Vissza
  • 2023.03.02
  • MeseCentrum

„A Petőfi-poétika alapvonása a meglepetésre törekvés”

Petőfi-kör III. Szarka Eszter válaszai

Új körkérdésünkre Szarka Eszter magyartanár válaszolt. 

Emlékszik még, melyik Petőfi-vers hagyott először önben maradandó élményt, és miért?

Szarka Eszter-08

A Petőfi-ősélményem nem egyetlen vershez, hanem egy válogatáskötethez kapcsolódik. Három rongyosra lapozott óvodáskori verseskönyvem közül az egyik a Móra 1975-ös kiadású Anyám tyúkja volt. Petőfihez Kass János tintafoltos illusztrációin keresztül közelítettem; a képek alapján választottam ki azt a verset, amit felolvastattam a szüleimmel. A nap című kötetnyitó nyolcsoros mellett szappanbuborékot fújó nagy fejű, pirospozsgás óriásfiútól féltem – mégis hosszan tanulmányoztam az arcát, hogy aztán lefekvés után kedvemre borzonghassak a gondolattól, amint a nap „szétpattan este nyúgaton”.

Nyugtalanított a Füstbe ment terv is, amely – feltehetően egy elhalványult anyák napi ünnepség emléke miatt – sokáig egybekapcsolódott bennem a Mamával: mindkettőben lebegő-röpködő, nagymamaszerűvé aszott öregasszony-anyákat láttam, ami sehogy sem volt összeegyeztethető a fiatal, csinos anyukámmal, aki egyszer elszavaltatta velem egy taxisofőrnek A négyökrös szekeret. Ezek szerint azt is tudtam fejből.

Hrúz Máriát még felsős koromban is Kass sötét tónusokkal festett, fejkendős anyókájának képzeltem, és revelatív volt, amikor már kezdő magyartanárként (!) olvastam valahol, hogy a „csüggtem ajkán szótlanul” nem a szájon csókolást, hanem az anyai beszédre való áhítatos figyelést jelenti.

Az Arany Lacinak is önálló életre kelt bennem, és – bár erről nyilván fogalmam sem volt – intertextuális kapcsolatteremtéssel, kreatív-produktív szövegfeldolgozással értelmeztem a verset. Mivel az ürgének drukkoltam, módosítottam az eredeti szöveget („Szegény ürge, miért is bántjátok?”), a „nagybajúszost” pedig ürgeöntés helyett a „kurta kocsmába” küldtem borozni.

Jó néhány Petőfi-vers képezte részét tehát ennek a kislánykori belső antológiának, amelybe a minőség mérlegelése nélkül, az értelem és a hangzás, a versélmény keltette érzések alapján válogattam be szövegeket. Nem tettem különbséget a Süss fel nap, Gazdag Erzsi, Petőfi és Tamkó Sirató között, sőt, magamat is azonosítottam Orbán Ottó Eszterláncának lírai tárgyával. Egy volt a világ és a költészet, Petőfinek nem volt benne kiemelt helye, csupán egyik alkotóeleme volt ennek a radikálisan szubjektív szöveguniverzumnak.

Az ön gyerekkorában hogyan zajlott a Petőfi-oktatás?

Arató László PETŐFI-KÖRKÉRDÉS-01

Alsó tagozaton a tematikusan szerkesztett Meixner–Romankovics-olvasókönyvekből pár Petőfi-verset olvastunk, köztük néhány kevésbé ismert, kánonon kívüli darabot is (A tavaszhoz; Mi kék az ég…). Magáról a szerzőről csak ötödikben tanultunk; a nyolcvanas évek tanítási gyakorlatának megfelelően először az életrajzot, aztán a János vitézt. Az életrajz mentén olvastuk a verseket is: a családi, a szerelmi vagy a tájlíra egyes darabjai, a forradalmi versek az életút egy-egy szakaszának szöveges illusztrációiként éltek a fejünkben. Rengeteg memoritert kellett megtanulnunk. A szövegeket nem mi választottuk, és nem tettük fel a kérdést magunknak, hogy van-e értelme a szenvtelenül darálós versfelmondós óráknak. Sok magyartanár viszi tovább ezt a gyakorlatot ma is – pár hete hallottam a vonaton, ahogy két – házi feladatát magoló – ötödikes kislány többször belegabalyodott a bonyolult szerkezetű mondatba:

„Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ez a század föladata, ezt kivívni célja minden nemes kebelnek, ki megsokallta már látni, mint mártírkodnak milliók, hogy egypár ezren henyélhessenek és élvezzenek.”

