„Rémesen” ismerős
Amit ma gyerekthrillernek nevezünk, az belesimul a lektűrirodalomba. Elsősorban pihentető szerepet szánnak neki a kamasz olvasók olvasmányai között, mivel igazodik az ő pszichofiziológiai jellemzőikhez: „megijeszt, hogy megnyugtasson”. A gyerekhorrornak és -thrillernek stabil helye van a gyerekirodalom történetében is, amióta csak kialakult a XVIII. század második felében. Ennek sok oka közül csak az egyik az említett pszichofiziológiai funkció, de ide sorolhatjuk a folklór- és mitológiai mintázatot, amelyre a legtöbb cselekmény épül, vagy a műfaj érzelmekre ható módszerét is.
„A gyerekirodalom kialakulásának pillanata óta előszeretettel használta a »rémes« jelentéstartományát és esztétikumát, gondoljunk csak azokra a tanulságos elbeszélésekre a XVIII. századból, amelyekben a kis hősök engedetlenségük büntetéseként válogatott kegyetlenségeket szenvedtek el, vagy a romantikus szerzők borongós fantazmagóriáira (mint Hoffmann Diótörője, Pogorelszkij Fekete kakasa vagy Hauff A hideg szív című meséje) és sok más olyan műre, amely aztán klasszikus gyerekolvasmánnyá vált.”
A kishorror
Bár a gyerekirodalom fejlődésének minden fázisában előszeretettel alkalmazta a „rémes” különböző eljárásait, manapság egy viszonylag új jelenséget ismerhetünk fel kiadói és olvasói körökben, melyre a thriller vagy a „kis horror” terminust alkalmazzuk. A szemünk láttára ment végbe a gyerekek ijesztgetésére szánt művek legitimizálása. „A gyerekthriller jóval később született meg, mint a gyereklektűr többi műfaja, a gyerekkrimi, a lányregény, a fantasztikus és a kalandkönyvek. A gyerekthriller nyilvánvaló genetikai rokonságot mutat a fantasy műfajával, amellyel szinte egy időben jelent meg az irodalom horizontján. A nyugati tömegkultúrában ez a folyamat az 1980-as években indult. A gyerekthriller műfajának egyik megteremtőjeként Robert Lawrence Stine-t tartják számon, akit »a gyerekirodalom Stephen Kingjeként emlegetnek«.”
Miért terjedhetett el?
– A nyugati pedagógia elméletében és gyakorlatában az 1960–1970-es években kulcspozícióba került az úgynevezett liberális pedagógia, amelyhez a gyerek–szülő-kapcsolatok jól látható liberalizációja és emancipációja, valamint a gyerekkor kulturális jelenségeinek (gyerekszáj, gyerekfolklór) új megítélése köthető.
– A gyerekkönyvek piaca bővült, kialakult a gyereklektűr műfaja, amely a felnőttlektűr műfajstruktúrájának mintáját követte.
– A posztmodern koncepciói kezdtek dominálni a tömegkultúrában, ami a korábban marginálisnak számító műfajok, a trashkultúra iránti érdeklődés megjelenéséhez vezetett.
– Stephen King munkássága, műveinek és magának a thriller műfajnak a növekvő népszerűsége is hathatott.
– Az 1960–1980-as évek nyugati társadalmaiban megfigyelhető feszült társadalmi-politikai helyzet jelentőségét sem szabad figyelmen kívül hagyni: a fegyverkezési versenyt, a hidegháborút, a társadalmi realitás és a posztindusztriális világkép válságfolyamatait.
Jellegzetességei
A címek sajátos poétikáján túl a gyerekthriller képlete szerint az egyik legfontosabb szerep a történeté, a cselekményé, vagyis a fabuláé. A gyerekthriller fabulájának jellege azonos a felnőtteknek szánt thrillerével, és meglehetősen egyszerű. Lényegi eleme a hős/hősök kapcsolatfelvétele és harca valamilyen démoni erővel.
A „kis horror” fabulája a következő elemekből áll:
A bevezetésben a hős „hétköznapi” életének leírását találjuk, legtöbbször visszatekintő módon. Néhány esetben ez a leírás hiányzik, és amikor a hős megjelenik, már belemerült a rémségek világába. Majd a hős összecsap a démoni erőkkel. Ez történhet azután, hogy a hős megsért valamilyen tilalmat (akár morálisat), vagy átkerül valamiféle új és veszélyes világba, de akár teljesen véletlenül is.
A gyerekhorror főhőse általában egy hétköznapi tinédzser. Ezek a fiúk és lányok ugyanakkor a legtöbbször cseppet sem rokonszenvesek – brutálisak, romantikusan elvakultak, korlátoltak, mohók, irigyek, ostobák, ijedősek, becsvágyók és önzők, „»világképük« mindig ugyanazokból a klisékből áll össze, tetteiket pedig primitív vágyak mozgatják: »menőbbek« akarnak lenni, mint kortársaik a környéken, meg akarnak gazdagodni, bosszút akarnak állni valakin, aki bántotta őket, túl akarnak tenni a vetélytársukon, borsot akarnak törni a gonosz tanár orra alá, le akarnak nyűgözni másokat valami rendkívüli tettel stb. Ez a megközelítés a műfaj pragmatikájával függ össze: a szerzők elsősorban sodró cselekményt igyekeznek megjeleníteni, actiont, és nem tekintik feladatuknak (sokszor nem is áll módjukban), hogy lélektanilag hiteles kamaszfigurákat alkossanak. A ráismerés érzését/hatását akarják csupán kiváltani a kamaszokból.”
Az erkölcsi erények, a sajátos lelki tisztaság vagy nemes tett révén legyőzött gonosz erők motívuma is uralkodó a kishorrorban.
Az ellenség, a gonosz jellemzése cizellált. Ezek az ártó lények szerves kapcsolatban állnak a föld alatti világgal: „sírférgek, mutáns állatok, hullafoltok, bomló hullák, fröcsögő vér, enyészet, bűz, torz testek, szörnyű átalakulások – mindezt bőséggel megtaláljuk a műfaj darabjainak lapjain. Ez a jellegzetesség nemcsak a hagyományos gyerekfolklórral függ össze, de az ifjúsági kultúra egyes sajátosságaival is, amely szívesen fordul az undorító témákhoz, […] többek között a komikus hatás elérése érdekében.”
Vö.: Antyipova, Inna Szergijenko. „Rémes” műfajok a kortárs gyerekirodalomban. Ford. Iván Ildikó. 592–608.