„Magyar opera! Mennyi büszkeség, mennyi önérzet van e két szóban. Nem csoda, hiszen semmiből teremteni valamit, a lehetetlent lehetővé tenni, az álmot valósággá: ezt jelenti a magyar opera létezése.” (Részlet az első kiadás előszavából)
A két műfaj kapcsolódási pontjai miatt az operához a mesén keresztül is vezethet út
Tótfalusi István operameséinek is az volt a célja, hogy a zenedráma nemes műfajához kulcsot kínáljon, hogy a néző a cselekmény előzetes ismeretével a zenére és az előadásra összpontosíthasson. A Holnap Kiadó változatos stílusban, színesen illusztrált igényes sorozatának is ez a fő küldetése. Szívesen alkalmazott szerzőjük, Acsai Roland már gyakorlott átíróként vette elő a Hunyadi Lászlót és a Bánk bánt. Viszont míg az egzotikus Pillangókisasszony vagy a csodás elemeket is tartalmazó Hoffmann meséi alkalmasak a laza, aktualizált hangvételű parafrázisra, addig Erkel két komoly operája kevésbé, elsősorban a rájuk rakódott hagyományrendszer miatt.
A romantika korában a nemzeti öntudatra ébredés folyamatát a művészek és a befogadók is komolyan vették
Az anyanyelven megszólaló történelmi drámák és operák legfeljebb a humor keserédes, fájdalmas, ellentmondásokra épülő, ironikus változatát ismerték.
Érthető, hiszen történelmünk sorsfordulói közül is többnyire a veszteséggel végződő eseményeket dolgozták fel a hősies, lelkesítő színpadi művek.
Katona és Erkel is írt könnyedebb hangon, de a mindkettejükhöz kötődő Bánk bán cselekménye véresen komoly
A XIII. századtól született sokféle változat politikai és esztétikai célzatú eltérései miatt biztos, hogy nem a hiteles történet zajlik a színpadon. Nádasdy Kálmán 1930-as évekbeli szövegkönyvet és jeleneteket is érintő radikális átdolgozása után pedig már két, egymástól jelentősen eltérő Bánk bánt játszanak. Önmagában nem szentségtörés, hogy Acsai Roland könyvének címlapja Erkel Ferenc operájának meseátiratát ígéri. De a hangvétel és az opera cselekményének jelentős megváltoztatása annyira ellentétes kritikai megítélés alá eshet, mint például a Nádasdy-féle változat.[1]
Az opera legfontosabb hatáskeltő eszközei nyomtatott szövegben nem adhatók vissza
Éppen e műfaj átiratában az illusztrációk erőteljesebb lélektani hatásra képesek. A kiváló képregényalkotó és animációs filmes Cserkuti Dávid változatos képei konzervatívabbak, mint a szöveg. Néhány – az átirat elhajlásait követő – képtől eltekintve egy az egyben alkalmasak az eredeti (?) opera bemutatására. Perspektívát és a megvilágításokat bátran váltogató, filmszerű képeiből egy operához hű képregény vagy rajzfilm is elképzelhető.
Bánk hosszú hajú, szakállas, vállas figurája követi a hagyományt, amelyet hajdan Simándy József komoly tekintete alakított ki, majd újabban az operafilmben Kiss-B. Atilla sötét tekintete, legutóbb és legerőteljesebben pedig az Opera színpadán Molnár Levente tekintélyes termete testesít meg. A könyv képein Bánk valódi hős, akihez képest Melinda törékeny és bájos, esendő alak. Bánkhoz képest – a bevezetőben megrajzolt apját és a befejezésben feltűnő királyt vele egyenrangúnak és az ő mintájának tekintve – minden más szereplő gyengébb valamilyen tekintetben.
A gyerekekhez közelebb hozza Bánk és Melinda heroikus történetét, hogy gyerekként is látjuk őket, illetve, hogy Soma nagyobb szerepet kap.
A mese szövege viszont gyermekded lett a kultikus nemzeti kincsként tisztelt operához képest
Az átültetés nehézségei mellett azt el lehet mesélni, ki milyen ember, honnan jött, mit akar, mit érez, és ennek hatására mit cselekszik, de ez itt csak részben valósul meg. A meseátirat alig őriz meg valamit a neveken és a szereplők közötti viszonyrendszeren kívül. A megértéshez fontos, de nem elég. Éppen a szenvedély marad ki belőle, amelyet az olaszos dallamíveket és a magyarnak tekintett verbunkoselemeket is alkalmazó változatos zene közvetít.