(Milyen jó is volna egy, a mainál szakmailag szabadabb valóságban zajló széles körű irodalomtanári diskurzusban érveket ütköztetni a memoritertanulás módszertanáról, képességfejlesztő hatásáról. Szükséges-e kívülről tudni néhány Petőfi-verset a nemzeti tudásminimumhoz? Van-e értelme a XXI. században annak, hogy egy ötödikes fejből tudja a népköltői szerepről szóló ismert Petőfi-levél részletét; mélyebben érti-e meg ettől a népiesség programjának politikai és esztétikai radikalizmusát?)

Hiába jártam a rendszerváltás utáni években középiskolába, F. tanár úr ugyanazokat a plebejus Petőfit magasztaló, marxista szemléletű műelemzéseket diktálta nekünk is a megsárgult papírra gépelt jegyzeteiből, amelyeket a minket megelőző toldys generációknak.

Úgy tanultuk, hogy Petőfi költészetének aranyfedezete (jelentsen ez bármit) az országismeret és a valóság lírai tükrözésének realizmusa. A versek esztétikai értékét a költői szubjektumot is átható társadalmi tartalom felől kellett értékelnünk a szóbeli feleletek végén. A „társadalmasított” versolvasási gyakorlattól és a rendszerváltás felfokozott politikai közhangulatától nem függetlenül erős hatást gyakorolt rám Petőfi politikai költészete.

Radikális cselekvésprogramján túl tetszett nyers és szemtelen, többes szám második személyű aposztrofikus beszédalakzatokban fogalmazott számonkérő-kioktató indulatossága. (A magyar politikusokhoz 3. versszakában a hangzásában is kemény első versmondat elején és végén például bámulatosan kihívó erejű a két személyes névmás: „Ti, kik úgy fölfuvalkodátok, / Tudjátok-e, mik vagytok ti? / Az apró napi események / Mulandó pásztortüzei.”)

Az iskolai Petőfi-oktatás a hervasztóan unalmas magyarórákon túl ugyanakkor olyan alternatív Petőfi-felfedező terepeket is kínált a számunkra, mint például egy március 15-i műsor megszervezése, amelynek mottóját Petri György Sándorhoz című verséből vettük („tintás ujjamat bámulom és téged, / vagyis a PETŐFI ÖSSZES / KÖLTEMÉNYEIT lapozgatom”). Mi is lapozgattuk és tegeztük Petőfit; a forgatókönyvet elitellenes idézetekből állítottuk össze. Az iskolai legenda szerint Petrinek valamikor a hatvanas években ugyancsak F. volt a magyartanára, így a műsor összeállítása során elégtételt jelentett számunkra, hogy a kultikus attitűddel ironizáló Sándorhoz néhány sorát („Láttam lakatlan házad / meg a tölgyfát, amely alatt állítólag…”) az iskolai egyen Petőfi-képnek való fityiszmutatásként értelmeztük. Kihívó és progresszív gesztusnak gondoltuk, amikor a Kispál Forradalmár című számára komponált performansz keretében Petőfi-idézeteket graffitiztünk az iskola falára, és Utassy József Zúg Márciusát szavaltuk kórusban. Pedig lényegileg mi is a megkövült interpretációk mentén gondolkodtunk: forradalmárnak, vátesznek láttuk „az igazi Petőfit”, ugyanúgy „lobogónk” volt nekünk is ’93-ban, mint két évtizeddel előttünk a Petőfi ’73 film gimnazistáinak.

Petőfi nemzeti nagyságként szinte elérhetetlen magasságból néz le ránk. Egy-egy irodalomórán mekkora kihívást jelent „lehozni a földre” a lánglelkű költőt?

Szarka Eszter-09

Nincs olyan tapasztalatom, hogy a diákok ájult tisztelettel, ikonként tekintenének Petőfire, így soha nem kellett őt az óráimon „lehoznom a földre”. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a Petőfi-pálya tanulását felfokozottabb kíváncsiság előzi meg, mint például Balassiét vagy Vörösmartyét, hiszen a diákok tudatában is Petőfi a nagybetűs magyar költő, sőt maga a költészet.

