A mese sosem értelmetlen
C. S. Lewis brit író, akadémikus és laikus teológus szerint a mese éppenséggel a lét értelmetlenségei közepette az értelemért folytatott metafizikai küzdelmet viszi színre. Hogyan? Az ismeretlenre való céltalan vágyakozás élményével.
Ahogyan kifejti:
„A meseirodalom azért üdvösebb a gyerekolvasó számára, mint a realista regény, hiszen a mesék által éppen a valóság fog új távlatokkal, mélységekkel gazdagodni. A mesebeli rengetegben való kalandozás után minden valóságos erdőt is kicsit elvarázsoltnak látunk majd”.
(Vö: C. S. Lewis, Three Ways of Writing for Children = C. S. L., Of Other Worlds: Eassays and Stories, New York, Houghton, Mifflin, Harcourt, 1994, 22-35. – Kérchy Anna szabadfordításának felhasználásával)
Unalmas és régi?
A Magyar Olvasástársaság (HUNRA) egyik 2013-as felmérése annak eredt nyomába, hogy a magyar középiskolásoknak milyen a viszonya az irodalomhoz, mit feltételeznek az irodalmi szövegek mibenlétéről. Az eredmény valószínűsíthető volt, hiszen a gyakorlatból következik. Vagyis minden valószínűség szerint abból ered, hogy a tanárok milyen típusú szövegeket olvastatnak az órán (mit kell olvastatniuk a NAT és a kerettanterv értelmében), és milyen attitűddel. A megkérdezett diákok harminc százalék fölötti arányban vélekedtek úgy, hogy irodalom az, ami „általában nehezen érthető”, „általában régi”, „általában fontos dolgokról szól” és „általában tanulságos”. Nem nehéz észrevenni, hogy milyen elavult irodalomszemlélet áll a válaszok mögött. (Gombos Péter, Hevérné Kanyó Andrea, Kiss Gábor: A netgeneráció olvasási attitűdje 14-18 évesek véleménye könyvekről, olvasásról, irodalomról – egy felmérés tanulságai, Új Pedagógiai Szemle, 2015/1-2, 63.)
Tényleg az volna az irodalom, ami unalmas?
A HUNRA egy újabb felmérése a nyugdíjasok véleményét firtatta. Náluk érdekes módon sem a „régi”, sem a „nehezen érthető” nem került elő.
Könnyen megfogalmazható a következtetés, hogy vajon nem lenne-e szükséges sokkal több kortárs irodalmat olvastatni vagy a klasszikusokat kortársakon keresztül megközelíteni. Csak éppen annyira, ahogy az az idősebb korosztállyal még megtörténhetett.
Milyen a jó ifjúsági irodalom?
A fiataloknak szóló irodalomnak már a meghatározása is bonyolult, hiszen az a társadalmi réteg, amelyikhez az ifjúsági irodalom szól, korosztályosan és kulturálisan is igen rétegzett. Hogy csak egy példát vegyünk: az ifjúsági regényeket fiatal és nem fiatal felnőttek is szívesen olvassák.
Az ítészek egy meghatározó csoportja szerint az volna a jó ifjúsági irodalom, ami nem didaktikus vagy nem pedagógiai irányultságú.
Kérdés, hogy mit értünk, mit értenek pedagógia vagy nevelő szándék alatt. Ha nem csak az előírást, a tanár és diák közötti hierarchikus viszonyt, ha nem csupán az előre meghatározott megközelítést, esetleg az oktatási rendszer konzervatív autoritását értjük a pedagógia, az üzenet vagy a nevelő szándék kifejezések alatt, akkor a viszony is megváltozik. Ha akár Paulo Freire kritikai pedagógiai elvei szerint értjük a pedagógia fogalmát, akkor a nevelő célzatnak, példázatosságnak, az erkölcsi érték átadásának, az üzenethordozásnak sem kellene negatív jelentéseket fölvennie. Vagyis mindennek nem kellene szemben állnia az esztétikailag értékessel.
Az ifjúságnak szóló (Young Adult) művek befogadása esetén irodalom és pedagógia között kölcsönös, természetes és demokratikus viszony tételezhető. (Vö. Jakab Villő Hanga: Ifjúsági irodalom és társadalmi igazságosság, Prae 2019/2 45-46.)