Ugyanezeket a hiányokat az előző Erkel-átiratról is el lehet mondani. Ahogy a Hunyadi László aljas cselszövésről, árulásról és tragédiába torkolló bizalomról és hűségről szóló operájához nem illettek Sajdik Ferenc egyébként csodálatos stílusú és a Hunyaditól eltekintve valóban humoros képei, úgy a Bánk bán esetén is felmerül, hogy érdemes-e a hollywoodi animációs mesék eszközeinek prózai alkalmazásával tanítani a gyerekeknek klasszikus operánk cselekményét.
Acsai Roland korábban írt már ITT operaátiratainak módszereiről, melyek önmagukban használhatók, csak a kánonban kitüntetett szerepű, a magasztos és emelkedett esztétikai minőségeivel körülírható darabokat nehéz beleilleszteni ebbe a célkitűzésbe. Igaz, hogy „az operák nem az akciódússágukról híresek”, de ha a dramaturgialiag „felturbózott” új változatban a hóhér jófejkedésből hajlandó tompa élű bárddal megkezdeni a kivégzést, akkor az Úr akarata ellen is beavatkozó Cillei égbekiáltó történelmi gonoszságáról a kisstílű stiklik világának sekélyességére kerül a hangsúly. Szilágyi Erzsébet kétségbeesésből reménykedésbe, majd az ereszkedő hangmenetű zenekari lezárás helyett a mese zárása a szellemvilágba vezet, ráadásul az operával ellentétben a gonosz is megbűnhődik, elvéve a felháborító merénylet élét.
Acsai Roland Bánk bánjának első hét fejezete az opera cselekményének előzményeit sorolja, amivel valóban segíti a konfliktusok megértését
Saját leleményeivel azonban a lényegről tereli el a figyelmet. A szellemként velük maradó elhunyt kistestvér, Gerzson mellett a bojóthi menekülőket a címerállatuk, egy sas őrzi, majd Melinda galambként száll vissza a halála után. A galamb kedveskedő megszólításként is előfordul, felidézve Melinda kismadárról szóló Erkel-féle búcsúáriáját.
Kimarad azonban a valódi veszteség, értelmetlenné téve Bánk lelkiismeret-furdalását.
Ha Gertrúd véletlenül vágja meg magát mérgezett tőrével, akkor Bánk vétlen. Ha Soma életben marad, akkor Bánk nem mondhatja, hogy „nincs a teremtésben más vesztes”, ha Melinda racionálisan feláldozza életét, hogy fia megmeneküljön a süllyedő csónakból, akkor a bomlott elmével folyóba rohanás viharral keretezett romantikus fordulata teljesen elvész.
Az átirat Bánk családjának udvari kapcsolatait azzal vonja szorosabbra, hogy Soma Gertrúd kislányával játszik együtt. Az udvari intrika és a veszteségek jelképe is lehetne a leszállás a palota alatti labirintusba, de a szellemek dramaturgiailag felesleges belengetésén túl csak annyi történik, hogy ezen felbátorodva Gerzson szellem majdnem el tudja mozdítani az altatós poharakat, hogy mint egy bohózatban, Ottó és Biberach aludjanak el, tehát Melindával ne történjék semmi visszafordíthatatlan. A merániak a hagyományhoz hűen önteltek és önzők, de ügyetlenségük legfeljebb komikus. Tiborc alakja marad a legkonzervatívabb, fokoskezelése, önálló epizódjai az opera szellemében egészítik ki a cselekményt, találkozása Bánkkal a panaszok nélkül is hű marad az alapszövegekhez. A királyné és a bán közötti nagy összecsapás nélkül nincs valódi súlya a király és első embere szembesítésének. A rajzfilmszerű elemek, az arctalan, de végül csak elpusztítható „Ellenség”, a hórihorgas-zömök szereplőpárok (Ottó–Biberach, Simon–Mikhál) vagy a Melindáék után eredő három katona szintén a tragikum ellen dolgoznak.
Minek beszéljük el legnagyobb nemzeti operánkat, ha a termék csak nyomokban tartalmazza az eredetit?
Amikor legutóbb az üres Tisza-part homokos lapályán háttal álltam a túlparti fáknak, a magas part egészen olyan volt, mintha a tengernél lettem volna. De csak egy irányból nézve. A teljes élményhez még elég sok hiányzott. Acsai Roland operaátiratát olvasva érdekes, de nem túl eredeti mesét kapunk, csak az operát nem lesz könnyű felismerni.
Kovács Gergely
Acsai Roland: Bánk bán
Illusztrátor: Cserkuti Dávid
Holnap Kiadó, 2022
81 oldal
3500 Ft
[1] ld. Balogh Géza. „Kétféle Bánk bán az operában”. Criticai Lapok, 13.24 (2004).