete.
Persze a „tolmácsgép” csak egyszemélyes használatú, és mivel Imi kapja a nyakába, Márk történeteit neki kell közvetítenie. Ez a közös munka oldja fel a két fiú személyiségének a családi háttérből eredő különbségeit. Az elvált szülők között gyakran magára hagyott vagány pesti Márk és az óbudai lakótelep kis lakásából cserkészkedni vagy a nagymama foteljébe elrejtőzni kijáró Imi termete, stílusa, céljai is eltérőek.
Az egymásra utaltság és a nehézségek végül összehozzák őket
Bár a két fiú egyenrangú szereplőként mozog, cselekszik és csiszolódik a megpróbáltatások során, a címben a néma, vagyis idegen nyelven beszélő táltosként szereplő Márk nagyobb figyelmet kap érzékenyebbé, segítőkésszé váló személyisége miatt. Érettségét bizonyítja, hogy ennek a folyamatnak ő is tudatában van. Búcsúzásként a saját történetét mondja el, mintegy kicsinyítő tükörbe foglalva, a valódi táltos – Miklya Zsolt versbetétjével megszólaló – énekével lekerekítve.
Márk meséinek jelenetei a regény legintenzívebb részeivé nemesednek akár a szélsőséges karakterek közötti érzelmi feszültség feloldása, akár a szituációs humorforrás miatt.
A búcsújelenetben Márk a különböző nevetéseken keresztül idézi fel a kalandokat és azok résztvevőit. Vagyis az epikus feszültségkeltés és -oldás mellett a szintén feszültségből eredő, de feloldozó erejű humor jelentőségét is kiemeli.
Imi viszont bátrabbá válik, és bármilyen közhelyes az ellentétes karakterek kényszerű együttműködése, az időutazáshoz képest még a csupán pár napos időkereten belül is valószerűnek ható folyamat során hagyják magukat alakulni, így tömörített fejlődésregénnyé fejlesztve az ifjúsági kalandregényt. A kaland számukra és az olvasók számára is a kizárólagos ellentétpárok József Attila-ódában is említett feloldása.
A Duna folyásiránya – mint egyetlen biztosnak tűnő viszonyítási pont – nemcsak a cselekménybeli tájékozódást segíti a fiúk számára, hanem a klasszikus óda gondolatmenete alapján a jelent is összeköti a múlttal.
Motivikus szinten erősebben, mint a platánfa gyökérterme. Nemzeti identitás híján az örök emberi kapcsolja a szereplőket a múlt alakjaihoz. A szellemként, könnyeden szökellő tündérként, gondoskodó pótanyaként is feltűnő lány, Nonna állandó szerepváltozásai mögött egy veszteségeket is megélt, de jóságos, őskeresztény jellegű hitéhez erősen ragaszkodó szilárd jellemű segítőt rajzolt az időutazók mellé Majoros Nóra. Nonna a kezdeti fenntartásai után még a táltos énekét is hajlandó meghallgatni.
Az eddigi öt könyv alapján sikeres az eredeti kiadói terv megvalósítása, amely tudatosan el akarta kerülni, hogy a különböző szerzők regényei hasonlítsanak egymásra. Eddig mind az öt ifjúsági író önálló cselekményvezetéssel, az időutazás fantasztikus kezdőrúgásától eltekintve hihető fordulatokkal bizonyítja, hogy a gyerekek múltba röpítésének látszólag elcsépelt cseléből nem lett öngól, hanem sikerült az egyénített karakterekkel és az ellentmondások feloldásával logikus alapokra helyezni a valóság alternatívájaként elképzelt múltbéli történeteket.
Kovács Gergely
Majoros Nóra: A néma táltos
Pagony, Abszolút töri, 2022
312 oldal
4490 Ft
Az Abszolút töri sorozat könyveiről ITT, ITT, ITT és ITT írtunk korábban