Az idei HUBBY-díj diákzsűrije a tizenkét év alatti korosztályban az Alternatív Közgazdasági Gimnázium és Általános Iskolából került ki; a gyerekek egyértelmű szavazata pedig a Vagánybagoly szerzőjét, Bán Zsófia irodalomtörténészt emelte a mezőny fölé. ITT olvashattok egy interjút, amit korábban készítettünk vele.
Menőség, kirekesztés, sokszínűség – bagolytávlatból, gyerekekre nézve.
Európai nézőpontok?
A kiadók tabutémákat feldolgozó sorozatait mindenképp üdvözöljük; a Pagony pedig ebben minden kétséget kizáróan az élen jár. A kisiskoláskor a rejtett kérdések kora: nem biztos, hogy a szülőt vagy a pedagógust megtalálják a gyerekek alakuló világképének fontos kérdései, akár a fiú – lány kapcsolatok változásáról, kirekesztésről, másságról, hajléktalanságról legyen szó; ha nincs ilyen egzakt formában megkínálva a vacsorához, mint ahogy azt a Vagánybagoly lapjain Bán Zsófia teszi.
A szövegnek inkább didaktikai, mint esztétikai előnyei vannak, bár nyelvezete könnyen érthető és olvasható, ami a korpuszt akadálymentesen el tudja juttatni a hat-tizenkét éves korosztályhoz.
Szintén gyerekbarát megoldás, hogy a könyv központi figurája éppen egy bagoly – ez a szerző saját családjából beemelt elem nemcsak magát a szemlélő szereplőt, hanem az általa kísért történetet is eladhatóvá teszi. Bagolytávlatból mi mást mondhatnánk az életről, mint bölcs dolgokat?!
Hogy a bagolybölcsesség megszenvedett valóságáról kétségünk ne legyen, arról az első fejezetben gondoskodik a szerző: baglyunk lánynak született, de fafejű apja fiúnevet adott neki – le is lőtte egy orvvadász; így járnak a fafejűek. Hogy jólelkű anyjával miért végezhetett egy kóbor macska, az nem derül ki, de nem is fontos, mert már a bagolyszenvedés-történet igazolja, hogy amit mondani fog ez a bagoly az igazságról, az csakis saját gondolkodásának és tapasztalatainak eredménye.
Az indirekten hivatkozott Taxidermiáról (Pálfi György 2006-ban bemutatott filmje) pedig a szülő majd belátása szerint mesélhet, ha kérdezik. (Ahogy a Star Wars és a Karib-tenger kalózaiból szerzett alapismereteit sem árt, ha leporolja az ember; szükség lesz rá.)
A sokszínűség értelmezési tartománya
A szöveg gyakorlati használhatósága kétségtelen, bár a sokszínűség ismérve a karakterábrázolás terén némileg megcsappan, egy kislány (Nemhanemka, akinek két anyukája van) részletesen árnyalt figurája mellett a többi „sokszínűség” vagy éppenhogy felmutatott (kövér kislány; végtelenül hiú, felszínes karakter), vagy erősen elnagyolt (például a roma kisfiú, vagy a mozigépész fia).
A felmutatott sokszínűségek közül (erdélyi kisfiú; színes bőrű, nem magyar anyanyelvű kislány; kisfiú, akit a nagymamája nevel) számomra érdekes lett volna látni, hogyan kapcsolódik a könyvben ábrázolt osztály – ahol szégyen nem tudni, ahol angolul jól beszélni nagyon menő – egy más jellegű hátrányhoz, mint teszem azt a vakság vagy a végtaghiány, de akár a nagycsaládos lét, vagy az állami gondozottság sajátosságaihoz is. Bár a valóság egyes szeleteinek a felvállalása is előremutat a kirekesztés elleni küzdelemben, amit nem lehet a nevelés tekintetében eléggé korán kezdeni.
A nyelvi humort Bán Zsófia ügyesen szabja gyerekre a nem titkolt szókincsbővítő stratégiája mellett, ahogy az erdélyi világból beemelt szavak mellett megjelennek a popkultúra ismerős elemei is.
