A Vadlazac-sorozat utolsó idei programján a zene és a ritmus kapcsolatát járták körül az előadók a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Az ünnepre és a költészetre is ráhangolódtak a résztvevők: zenéltek, énekeltek, varázsszövegeket ritmizáltak.
Szokás szerint Harmath Artemisz vezette fel a Vadlazac idei utolsó programját, amelyen a zene felől közelítették meg az olvasóvá nevelést, az este két előadója, Paár Julcsi és Miklya Zsolt pedig alaposan összehangolták a műhelymunkát.
Szóból hang – hangból szó
Paár Julcsi először is beszélt egy kicsit a zene fogalmáról, amelyet az ember már a kezdetektől fogva önkifejezésre használt, hiszen általa azok a belső tartalmak kerülnek a felszínre, amelyeket nem tudott verbalizálni. Beszélt hanglégkörről, a bennünket körülvevő zajok sokaságáról, amelyek a külső és a magunk keltette zajokból állnak, amelyekkel ha elkezdünk a motívumok szintjén játszani, és struktúrába rendezzük őket, mindjárt zenét kapunk. Például az iskolába utazás során is rengeteg zajt hallunk, amelyekből aztán egy kis szimfóniát is létre lehet hozni a gyerekekkel.
Hogyan lesz a sokféle hangból zene?
Természetesen az, hogy a sokféle hangot betereljük a zene kategóriájába, tudást, rálátást, zenei írási-olvasási készséget igényel és persze nyitottságot a zenei rögtönzésre. A zene rendkívül sok összetevőből áll: a hang akkor születik meg, ha van csend. A ritmus a hang és a csönd váltakozását az idő tengelyére illeszti, a dinamika pedig a térbe helyezi el, és árnyalja a hangkompozíciót. Ez műfajtól függetlenül mindenféle zenére igaz, terápiás folyamatokban ezekkel az elemekkel dolgoznak.
Apró alkotói folyamatok
Paár Julcsi Daniel Stern amerikai pszichiáter kutatását idézte, amely szerint az ember fejlett érzékelési metódussal születik, és az őt ért információkat azonnal elkezdi integrálni, elkezdi a saját belső világát kontúrozni, majd elemekre bontva felépíteni. Vagyis ez a szemlélet azt állítja, hogy amint megszületünk, egyfajta alkotási folyamatba csöppenünk: a minket érő ingerekből elkezdjük önmagunkat megalkotni. Ez nagyon fontos tézis, mert az alkotás, ami az ember legalapvetőbb működése, reflexszerű berendeződése, igen távol esik a mai kor emberétől, holott minden társas helyzetben alkotói folyamatokat végzünk.
Testi-lelki élmény
Azért nagyon hatásos a gyerekeknél a komplex aktív zenei tevékenység, mert a közös zenélés során létrejön egy közös fókusz, a résztvevők önkéntelenül is elkezdenek egymásra figyelni. Ráadásul a hangszerek használata segíti a finommotorika fejlődését, hangképző szerveink, beszédhangunk egészséges használata fejleszti az önkifejezést. A beszéddel, az énekléssel és a hangszerhasználattal kialakul egyfajta testtudatélmény, az együtt zenélők között létrejön egy megosztott affektív állapot, olyan testi-lelki összehangolódás, amit nehezen tudunk más tevékenységekkel elérni.
Szótagok és nyomatékok
Miklya Zsolt a ritmikai alapokat különböző ritmusjátékokkal mutatta be, a résztvevők együtt mondták a gyakorlatokat, vagy éppen ütötték az ütemeket, így a ritmus maga egészen testközelivé vált.