Az életmű tanítását megkönnyíti, hogy van érdeklődés a költő személye iránt; a hozott tudás akkor is jó motivációs bázis, ha a biográfia iránti bulvárérdeklődés és felületes szövegismeret társul hozzá.

Az általános iskolai felsős magyartanítás a legtöbb helyen máig jellemzően életrajzközpontú, ezért amikor a tanulási folyamat elején a tizedikes diákok előzetes ismereteit hozzuk felszínre, a tények és adatok (Petrovics István, Pápa, Koltó, március 15., Segesvár stb.) szinte mindig hamarabb kerülnek elő, mint a Nemzeti dal, a János vitéz vagy a Szeptember végén.

Termékeny pedagógiai helyzet, hogy a középiskolások, akik jellemzően tíz-tizenegy éves korukban foglalkoznak először módszeresen Petőfivel, pár év után, kamaszbefogadóként újra találkoznak vele. Aha- és hűha-élmények sokaságát kínálja a gyerekkorban megismert vagy az ünnepségekről derengő szövegek új kontextusba illesztett, elmélyült újraolvasása. Ha tanárként ellenállunk a csábításnak, és nem száguldunk végig a tankönyv 20-30 líraszövegén, nem „nyomjuk le” egy-két óra alatt A helység kalapácsát, hanem kevesebbet tanítunk mélyebben, esélyt adunk a diákoknak arra, hogy szövegélményeken alapuló saját véleményt tudjanak formálni Petőfiről, és képesek legyenek kritikusan megítélni az egyes történelmi kurzusok Petőfit ideológiai öntőformákba illeszteni kívánó igyekezetét.

Mivel a saját tanítási gyakorlatom fókuszában nem a szerző, hanem a versek jelentése, a szoros szövegolvasás és a közös jelentésképzés áll, a műértelmezést nem korlátozza a kultusz, nem befolyásolja, legfeljebb kiegészíti a versekhez kapcsolódó referenciális tudás.  

Ha az életmű tematikus sokszínűségét és ellentétes beszédstílusokat reprezentáló szövegeket veszünk sorra a Petőfi-órákon, egyértelművé tesszük, hogy a „lánglelkű költő” bántóan leegyszerűsítő kép.

Igaz ugyan, hogy az Én című vers végletesen szubjektív beszélője romlatlan és Istentől áldott, tehát magasabb szinten legitimált tehetségként identifikálja magát („Tiszta e kebelnek mélye; / Égi kéz lövelt beléje / Lángokat”), a Ki vagyok én, nem mondom meg… komiszan elbizonytalanító, félrevezető poétikát képviselő alanyának önmeghatározása ugyanakkor szembe megy ezzel a felnagyított lírai énnel, és inkább a költői szerepdilemmákat helyezi előtérbe. A Petőfi-versek egymás utáni értelmezése során mind nyilvánvalóbbá válik, hogy a Petőfi-poétika egyik legfontosabb alapvonása a meglepetésre törekvés.

Szarka Eszter-10

Az egysíkú Petőfi-képből való kimozgatást, a komplexebb, személyes befogadói tapasztalat megformálását elősegíthetik a Petőfi-lírahagyománnyal játékos viszonyba lépő versparafrázisok (például Orbán Ottó, Tandori Dezső, Vörös István, Szabó T. Anna versei) vagy a megzenésítések (például A kutyakaparó a Kalákától vagy a Mi lárma ez megént? a Bob és Bobék Orchestrától). Mosonyi Aliz Magyarmeséinek egyik példázatos rövid története egy pizzafutár-Petőfiről szól. Ennek értelméről hosszas vita szokott kialakulni a csoportjaimban: a kapkodás és száguldás képeihez egyesek a (költészeti és politikai) progresszivitást, mások a szélsőséges szerepváltogatást, a kihűlt pizzákhoz pedig a haladó program beteljesületlenségét, illetve a meg nem értettséget rendelik.  Milbacher Róbert hívja fel arra a figyelmet, hogy a kultusz alapvetően öngerjesztő logikája szerint azok a szövegek is tovább építik az elérhetetlen magasságból alánéző nemzeti ikon képét, amelyek a leleplezés és deheroizálás szándékával születtek. Ezért is érdemes tehát minél több eredeti Petőfi-szöveget olvastatni, és kevesebb róla szólót.

Szarka Eszter-01

Hogyan érdemes, és hogyan nem érdemes Petőfit tanítani?

