Tündér Ilona fiának és a Vasorrú bába lányának a barátsága a mesékben nem jöhetett volna létre, ehhez a valóságot kellett megidézni, méghozzá a mai Budapesten. Rojik Tamás a fővárost választotta regénye helyszínéül, hogy a magyar népmesék mágikus szereplői összecsaphassanak, miközben két kiskamasz problémái is fókuszba kerülnek.
A regény egyik főszereplője, a 13 éves Jancsi meglehetősen magányos életet él, hisz anyjáról úgy tudja, meghalt, apja a munkája miatt ritkán van otthon, két féltestvér bátyja pedig már elköltözött otthonról. Jancsinak a 13. születésnapja előtt váratlan fordulatot vesz az élete: találkozik egy öregasszonnyal és egy lánnyal, akik pár szem babot adnak neki, azzal, hogy ültesse el őket. A fiú a magokat kidobja a kertbe, majd váratlanul kinövi a ruháit, és olyan dolgokat kezd látni, amiket nem tud értelmezni. Ahogy már a történet elején kiderül: nemcsak hogy létezik a mesékből jól ismert Tündérország, de a főhős az anyja, Tündér Ilona révén – aki nem is halt meg, csak visszament Tündérországba – félig abból a világból származik. Jancsin hamarosan meg is mutatkoznak a tündéri vonások,
és a fantasyk és mesék szabályai szerint a rárótt feladattal is szembesül: az ő vállára nehezedik majd a világ megmentése.
Az öregasszony ugyanis, akitől a babot kapta, a Vasorrú bába, aki meg akarja hódítani a lenti világot, átvéve a hatalmat a tündérektől a mesevilág rosszfiúiból verbuvált sereg élén, amelynek egyik végrehajtója Gömböc úr, vagyis a kisgömböc. Világhódító tervében oroszlánrészt szánt a szintén meseszereplő Együgyű Misótól született lányának, Sárának is. A puccsot csak Jancsi tudná megakadályozni, ha kiderül, hogy örökölte édesanyjától a tündérek mágiáját.
A regény két főszereplője Jancsi és Sára, akiknek a kiskamaszkor problémáival megspékelve kell egészen egyedülálló gondokkal is megküzdeniük. Jancsinak azt az új információt kell feldolgoznia, hogy félig tündér, az édesanyja nem is halt meg, hanem elhagyta, és fent él Tündérországban. (Szerencsére az időutazós vagy a párhuzamos világokat is megjelenítő regényekben a szerzők magas szintű rezilienciával bíró főhősökkel dolgoznak, akik hamar alkalmazkodnak az új élethelyzetekhez, elfogadva a rájuk rótt feladatot. Ez a műfaj sajátossága; felesleges hosszú oldalakat arra vesztegetni, hogy valaki miként dolgozza fel a sokkoló élményt.) Sárának pedig nemcsak a rideg anyai nevelés következményeivel, hanem a Vasorrú gonosz terveivel is szembe kell szállnia. Ráadásul
olyan új érzéseket elfogadva magában – például az együttérzést, a jóindulatot és a megosztást –, amelyeket az anyja eddig gyengeségnek titulált.
A szereplők tehát szinte mindannyian Tündérországból származó karakterek: maga Jancsi (aki ráadásul a legkisebb fiú), az anyja, Tündérszép Ilona, a Vasorrú bába, a lánya, Sára, a kisgömböc, Együgyű Misó és a mellékszereplők is (paripák, tündérek, hétfejű sárkány) a népmesék világából érkeztek. (Természetesen mindenki ember alakban, hogy azért ne tűnjenek ki nagyon.)
A két világ alapvető különbsége, hogy Tündérországban a szereplők sorsa előre meghatározott; mindenkinek csak a mesékben megélt szerep és sors jut, a jó mindig győz, a rossz elbukik, a valóságban pedig, ahogy Gömböc úr fogalmaz: „Olyan, mintha idelenn minden ellenkezően működne: nem a jó győzedelmeskedik, hanem aki túl tud járni a másik eszén. Sőt,
egyre inkább úgy érzem, az emberek szándékosan nem akarják felismerni, mi a jóság, és csak ködös fogalmakat alkotnak róla.
Ráadásul a legtöbben azt gondolják, mindenkinek vannak jó és rossz tulajdonságai is, és a gonoszban is van valami szerethető vagy elismerésre méltó.”
Ezt a gondolatot azonban a szerző nem alkalmazza a regény negatív főszereplőjére: a Vasorrú bábát egyáltalán nem teszi érdekessé, nem mutatja meg azokat az okokat, amelyektől itt, a Földön árnyaltabban gondolnánk rá, így nem válik a történet izgalmas főgonoszává. Vasorrú a Tündérországban uralkodó számára tarthatatlan állapotokon akar változtatni, ami érthető motiváció a részéről, hiszen ott esélye sincs egy számára kedvező boldog befejezésre. De egyetlen olyan gesztusa vagy tette sincs, ami miatt másként gondolna rá az olvasó, mint egyszerű gonoszra. Sőt, a saját lányával, Sárával való viselkedése miatt még ellenszenvesebbé válik.
