Halász Margitot elsősorban novellistaként ismerjük, de több filmforgatókönyv is fűződik a nevéhez
2018-ban Jómadarak pácban címmel megjelent egy ifjúsági regénye, és írt már meséket felnőtteknek (Bergengóc balladák, 2008), gyermekeknek szóló mesekönyvvel azonban most jelentkezett először.
Mégpedig mindjárt egy rendhagyó mesekönyvvel. A Hetvenhét vörös bárány egyben emlékkönyv: Jane Haining (1897 – 1944) élettörténetét is megismerhetjük belőle. (A skót nevelőnő 1932-től a Skót Presbiteriánus Egyház budapesti missziójának iskolájában dolgozott. A II. világháború alatt sem ment vissza hazájába, kitartott zsidó tanítványai mellett. 1944-ben elhurcolták, Auschwitzba deportálták, ott vesztette életét.)
Halász Margit egy kerettörténetbe illesztette a tizennyolc mesét
A keret szerint Jane Haining kislány korában elkóborolt otthonról, és így találkozott egy öreg mesemondóval, a barlangban lakó Roy-jal. Ő mesélte el neki ezeket a meséket. Az egyes mesékben a szerző egy-egy közbevetett kérdéssel, megállapítással folyamatosan emlékeztet erre az alaphelyzetre: „Látom a szemedben, kicsi Jane…”; (…) „halljál csodát, kicsi Jane…”; (…) „Tudod-e, miért olyan fekete a Nith vize? Nem? Nos, akkor elmesélem”. Az utolsó mese végén a kislányra rátalál az édesapja, így elbúcsúzik a mesemondótól, és hazamegy.
A kötetnek azonban ezzel még nincs vége, a zárófejezet Jane Haining élettörténete.
A könyvben nem szerepel életkori ajánlás, a mesék alapján az öt-nyolc éves korosztály lehet leginkább a célközönsége. Egy tragikus végű, történelmi tények által meghatározott élettörténetet ennek a korosztálynak elmesélni nem könnyű feladat.
Halász Margit a gyerekek számára is követhetően és empátiával teszi, abból az alapállásból, hogy egy számára fontos, személyes ismeretség nélkül is hozzá közelálló „barátnőről” mesél. Ez a beszédmód néha átcsúszik egy kissé patetikus, nem biztos, hogy a gyerekolvasónak egyértelmű képes beszédbe: „az ő teste is eggyé vált a porral”.
A mesekönyv másik jellegzetessége, hogy ötvözi a skót és a magyar népmesekincs elemeit
Feltűnnek Skócia délnyugati részének valós földrajzi helyszínei, mint például a sötét vizű Nith folyó, a skót tanyák. A táj növény- és állatvilága beépül a mesékbe, így lesz az egyik mese főszereplője Moha Peti, egy másiké a hosszú szőrű felföldi boci. Visszatérő motívum a nálunk leginkább Apollinaire verséből ismert hanga, a belőle készülő hangaméz és a skótoknál rókakesztyűnek nevezett gyűszűvirág. A mesehősöket jellegzetes skót ételekkel eresztik útnak és várják haza, ilyen például nemzeti ételük, a könyvben sokszor emlegetett, birkahúsból készült kolbászféleség, a haggis. (Igaz, ennek utána kellett olvasnom, a mesékből nem derült ki, hogy pontosan milyen étel.) A skót föld- és természetrajzi valóság keveredik a mesék fantáziavilágával, és mindez együtt egy számunkra, ha nem is egzotikus, de kevésbé ismert világba helyezi a mesehősöket.
A világteremtés szándéka abban is tetten érhető, hogy a szereplők vándorolnak az egyes mesék között, hol fő-, hol mellékszerepben tűnnek fel, hol éppen csak megemlítik őket.
Néhány történet egy-egy ismert magyar népmese átirata. Ilyen például A háromágú tölgyfa tündéréből született Furulyás királyfi és a tölgytündér. Más történetekben különböző népmesék elemei vegyülnek. Példa erre a Vas Pista, amelyben a számos népmesehagyományban ismert kicsi, de rendkívüli erejű főhős kalandjairól olvashatunk, de feltűnik benne a szarvassá változott fiú motívuma is. A Hetvenhét vörös bárányban a főhős három kobold eszén jár túl – fölidézve az olvasóban a Csongor és Tünde ördögfiait.
