Tavaly volt a robotok születésének centenáriuma
Legalábbis százegy éve, 1921-ben jelent meg Karel Čapek R.U.R. című drámájában először a mai értelmében a szolgamunkát jelentő robota szóból képzett robot. Akár a centenáriumra időzített ünnepi aktus is lehetett volna, hogy 2021-ben adta ki a Csirimojó Kiadó a Čapek hazájában alkotó szerzőpáros, Taťána Rubášová és Jindřich Janíček Bámulatos robotexpedíció című képregényét, amelyet gyorsan követett a Váratlan robotexodus című folytatás is.
A képregénysorozat – amelynek szövegét Taťána Rubášová jegyzi, grafikai megvalósítása pedig Jindřich Janíček munkája – William és Meriwether kalandjait mutatja be. Az 1800-as években élt amerikai felfedezők, William Clark és Meriwether Louise után elnevezett robotok némiképp a popkultúra talán legismertebb droidpárosát, a Csillagok háborúja R2D2-ját és C3PO-ját idézik. Legalábbis annyiban, hogy míg a Skywalker-saga egyik droidja talpraesett technikai zseni volt, a másik pedig a panaszkodásban és a kommunikációban jeleskedett, ehhez hasonlóan Rubášovánál és Janíčeknél William a filozofikusabb természetű, melankóliára hajlamos karakter, míg Meriwether jóval gyakorlatiasabb és célorientáltabb.
Ez a kettősség a történetben végig biztosítja a két szereplő közti viszony dinamikáját, elsősorban azáltal, ahogyan William, aki egyszersmind a történet narrátora is, rendszeresen elereszt egy-egy kritikus megjegyzést társa hozzáállásáról, például így: „Az ő szemével nézve bizonyára csodás a világ. Egydimenziós, mint egy mosógép használati útmutatója. Meriwether igazi felhasználó. Kizárólag a kézzelfogható dolgokra fókuszál. Élelemként vagy szórakozásként hasznosítható alapanyagokra. Amennyiben rendelkezik velük, elégedett. Amennyiben nem, elégedetlen” (43).
A Váratlan robotexodus ott veszi fel a fonalat, ahol a Bámulatos robotexpedíció befejeződött
A poszthumán kor robot kalandozói bámulatos leletekkel térnek haza küldetésükből, hamarosan rá kell azonban döbbenniük, hogy expedíciójuk senkit sem érdekel. Ami meglehetős csalódás, főképp, ha az ember – mármint a robot – ősatyjának maradványaival a hátán tér vissza a civilizációba, amely tárgyi bizonyítékként helyezhetné teljesen új megvilágításba világának őstörténetét.
Ám ezzel a világgal – mint hamarosan kiderül – történt időközben egy s más, ami miatt nem sok köze van már ahhoz, ahonnét a két robotkutató annak idején expedíciójára indult. Két tudóstársuknak, Albertnek és Stephennek is nyoma veszett (íme, egy újabb egyértelmű tiszteletadás, ezúttal Einsteinnek és Hawkingnak), és mintha a világ működése kizárólag a termelékenység és az adminisztráció fenntartására szorítkozna. Közben az ősatya maradványait savas eső marja szét, eléggé egyértelműen jelezve, hogy világmegváltó felfedezés ide vagy oda, nemigen kerekedik már ki ebből felvilágosult robotaranykor.
Merthogy míg a Bámulatos robotexpedíció világa csak poszthumán volt, addig a Váratlan robotexodus valósága egyúttal posztapokaliptikus is.
A Rubášová-szöveg William robotszájába adott narrációja és a Janíček-rajzok között fennálló disszonancia éppen ebből fakad: az elbeszélő már-már naiv optimizmussal von le végeredményben logikusnak tűnő, derűlátó következtetéseket a világ állapotáról, amelyek téves volta a képregényolvasó számára éppen azért nyilvánvaló, mert az okfejtésekhez társított képekből egyértelműen kiderül, hogy valami helyrehozhatatlanul rossz dolog történt, miközben a robotpáros a várostól távol kalandozott.
Romok, posztindusztriális motívumok és a posztapokaliptikus filmek világából ismert képi toposzok – például sugárveszélyjelzés és autókarosszéria-csontvázak – népesítik be Janíček képeit, amelyek zsúfoltsága szintúgy tökéletesen illik ehhez a miliőhöz – főképp, hogy a folytatás az első kötethez hasonlóan három szín néhány árnyalatával dolgozik csupán, ám a zöldek és kékek mellé itt nem a fatörzsek és sziklák sárgásbarnája, hanem a rozsda és a lángok rőtvöröse szegődik kísérőül.
