Fotó: Bach Máté
Vissza
  • 2021.06.16
  • MeseCentrum

Pedagógusok, akik kíváncsiak a gyerekirodalomra

A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Szakkollégiumának vezetője, dr. Fekete Richárd hívta meg nemrégiben egy webináriumra az IGYIC szakmai igazgatóját, dr. Harmath Artemiszt. Olvassátok el rövid összefoglalónkat az eseményről.

Jó gyakorlatok és pontos elmélet

Dr. Fekete Richárd, a szakkollégium vezetője elengedhetetlennek tartja, hogy tanítványai tisztában legyenek a kortárs magyar gyerekirodalomban történő fontos eseményekkel, és tágabb összefüggésben is körüljárhassák a témát. Ezért hívott össze egy webináriumot, amelyen számos kérdés felvetődött, és dr. Harmath Artemisz előadása után kialakult egy inspiráló párbeszéd a jövő pedagógusai, valamint szakmai vezetőnk között.

Pécs Artemisz-06

Az előadás címszavakban

Dr. Harmath Artemisz részletesen beszámolt az IGYIC szakmai felépítéséről, az eddig elért eredményeinkről, valamint a jövőben tervezett projektjeinkről is.

Az IGYIC modulrendszerű felépítését bemutatva elmondta, hogy  szoros kapcsolatban vagyunk a felsőoktatással, és kifejezett célunk, hogy elősegítsük a párbeszédet az egyetemi oktatók, valamint a középiskolai tanárok között. 

Kiemelt figyelmet fordított a Vadlazac-programunkra, amit kifejezetten pedagógusok számára fejlesztettünk ki, és aminek akkreditációja már az előkészítő szakaszban jár.

Szeretnénk, ha minél több gyakorló pedagógus munkájához konkrét segítséggel és szilárd elméleti alapokkal járulhatnánk hozzá, így az olvasóvá nevelés nehéz folyamatában is partnerek lehetnénk a mindennapokban. Az eddigi Vadlazac-programokról ITT olvashattok.

Pécs Artemisz-05

A hallgatók nyitottak voltak

A hallgatók szerencsére nem hallgattak, hanem sokat kérdeztek, és a szakkollégium vezetője, dr. Fekete Richárd is úgy irányította a beszélgetést, hogy mindenki megkaphassa azt az információt, amire épp szüksége volt a továbblépéshez. 

Az IGYIC szeretne teret adni a kezdő kritikusok számára is, ezt jól példázza, hogy az OTDK tudományos zsűrijében (amelynek idén először volt gyermek- és ifjúsági szekciója), dr. Harmath Artemisz is részt vett dr. Kérchy Annával együtt, aki a MeseCentrum Esszék, tanulmányok rovatának vezetője. A különdíjas Veszprémi Szilveszter tanulmányát hamarosan közöljük.

Folytatjuk az eddig elkezdett programokat

A már említett Vadlazac mellett a Jön az író, és a Meseterasz is új lendületet kap a pandémia után, ez utóbbi remélhetőleg megújult formában, nagyobb közönséget szólíthat majd meg.

A leendő Könyveskert-programunk családi műsorokon keresztül szeretné megszólítani a szülőket és a gyerekeket egyaránt, melyhez hozzájárulna a Csimborasszó zenés versek projektünk is.

Pécs Artemisz-03

Együttműködés, partneri viszony és segítség

Dr. Harmath Artemisz végezetül elmondta, hogy már eddig is rengeteg együttműködésünk volt különböző oktatási intézményekkel, szakmai partnerekkel és szakemberekkel, de szeretnénk folytatni a munkát, és minden olyan kezdeményezésnek teret adunk, ami elősegíti, hogy minél több helyre eljuthasson a színvonalas kortárs gyerekirodalom híre, hogy a jó könyvek megtalálhassák az olvasóikat, és minél több gyerek mondhassa el magáról, hogy szeret olvasni.