A fő dilemma számomra nem a „hogyan tanítsuk Petőfit”, hanem az, hogy másként kell-e az ő életművéhez közelíteni, mint az irodalomtanítási kánon többi kiemelt alkotójáéhoz.

Nincs állandósult Petőfi-tanítási stratégiám, az órák nagy részének fókuszában, mint bármely más szerzőnél, a művek értelmezése, értékelése, más alkotásokkal való összehasonlítása áll. Petőfi lírai szerepjátékossága, beskatulyázhatatlanul önkényes, változékony poétikája ugyanakkor tanárként újabb és újabb kísérletekre ösztönöz. Fontos alapvetésem, hogy Petőfi-szövegekkel a középiskolás évek alatt ne csak egyszer, egy tömbben találkozzanak a diákok, hanem más irodalmi témaköröknél, illetve verstan-, stilisztika- és egyéb nyelvészeti órákon is. Ezért például A helység kalapácsát vagy a közéleti költészet néhány darabját nem az életművön belül, hanem egy-egy külön tematikus blokkban tanítom, más szerzők művei mellett.

Szarka Eszter-04
Szarka Eszter tanítványainak munkája

Mivel a szemléletem elsősorban befogadásközpontú, a Petőfi-pálya pedig roppant sokszínű, szeretem megfigyelni, ki mit vesz észre belőle. Feladataimmal inspirálni, provokálni igyekszem a diákokat, hogy érdeklődésük mentén alkossák meg személyes értelmezéseiket, és hangsúlyt helyezek arra is, hogy egyéni szövegválasztásaik mentén is alakíthassák az órákat. Legutóbb például a Felhőkből az osztály minden tagja választott egy számára érdekes verset, amelyet absztrakt technikával (kollázs, hajtogatás, füstölés, matricázás, csorgatás stb.) vizuálisan kellett megjelenítenie. Az osztályterem falán az elkészült alkotásokból Felhők-kiállítást rendeztünk be – a képek mellett szerepeltek a szövegek is –, a tárlatvezetés során pedig az alkotók rövid műelemzésekkel mutatták be a munkáikat.

A közös múzeumi élmény közben született meg a diákokban a felismerés, hogy a Felhők kompozíciópoétikája filmes megoldásokra épül: a ciklus „költeményecskéinek” képszerűen megfogalmazott életbölcsességei töredékességükben klipszerűen kapcsolódnak egymáshoz. A (mozgó)képi eljárások – különféle szűrőbeállítások és kameramozgások – alkalmazása az egyes darabokon belül is jellemző. Az Itt állok a rónaközépen… képsora például svenkeléssel mutatja be a mozdulatlan pusztát és benne a beszélőt, majd zoomolással és egy váratlan nézőpontváltással hatol mélyére az általa látott képnek. A feladattal mindössze a képiség meghatározó szerepére szerettem volna felhívni a figyelmet, de az alkotó-elemző tevékenység a ciklus számos egyéb sajátosságát is kiemelte, többek közt a romantikus poétika szélsőséges ellentéteire való építkezést (Mögöttem a múlt) vagy a Felhőkben is gyakran alkalmazott megtévesztésen, kizökkentésen alapuló poétika alkalmazását (Barátaim megölelének…).

Szarka Eszter-01
Szarka Eszter tanítványainak munkája

A diákok képesek-e azonosulni a Petőfi által megtestesített figurával? Hogyan lehet megszerettetni egy kétszáz évvel ezelőtt született költőt?

A líraolvasást fókuszba állító, szövegszerű megközelítés természetesen nem jelentheti az életrajzi alakkal való foglalkozás teljes kiiktatását (az irodalmi személyességet is lehet adatokkal és dokumentumokkal vagy akár anekdotákkal alátámasztva színvonalasan tanítani), de hibás és hiábavaló tanári törekvés volna, hogy a diákok azonosuljanak a Petőfi által megtestesített figurával. Melyik Petőfivel kellene azonosulniuk? Az Úti levelek kedélyes és sziporkázóan szellemes alakjával, aki úgy utálta Goethét, mint a tejfölös tormát, vagy azzal az indulatos fiatalemberrel, aki féltékenyen és felháborodva rontott be a Kisfaludy Társaságba, amikor meghallotta, hogy a Toldi ismeretlen szerzője megnyerte a pályadíjat? Felmerült már az az ezotéria határait súroló kérdés is az órámon, hogy tekinthetjük-e Petőfit a 27-esek klubjába tartozók egy korai tagjának. (A klubba azok a sztárok tartoznak, például Janis Joplin, Kurt Cobain, Jim Morrison, Jimi Hendrix vagy Amy Winehouse, akik a 27. életévükben haltak meg.) A Petőfivel való azonosulás, a példaképként való beállítás gondolatköre tudománytalan, síkos terep, hiszen a kutatók szerint sem rekonstruálható a személyiség a maga teljes valójában.