A különböző nyomatéktípusokat vizsgálva, először nyelvünk legelemibb ritmusegysége, a szótag került górcső alá. Minden szótag csúcsa a magánhangzó, amelyhez mássalhangzók kapcsolódnak, a szótagok pedig lehetnek hosszúak vagy rövidek, így ez alapján szótagidő-nyomatékról beszélhetünk. Ugyanakkor nemcsak a hosszúságát érzékeljük a szótagnak, hanem mondhatjuk halkabban, erősebben. Megnyomjuk azt a szótagot, amelyet hangsúlyosnak szánunk, ez pedig a hangerősség-nyomaték, vagyis a hangsúly. A hangmagasság is olyan hatás, amellyel a hangzást erősítjük vagy gyengítjük, ez a hangmagasság-nyomaték. Amikor pedig a szóban, szóösszetételben vagy egy mondatban visszatérő elemként jelennek meg bizonyos hangok, akkor azok is nyomatékot kapnak, ami a hangminőség-nyomaték.
Ezután a különböző ritmuselveket vették át az egybegyűltek, és mindjárt saját maguk is tapasztalhatták a különféle ritmusokat: a szólamnyomatékos (hangsúlyos verselés), a mondathanglejtéses, a szótagmérő (időmértékes verselés) és a hangmegfeleléses ritmuselvet.
Szólt verkliként a trocheus, ügyesen illeszkedtek a hangsúlyos és az időmértékes ritmusok, de lüktető jambusok és pergő daktilusok is belengték a termet. Miklya Zsolt pedig elmondta, hogy nagyon fontosnak tartja ezt a játékot, mert a nyelvünkben ez a négy nyomatékképző mechanizmus együtt működik, egyszerre van jelen.
Rumbatök és égzengés
Míg a résztvevők a szünetben a télikertben gyűjtöttek erőt a műhelymunkához a frissítőkből, a két előadó telepakolt egy asztalkát kisebb hangszerekkel, hangzó tárgyakkal: csengőkkel, csörgődobokkal, kis xilofonokkal, rumbatökkel, valamint egy csodálatos hengerrel, amely vagy az oroszlánüvöltés, vagy a dörgő vihar hangját keltette, kinek-kinek ízlése és füle szerint. A pihenő után a műhelymunkák következtek, amelyek során kisebb csoportokban dolgoztak a résztvevők, s a munka meglehetősen zajosra és vidámra sikeredett.
Ritmusos ráolvasók
Paár Julcsi az adventi időszak népszokásait felidézve – amelyekben hangsúlyos szerepet kaptak a ritmusos mondókák, ráolvasások, rigmusok – cetliket osztott ki, ezeken a Borbála- és a Luca-naphoz kötődő termékenységfokozó, varázsló, sötétséget elűző értelmes vagy éppen halandzsaszövegek szerepeltek. Először mindenkinek magának kellett a saját szövegét ritmusként, zenei ívként formálgatnia, majd a csoporttal közösen előadni egy kis ritmikus művet, úgy, hogy minden mondóka egy szólamot alkosson. A mondókák és a ráolvasások együttes ritmizált előadása valahogy az eredetieknél is meggyőzőbben hatott.
Versek és hangszerek
Miklya Zsolt öt kortárs vers első sorát olvasta fel a műhelyen részt vevőknek, akiknek ez alapján kellett kiválasztaniuk azt a verset, amelyet aztán a csoporttal különböző hangszerek segítségével ritmizáltak. Meg kellett figyelni a szöveg ritmusalkotó tényezőit, és a szöveget megvizsgálva kellett kitalálni, hogy milyen hangkompozíciót lehet létrehozni a versből, ezután pedig hangszereket választani. Ezt a feladatot bónuszként Paár Julcsi és Miklya Zsolt is elvégezte.
A ráadás ráadásaként Paár Julcsi még megénekeltette a társaságot: egy gyönyörű karácsonyi dalt hozott, A szeleknek élénk szárnyán címmel. Ezzel a rögtönzött ünnepi hangversennyel ért véget a Vadlazac idei programsorozata, amely a tervek szerint jövőre már vidékre is ellátogat.
Szokács Eszter
Fotók: Beliczay László