Emlékszik még, melyik Petőfi-vers hagyott először önben maradandó élményt, és miért?
A tintásüveg és a Csokonai, ezeket apám mondta nekünk gyakran gyerekkoromban, egyes részleteit ma is az ő hangján hallom, és talán mondom is.
Az ön gyerekkorában hogyan zajlott a Petőfi-oktatás?
Egyáltalán nem emlékszem rá, miközben más szerzőkre, memoriterekre, versmondásokra igen. A nyolcvanas évekből inkább az egri Petőfi-szobor évenkénti koszorúzása maradt meg, a gimnáziumi évekből pedig az, amit magam fedeztem fel Petőfiből.
Petőfi nemzeti nagyságként szinte elérhetetlen magasságból néz le ránk. Egy-egy irodalomórán mekkora kihívást jelent „lehozni a földre” a lánglelkű költőt?
A „lánglelkű költő” szószerkezetet, azt hiszem, most írom le először, holott hajlamos vagyok a túlzásokra:
az egyik legjobb barátom mondta nemrég, hogy indokolatlanul sokszor használom a „zseniális” jelzőt. Azokon az órákon, amelyeken Petőfiről van szó – rajtakaptam magam – biztosan elhangzik ez a kifejezés.
A Kiskunság bevezetésének tanításakor volt már példa arra, hogy az a lelkesedés, amely ezt a szót előhívta, egy-egy diákra is hatással volt. Még ha nem is emelkedett értelemben…
Hogyan érdemes, és hogyan nem érdemes Petőfit tanítani?
Egyrészt nincs rá recept. Másrészt attól függ, milyen csoportról és mely Petőfi-versekről van szó. Az a kultusz, ami a figurát körülveszi, ma már biztosan nem magától értetődő a diákok számára, és abban sem vagyok biztos, hogy magát a kultuszt kellene továbbörökíteni.
Érdemes azonban fölfedeztetni a gyerekekkel, hogy a Petőfi-szövegek milyen hatással voltak közösségekre.
Ehhez három versmondást ajánlok szívesen. A négyökrös szekér szövege eleve közönség előtti megszólalást feltételez („Nem Pesten történt, amit hallotok…”) – fennmaradt egy Latinovits-felvétel 1976-ból, amelyet közönség előtt rögzítettek, és amelyen a hallgatóság reakciói (taps, nevetések) felhívják rá a mai diákok figyelmét, hogy itt valami valóban humoros dolog történik.
Többször vittem be magyarórára Major Tamás versmondását is, a Levél egy színész barátomhoz címűt. Nem a stúdióban rögzített felvételt, hanem azt, amelyet Gobbi Hilda hetvenedik születésnapján mondott 1983-ban (az ITT elérhető felvételen 47:27-52:25). Jellemző, hogy a verscím bemondásakor felnevet és tapsol a közönség – a mai gyerekek nem tudhatják, hogy ennek részben az az oka, hogy Major rengetegszer szavalta ezt a verset, részben pedig az, hogy a vers címének jelentése az adott helyzetben – erre most nem térek ki – megtöbbszöröződött. Azt azonban érzik, hogy ez egy fontos pillanat, és bár a szöveget nem értik elsőre, felfedezik, mi és miért volt humoros, és hogy az anekdotikus történetmesélésből hogyan jutunk el az ünnepélyes hangvételű lezárásig. Jellemző, hogy egyik versmondás sem szöveghű, de erről is lehet beszélni a gyerekekkel. A Szeptember végén Örkény Színház-beli változata (Ficza István versmondása), és az ehhez kapcsolódó feladatsor (Hudáky Rita munkája) erre is felhívja a figyelmet.
A diákok képesek-e azonosulni a Petőfi által megtestesített figurával? Hogyan lehet megszerettetni egy kétszáz évvel ezelőtt született költőt?
Petőfi a diákok számára ma elsősorban: tananyag. Ez egyrészt így van rendjén, helye van a kötelező szerzők között. Másrészt viszont nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy
akkor van esély rá, hogy a figurát, vagy ami még ennél is fontosabb: amit írt, megszerettessük, ha a tanárnak lehetősége nyílik olyan szövegeket válogatni a diákok számára, amelyek felkelthetik az érdeklődésüket.
Az érvényben lévő kerettantervből a Fekete-piros dal egészen biztosan nem ilyen. Az Úti jegyzetek egyes részletei – csak hogy a Petőfi-szépprózáról is ejtsünk szót – viszont ilyen lehet. Én majdnem húsz éve tanítok Aszódon, a városhoz szorosan kapcsolódik az Úti jegyzetek, de a szöveg újrafelfedezése olyan feladat, amelyet – ezen dolgozom – még meg kell oldanom.
Petőfi melyik énje áll a legközelebb önhöz? A melankolikus, mint a Felhők-ciklus szerzője; a humoros-játékos-csipkelődő; a szabadságharcos-királyakasztó forradalmár; a madaras-virágos-szerelmes, avagy a Szörnyű idő hazasirató költője?
Most éppen a madaras-virágos-szerelmes, ha ezek közül a kategóriák közül kell választani. Ha túl lehet lépni ezeken a kategóriákon, akkor azok, amelyekben a szerepválasztás dilemmája jelenik meg, mint a Pacsírtaszót hallok megint vagy Az év végén.
+1
Van-e kedvenc Petőfi-verse?
Szeretem az „elrontott” Petőfi-verseket, azokat, ahol belebonyolódik egy költői képbe, de benne hagyja a szövegben.
Ilyen például a Szomorú éj, amelyben mesterien – mondtam, hogy túlzásokba esem – kievickél az egymásnak ellentmondó metaforáinak hálójából, és a vers lezárása mint naiv olvasót mégiscsak továbbgondolásra késztet.
További Petőfi-körös válaszok ITT olvashatók