Szarka Eszter-06
Szarka Eszter tanítványainak munkája

Megszerettetni, a diákokhoz közelebb hozni Petőfit, mint minden alkotót, leginkább a műveivel lehet. Ha a diákok ráéreznek arra, hogy a Petőfi-versek egyszerűsége csak látszólagos, valódi lényegük csupán a szöveg mélyebb összefüggéseinek feltárásával lehetséges, szívesen foglalkoznak összetett interpretációk megalkotásával. A mai valóságunktól első pillantásra távol álló versek valódi belső élménnyé válását a kisebb csoportprojektek is elősegítik (például egy Petőfi-antológia szerkesztése vagy filmetűdök készítése). Inspirálónak bizonyult az a feladat is, amelyben egy Petőfi-kollekciót (Petőfi-szövegek által ihletett ruhákat, használati tárgyakat) kellett négy-öt fős alkotóközösségben megtervezni. A helység kalapácsa szereplői csocsóbábukként pörögtek egy sörösládához illesztve, a Dalaim-kollekciót elkészítő csoport közös ruhaterve pedig többféle anyagból (darócból, csipkéből, a Tiszát jelképező ezüst-kék szalagból) készült, de a vers mind a hat versszaka is külön-külön viseleteket ihletett. Az olvasói tapasztalatoknak ez a kódváltást igénylő, kreatív összefoglalása egy csapásra megszünteti a mai befogadók és a reformkori vadzseni közötti kétszáz évnyi távolságot.

Szarka Eszter-05
Szarka Eszter tanítványainak munkája
 

Petőfi melyik énje áll a legközelebb önhöz? A melankolikus, mint a Felhők-ciklus szerzője; a humoros-játékos-csipkelődő; a szabadságharcos-királyakasztó forradalmár; a madaras-virágos-szerelmes, avagy a Szörnyű idő hazasirató költője?

Petőfi kísérletező kedvét szeretem, azt, hogy költészete vállaltan széttartó ars poeticák mentén alakult. És bár nem tartozik azok közé a költők közé, akiket szabadidőmben, kedvtelésből gyakran olvasgatok, a vele való foglalatoskodás egyszerre okoz szellemi izgalmat és biztonságos otthonosságélményt.

+1

Van-e kedvenc Petőfi-verse?

Petőfitől nincs sem kitüntetett fontosságú versem, sem szubjektív top ten-listám. Ugyanakkor nem szeretem megkerülni a „kedvenc étel, kedvenc könyv” típusú kérdéseket, ezért ha a „kedvenc” most azt jelenti, hogy melyik versét szeretem leginkább tanítani, a Minek nevezzelek?-re esik a választásom. Akárhányszor tanítom ezt a nyelvi kifejezés elégtelenségét tematizáló verset, mindig újabb és újabb értelmezésekhez jutok a diákjaimmal. Ez egyfelől az egymásba átalakuló, képzavarosságig komplex képek rögzíthetetlen jelentéséből fakad (a galamb „minden tolla / a békesség olajága, amelynek érintése oly jó!”), másfelől a vers epikus ívének talányosságából. Horváth János, Margócsy István és Vaderna Gábor interpretációja nem tér ki az 5. versszak történéseire, de a középiskolás értelmező közösség általában nem elégszik meg a tekintetváltás–megszólalás–csók-eseménysor lezáratlanságával. A zárlat paradox metaforái („képzelet tündérleánya” – „ragyogó valóság”), majd a hitves megnevezése jelentheti a szerelmi együttlét beteljesülését is, de releváns lehet a megismerkedés és révbe érkezés lírai elbeszéléseként is olvasni a hitvesi lírának ezt az egyszerre nyitott és zárt szerkezetű, virtuóz darabját.

A Petőfi-körös további válaszok ITT olvashatók