Taťána Rubášová szövege is számos allúzióval és popkulturális utalással dolgozik
Nemegyszer robotokra kalibrált népmeseváltozatok jelennek meg William narrációjában, például amikor JAnc31 és JUL13ka történetét idézi fel, máskor pedig Meriwether dúdolgatja a robotvilág olyan slágereit, mint például az Azért vannak a jó robotok, vagy a Nem csak a húszramosaké a világ.
Ehhez hasonlóan Jindřich Janíček képi világa is sok helyütt idézi az emberi civilizáció vizuális ikonjait, például amikor Michelangelótól az Ádám teremtését alkotja újra – robotkezekkel. Mindez azt is egyértelművé teszi, miért indokolt, hogy a kortárs képregényektől eltérően a Williamről és Meriwetherről szóló könyvek nem szövegbuborékokat használnak, hanem a képek alatt, a lapok alján szerepeltetik a textust, mint ahogyan a nagy előd, Rodolphe Töpffer tette a XIX. század első felében.
Ezáltal térbelileg is elkülönülnek a képek, valamint a hozzájuk társított narráció, amelyek viszonya – a kommersz képregényektől eltérően – itt nem korlátozódik arra, hogy a szöveg úgymond illusztrálja a grafikát.
Janíček rajzainak és Rubášová szövegének kapcsolata ennél jóval szervesebb és jelentőségteljesebb: mintha a szerzőpáros duettet énekelne egymással, a képet és a narrációt használva énekhangként.
És ha már a szövegről van szó: Peťovská Flóra, akinek fordítói kvalitásai oly sok gyermekeknek és felnőtteknek szánt kötetben megmutatkoztak már, ismét briliáns munkát végzett.
Igen: van úgy, hogy egy képregény szövegének a rétegzettsége is megköveteli a kiváló műfordítást, és Taťána Rubášová szövegvilága remek példa erre.
William szerencsére már-már C3PO-hoz hasonlatosan szószátyár karakter, ami remek alkalom arra, hogy az olvasó bepillantást nyerhessen a robotszereplők gondolkozásába. William eszmefuttatásai néha mosolyra fakasztanak, például amikor egyik logikai kifejtése végén megjegyzi:
„Olyan egyértelmű volt ez, mint hogy 1 meg 1 meg 2049 négyzetgyöke 47,265881. Gyermekded számítás” (24), vagy amikor „Spanok MagánSmúzolása (SMS)” üzemmódba kapcsolja kommunikációját (81).
Máskor azonban a tragikomikum birodalmába is átmerészkednek robothőseink okfejtései, például amikor a romokban heverő város alatti rakétákat megtalálva így okoskodnak:
„Mit csináltak ennyi géppel? Hova repültek velük? Nem úgy tűnt, mintha űrutazásra lettek volna kialakítva. Inkább föld-föld légijárművekről lehetett szó. Valószínűleg nem is a tömegközlekedést szolgálták. A szerkezetük alapján csupán limitált számú legénységet fogadtak be, és nagy sebesség elérésére voltak képesek” (76), majd levonják a logikusnak tűnő végkövetkeztetést, miszerint a rakétákat légi csomagküldésre használták, tehát: „Kaját szállítottak” (77).
William és Meriwether végül batyujukban és robottudatukban egyaránt újabb terheket cipelve indulnak további kalandok felé…
Melyeket remélhetőleg a cseh megjelenés után nem sokkal kézhez is kaphat az ifjú és a korosabb közönség. Taťána Rubášová és Jindřich Janíček robottörténetei ugyanis a társadalmi-filozofikus sci-fi jellegzetesen közép-európai hagyományait ültetik át a képregény médiumába, ráadásul olyan rétegzettséggel, hogy a történetek a gyerekek és a felnőtt olvasók számára is egyaránt élvezetes, egyben elgondolkodtató szórakozást jelentenek.
És Peťovská Flóra, remélhetőleg inkább előbb, mint utóbb, a szerzőpáros Békével jöttünk az emberiség nevében című munkáját is lefordítja magyarra – ebben Rubášová és Janíček az 1957-től 1969-ig tartó bő évtized mozgalmas és viszontagságos történetét dolgozta fel képregényes formában.
Haklik Norbert
Taťána Rubášová – Jindřich Janíček: Váratlan robotexodus
Illusztrátor: Jindřich Janíček
Fordította: Peťovská Flóra
Csirimojó Kiadó, 2021
96 oldal
3990 Ft
Képek forrása: a Csirimojó kisfilmje ITT
Olvasd el a Csirimojó alapítóival készült interjúnkat is ITT