Mint akinek két anyja van…
Levenni a gyerekről a nem rászabott terhet – ezzel a törekvéssel mindig tudok azonosulni. Sajátos körülményekért és élethelyzetekért a gyerektársadalomban (s nem ritkán a felnőttben is) kirekesztés jár – pedig egyetlen gyerek sem választja meg a családját és a neveltetésének a körülményeit. A könyv előnye, hogy a tökéletesen ismerős leírások mellett („napmelengette kulacs műanyagíze”, „medvebarna medicinlabda”) szívközelbe hozza a szégyenbélyeges, ismeretlen helyzeteket („tetszik tudni, nekem nem apukám meg anyukám van, hanem két anyukám…”), amelyeket olvasni is könnyebb úgy, hogy az ismerőssel vannak megtámasztva. Akár annak a felvállalása is elfogadhatóvá válhat a könyv kapcsán, ha egy család nem megy nyaralni.
(A mai napig él bennem az a hosszas beszélgetés, amit kétségbeesve folytattam a fiammal, aki szerint az osztályából mindenki wellness szállodában volt a nyáron, mert mindenki azt mondta – egymás után mind a huszonnyolcan.)
A történet koncentrikus köreiben felbukkanó szereplők megjelenése számomra sokkal inkább tűnik esetlegesnek, mint jól strukturáltnak, ahogy a perspektívaváltás (bagolynézőpontból az osztályterembe) sem mindig gördülékeny, úgy a történetvezetés döccenői (váltás térben és időben, frissen feltűnő, új szereplőkkel) sem mindig támogatják az érthetőséget. Szerelmesen kedves történetképző elemek lógnak a levegőben, mint az erdőszéli rozsdás konténer, név szerint Dél-Amerika, amivel a szerző újra csak saját legendáriumához kapcsolódhat, hiszen tizenkét éves koráig Brazíliában élt.
Házi szuperhős, elismert vagány
Hogy miként lesz a vagánybagolyból szuperhős, az itt is utólag derül ki. (A történet elején is szuperhős, csak akkor még nem tudjuk, miért.) A harmadik fejezet olyan, mint egy véletlen intermezzo Dini rókáról, akinek az orrába beleállt iskolai olló a kötet számomra legkedvesebb illusztrációját ihlette.
Nagy Norbert, aki az egyik legjobb illusztrátor a gyerekirodalmi mezőnyben, itt is figyel arra, hogy a célzott korosztály felé kommunikáljon – de kétségkívül eltalálja a felnőtt olvasót is. Az illusztrációi önálló művekként is olvashatók – választásukban, tartalmukban és hangulatukban is újabb jelentésréteget tesznek a szöveghez. Házi szuperhős vagy elismert vagány – ez még nem eldöntött.
Visszatérve az intermezzóra; ez a sommás igazságok fejezete, rögtön az invokáció és az eposzi seregszemle után (első és második fejezet) megtudhatjuk, amit minden kisiskolás zsigeri szinten kezd érezni: nincs igazság, és az emberek kiismerhetetlenek. Jobb, ha ezt egy veszettnek tűnő róka mondja, mint bárki más, nem igaz?! De a Sommás Igazságok Fejezete abban is segít eligazodni kicsiknek és nagyoknak egyaránt, hogyha a róka orrából kikerül az olló, mindjárt elmúlik az őrült pörgése. És ígéretet is tesz, ami, ha mégsem sikerülne betartani, még akkor is többet ér, mint az üres ígéret – gondolja a vagánybagoly, a gyerekek azonban kevéssé értik. Annál inkább az utolsó fejezetet, ahol az igazság mégiscsak kiderül: az erdő mindenkié.
Tréfáltam. Az igazság árnyalódik a hajléktalanság nézőpontján keresztül; és még egy gyerekek számára rémisztő figurát tesz elérhetővé és szerethetővé a szerző: az otthonát vesztett fuvarozóét.
És még egyet, de ezt az egész könyvön keresztül: a pedagógust. Íme, egy személyes vonatkozás: Mimi néni (a harmadik Á tanítója) létezik, bár nem pont így hívják. Egy erdőszéli iskolában tanítja a kisfiamat, és mindent megtesz a kirekesztés ellen (is), amiért külön hálával tartozom neki.
Bán Zsófiától pedig várjuk a folytatást, a teljesség igényével.
Parti Judit
Hallgassátok meg a Meseterasz -podcastunkat, melyben a Vagánybagolyról is beszélgettünk ITT!
Bán Zsófia: Vagánybagoly és a harmadik Á – avagy mindenki lehet más
Illusztrátor: Nagy Norbert
Pagony Kiadó, 2019
96 oldal
3490 Ft