A kötet utószavából kiderül, hogy a szerző Skóciában ismerkedett a skót népmesehagyománnyal, találkozott mesemondókkal is. Az ottani mesemotívumok is beépültek a kötetbe, egybeszövődtek a magyar népmesék elemeivel és az írói fantázia teremtményeivel. Ez a kettősség a névadásban is megfigyelhető, így lehet mesehős Lady Mary és Szabó Tomi ugyanabban a mesekönyvben.
Hogy milyen lett ez a meseszövet? Színes és egyéni hangú, de nem teljesen egyenletes
A mesék egy része nem szakad el a hagyományos népmesei építkezéstől. Gyakoriak a mesehőst vándorútra küldő, a „jó tett helyébe jót várj!”-típusú történetek, a hármas ismétlődés, a különféle állatok alakjában megjelenő királyfiak, királylányok. A szerző gyakran használ népmesékre jellemző nyelvi fordulatokat, amelyek közé szerencsésen vegyít egyedi nyelvi leleményeket (például: „egy tehénbőgésnyi idő sem telt el”). Van azonban néhány mese, amelyekben elszakad a népmesei toposzoktól, és kortárs, humort sem nélkülöző nyelvet használ, mint például a Moha Peti és a pöttyös vadgalambban.
Ez a hangütés némileg kilóg a mesekönyvből, cserébe az egyik legeredetibb történetet olvashatjuk.
Két mese is foglalkozik a mesemondókkal, és ezek azért is érdekesek, mert írói ars poeticaként is olvashatók. A Köszönöm, királyfi a mesemondói, szélesebb értelemben az írói öntudatról is szól: hiába, hogy „ A történetek csak szavak. A szavakat nem lehet fazékba tenni és nem lehet levest főzni belőlük”. A mesékért jár valami cserébe, legalább hála és köszönet. Akik pedig a meséket közvetítik, „idegenek maradnak örökre. Mert akik meséket hoznak-visznek, azok örök utazók.”
A Mihaszna Jankó és az aranyszőrű fókában már a főhős neve is arra utal, hogy mások szemében az, aki azzal tölti az idejét, hogy történeteket talál ki, semmire se jó. Jankó később fel is hagy a felhőbámulással, a történetek kitalálásával és meghallgatásával, „hagyományos”, vándorló, feleséget kereső mesehős válik belőle. Ebben a mesében tehát győz a hétköznapi élet vonzása a művészi ambíciók és az örök idegenségérzet felett.
Több mesében is találunk verses betéteket. Ezek a többnyire négysoros, páros- vagy keresztrímes versek azonban nem elég erősek ahhoz, hogy hozzátegyenek a szöveghez, és verstanilag sem pontosak. Pedig néha kis változtatással javítani lehetne a rímelési hibákat. Két példa erre: „Ide figyelj, szegény leány. / Bízd a mesédet énreám. / Szavakat majd én formálok, / Aranyvéka lesz vagy három.” Egy másik helyen: „Felesége lesz a leány, / Királyságot visszük tovább, / De csak akkor, ha már szépen, / Kenyeretek megettétek.”
A kötet kivitele igényes, formáját, nagyságát jól eltalálták, kézbe kívánkozik
Bogdán Viki címlapterve híven tükrözi a mesekönyv kettős célját, hogy a mesék mellett a történelmi valóság is szerepet kap benne. Az illusztrációk meghatározó színei a kék, a vörös és a zöld különböző árnyalatai. Ahogy a mesékben, a képeken is fontos szerepet kap a természeti környezet, a növényvilág. A meseszereplők nem túlidealizált, hanem szerethető, kedves figurák. Ahol a bárányok vörösek, ott a királylány is lehet kancsal.
A Hetvenhét vörös bárány eleget tesz különleges vállalásának: egyszerre mesél és emlékeztet. Empátiával és tisztelettel nyúl mindkét mesei hagyományhoz, néhány mesében pedig el is tud távolodni annyira ettől a hagyománytól, hogy friss ízeket tegyen hozzá.
Turbuly Lilla
Halász Margit: Hetvenhét vörös bárány
Illusztráció: Bogdán Viki
Prae Kiadó, 2020
145 oldal
3890 Ft