Emlékszik még, melyik Petőfi-vers hagyott először önben maradandó élményt, és miért?
Hatéves, napszőke hajú kislányként hallottam nagyapámtól, akit apómnak hívtam, az Arany Lacinak című verset. Úgy tudta elmondani, hogy megelevenedett előttem a nagy bajuszos emberrel együtt a mező és a szomszéd falu tornya. Azóta is érzem azt a nyári mezőillatot, és látom magam előtt az elázott ürgét, amely hirtelen én lettem apóm ölében.
Az ön gyerekkorában hogyan zajlott a Petőfi-oktatás?
Petőfivel való megismerkedésünk az iskolában elsősorban az alkalmi versei által történt, amelyeknek
szövegei úgy másztak be a tudatunkba, hogy nem éreztük a verstanulás szigorú terhét.
A líceumi évek során aztán előtérbe került az életrajz is, pontosabban ahhoz kapcsolódtak a szövegek, szépen, rendezetten. A versek elemzése, értelmezése már az érettségire való készülést jelentette, így vizsgáltuk a szerkezetet, a képi jelleget, a bennük megszólaló váteszköltő központi szerepét: mindazt, amit egy vers értelmezésekor tudni kellett.
Petőfi nemzeti nagyságként szinte elérhetetlen magasságból néz le ránk. Egy-egy irodalomórán mekkora kihívást jelent „lehozni a földre” a lánglelkű költőt?
A művészeket, írókat, költőket hajlamosak vagyunk olyan magasságokba emelni, amelyek megfosztják őket emberi jellegüktől. Ezzel egyfajta tiszteletet, elismerést fejezünk ki, ugyanakkor elérhetetlenné is válnak, ami a diákok részéről távolságtartást eredményez.
Az irodalomórák célja nem az, hogy az irodalmi személyiségeket még jobban eltávolítsuk a gyerekektől, hanem a lehető legközelebb kellene hoznunk őket a mi világunkhoz.
A „lánglelkű költő” is ember volt, akit az erényeivel és gyarlóságaival együtt érdemes megmutatni. Rengeteg olyan eszköz és forrás áll rendelkezésünkre az életrajzról, amelyek által a pletyka szintjén túllépve megragadható az ember maga. A kihívás valójában az, miként foglalkozzunk úgy Petőfi alkotásaival, hogy ne a piedesztálon álló költő kerüljön előtérbe.
Hogyan érdemes, és hogyan nem érdemes Petőfit tanítani?
Gyakran először az idealizált Petőfi-kép lerombolásával kell kezdeni, és új nézőpontokból újraépíteni azt az alakot, akit legismertebb költőnknek tartunk. Érdemes olyan nézőpontokat felvetni, amelyek a korabeli írói világot a mai alkotók világával vonják párhuzamba.
Petőfi költői szerepének, hangjának sokszínűsége lehetőséget ad arra, hogy az alkotások változatosságával foglalkozzunk.
Mindezt olyan eljárásokkal, módszerekkel, amelyek segítségével a szövegek megszólíthatják a gyerekeket, gondolkodásra késztetve őket. Úgy látom, szükséges a költői életrajz ismerete, de nem érdemes előtérbe helyezni és alárendelni neki a verseket.
A diákok képesek-e azonosulni a Petőfi által megtestesített figurával? Hogyan lehet megszerettetni egy kétszáz évvel ezelőtt született költőt?
Petőfi figurája, annak ellenére, hogy romantikus lírikusként tanítjuk, igenis modern. Az a tudatosság, amellyel megszervezte költői pályáját, alkotásainak megjelenését, sőt magánéletének a nyilvánosságát, arról árulkodik, hogy vágyott az elismertségre, a sikerre. Ez a művészi magatartás ma nagyon elterjedt, csak más eszközöket, színtereket használnak az alkotók, a sztárok.
Ezért is tud közel kerülni a fiatalokhoz, ezért is lehet a Petőfi-versekkel kreatívan dolgozni, átiratokat, megzenésítéseket, remixeket, kollázsokat létrehozni.
Azáltal szerettethetjük meg a költőt, hogy élővé tesszük.
Petőfi melyik énje áll a legközelebb önhöz? A melankolikus, mint a Felhők-ciklus szerzője; a humoros-játékos-csipkelődő; a szabadságharcos-királyakasztó forradalmár; a madaras-virágos-szerelmes, avagy a Szörnyű idő hazasirató költője?
A tiszta egyszerűséget tükröző alkotásait tudom igazán elfogadni.
+1
Van-e kedvenc Petőfi-verse?
Az Arany Lacinak. Ez örök kedvenc marad már, természetesen a személyes, gyerekkori élmény miatt, amely nem Petőfi emlékét őrzi. Úgy gondolom, a lírának igazán ebben van az értéke, ha a szerző jelenléte nélkül tud az olvasó világában, életében létezni.
Petőfi-körkérdésünk előző válaszai és sok más, a költővel foglalkozó cikkünk ITT olvasható.