A regény többi meseszereplőjére azonban hatással van a találkozás a való világgal.
Mert hiába determinált a fönti világ, a történet szerint különféle átjárókon azért ki-kiszökögetnek a lakók, akik akár a földi életet is választhatják. Többször kiderül – főleg új szereplők felbukkanásakor vagy valakinek az elbeszéléséből –, hogy a két világ közötti átjárókat nagyon is sokszor használják – természetesen csak a mesevilág szereplői. A Vasorrúval, Együgyű Misóval és Tündér Ilonával már a könyv elején találkozhat az olvasó, majd lassanként fény derül arra is, hogy a tündérek közül sokan lejárnak titokban bulizni és tetováltatni (maga a tetováló is a fönti világból való), például három mesebeli paripa a Földet választotta lakhelyül. Tehát azért Tündérországból is lehet disszidálni.
Együgyű Misó a Földön jól elboldogul, és csöppet sem bugyuta, a szökött paripák is beilleszkednek: emberalakban lovakat tenyésztenek.
A kisgömböc, vagyis Gömböc úr a mindent felfaló fizikai síkról átkerül az üzleti világba, és bár ugyanolyan mohón, azért kifinomultabban fog a bekebelezéshez. Ő a könyv talán legizgalmasabb karaktere: a minden céget felvásárló üzletember a hétfejű sárkányból emberré változott csatlósaival dolgozik.
Azonnal rákattant a világhálóra, sajnálatát fejezve ki, hogy milyen jól tudná hasznosítani a fenti világban, és ő az, aki érdekes szempontokat fedez fel a valóságban. Tündér Ilonáról nem derül ki, hogyan viselkedett a Földön; Jancsi apjának az utalásaiból csak annyit tudunk meg, hogy szép volt és kedves.
A földi világ viszont nem segít a meseszereplőknek az anyai kötődés kialakulásában, hiszen sem Tündér Ilona, sem a Vasorrú bába nem jeleskedik ebben. Ilona, mint tudjuk, magára hagyta Jancsit, és inkább a tündérek csillogó-habos, pszichedelikus világát választotta, a Vasorrú pedig saját céljaira használja a lányát. Sára a végsőkig várja, hogy anyja megtanuljon szeretni, és Jancsi sem adja fel a reményt, hogy Tündér Ilona egyszer odaadó anyává válik. Mindkét gyerek inkább az apjára támaszkodhat, akik mulasztásaik és hibáik dacára ebben a könyvben jobb színben tűnnek fel az anyáknál: a gyereküket támogató, megbízható háttérnek számítanak.
Az ifjúsági regényeknél már elvárás, hogy térjenek el a rosszul beidegződött társadalmi szabályoktól és a szigorú értékrendtől, mutassák meg az ifjúságnak, hogy a világ nem fekete-fehér, különböző nézőpontok vannak, és sok igazság létezik. Így tesz Rojik Tamás is, amikor például Tündérországot kissé egyhangú, a tündéreket pedig meglehetősen gyermeteg népségnek ábrázolja. Élcelődik a Tündérkirály mulatságok és csillogás iránti rajongásán, valamint rögeszméjén, mely szerint két ember boldogságának a betetőzése, ha a kapcsolatuk egy jól megszervezett lakodalomba torkollik.
Kamasz hőseink természetesen kiállnak magukért, és megtanítják a Tündérkirályt a földi normák szerint jutalmat osztani.
Kár, hogy Tündérországból csupán az uralkodó kacsalábon forgó palotáját ismerjük meg, azt is csak a történet végén, amikor elrendeződnek a dolgok. A regényben nincs igazán olyan esemény, amelyek során képet kapunk a mesevilágról, annak minden törvényét és a lakók motivációit a párbeszédekből vagy leírásokból ismerjük meg.
A végkifejletig különösebb csavarok nem görbítik a történet lineáris kibontakozását: a könyv végén kapunk egy izgalmas haddelhaddot, mikor a fenti világ tündérserege megérkezik a Földre, és móresre tanítja a lázadókat. Ám ahhoz képest, hogy a Vasorrú tizenhárom évig tervezte a világ leigázását, túl sokat nem tett: a lányát tanítgatta varázsolni, azután hirtelen, néhány nap alatt le is zajlott az egész konfliktus. És hiába történik mindez a Földön, ahol semmi sem determinált, a tündérek hamar elfojtják a lázadást. Végül pedig minden jóra fordul, ha nem is népmesei, hanem földi értelemben.
Szokács Eszter
Rojik Tamás: Holdezüst és Éjsötét
Pagony Kiadó, 2023
233 oldal
3490 Ft