A történetmesélés egyidős az emberiséggel, és generációkon átívelő, nélkülözhetetlen folyamat, legyen szó akár szülő és gyerek, akár pedagógus és gyerek kapcsolatáról. A történetekkel való tudásátadás hasznáról korábban már több alkalommal szót ejtettünk, például itt[1], itt[2] és itt[3], kiemelve, hogy nemcsak a szövegértés fejlesztését és az olvasóvá nevelést nem lehet történetmesélés nélkül elképzelni, de az élménypedagógia egyik alapeszköze is.
Pedagógusként egyik fő célunk az olvasóvá nevelés. Ez a feladat nem kizárólag a tanítókra hárul: az óvodapedagógusok, a könyvtárpedagógusok, a felsőoktatásban dolgozó és a középiskolai szaktanárok valamennyien részt kell, hogy vállaljanak ebben a munkában, hiszen „az olvasás össztantárgyi feladat”.[4] Ám az is ismert tény, hogy az olvasóvá nevelés legfontosabb helyszíne az otthon, a családi környezet. A családon belüli literáció egyik első állomása pedig a szülő és a gyerek közti állandó kommunikáció, (történet)mesélés.
„Az olvasóvá nevelés első számú felelőse tehát maga a szülő,
aki nemcsak azzal segítheti a folyamatot, hogy példát mutat az olvasás és a könyvek szeretetére, tiszteletére, hanem azzal, hogy énekel, játszik és mesél”[5] – írja Boldizsár Ildikó 2007-ben, de ez a kijelentés örök érvényű. Épp ezért feladatunk pedagógusként, hogy a velünk kapcsolatba lépő szülőket tanácsadással, könyvajánlókkal támogassuk ebben a törekvésükben. Szerencsére ma már hatalmas a kínálat minőségi gyerekkönyvekből – mi most egy olyan kötetre szeretnénk felhívni a figyelmet, amely sok egyéb érdeme mellett a családon belüli történetmesélésre is jó példa.
Gimesi Dóra és Rofusz Kinga Amikor mesélni kezdtek a fák[6] című új kötete több rétegben nyújt történetpedagógiai élményt: egyfelől a már megszokott módon, az olvasónak a befogadás folyamata során, másfelől a cselekményen belül, ahol a Dédi új meg új történetek átadása által vezeti dédunokáját, Alízt a világ és azon belül saját családjuk történelmén keresztül. Arról is ejtettünk már szót, hogy
a közös mesélés nem csupán a történetek és így az olvasás iránti érdeklődést kelti fel, de a meghittség és a képzelet biztonságos világában való közös barangolás a gyerekek (és a felnőttek) mentális egyensúlyának megtartásában is szerepet játszik,
erősítve a generációk közötti köteléket. Erre is jó példát nyújt a kötet: „Alíz szeretett Dédivel lenni, mert neki mindig mindenre volt ideje.”[7] Alízék családja olyan, amilyenről minden gyerek álmodik: több generáció él együtt igazi közösségben. A szeretet, amely átszövi a családot, elsősorban nem szavakban vagy látványos (néha kérdőjeleket felvető) cselekedetekben nyilvánul meg, hanem egymás életterének tiszteletben tartásában, hóbortjainak elfogadásában és a kölcsönös, őszinte figyelemben. Ez egy olyan család, ahol Alíz, a legfiatalabb sem érzi magát egyedül. A család lakhelye a Városliget, a Damjanich utca. A kötet a „Budapest 150” emlékév részeként valósult meg, így érthető a helyszínválasztás. A Városliget a fővárosnak olyan ikonikus tere, amely minden bizonnyal a vidéki olvasók számára is ismerős, ha máshonnan nem, leírásokból – így mindenki könnyedén kapcsolódhat az olvasmányhoz. (Ehhez természetesen Rofusz Kinga illusztrációi is nagymértékben hozzájárulnak – róluk később még ejtünk szót.)
A történet – a (nép)mesei hagyományoknak megfelelően – az addig megszokott rend megbomlásával kezdődik: „Amikor megjöttek a munkagépek, világgá mentek a fák.”[8] A ligeti építkezés nemcsak mindent felborít, de még a 123 éves, egyébként egészséges nyárfa is áldozatául esik: kivágják.
Dédi és Alíz tehetetlen dühöt és fájdalmat érez ezt a barbarizmust látva, és Dédi, hogy megnyugtassa a kislányt, mesélni kezd…
A valóság és a varázslat ezen a ponton összeér: amint Alíz a kivágott fa évgyűrűire teszi a kezét, csodálatos időutazás következik: a Dédi történetei elröpítik őt felmenői életének egy-egy jelentős pillanatához.
Több szempontból fontos történetek ezek. Egyfelől a kislány megismeri létének gyökereit, szembesül a ténnyel, hogy bizony az édesanyja, a nagymamája, de a szépmamája is volt kislány, fiatal hölgy. Ezek a történetek jó alkalmat adnak az olvasónak, hogy felkeltse az érdeklődését saját családjának a története iránt. Pedagógusként biztassuk a gyerekeket arra, hogy kérdezzék ki otthon a szüleiket, nagyszüleiket, kérjenek fényképeket, hozzák be az órára, foglalkozásra, és osszanak meg velünk egy-egy érdekesebb otthon hallott történetet! Ezeknek a történeteknek későbbi felhasználása – családfakészítés vagy dramatikus játékok: karakterépítés, jelenetalkotás, kreatív írás stb. – játékosabbá, élményszerűbbé teheti a feldolgozó foglalkozást. A tapasztalat azt mutatja: bizony előfordul, hogy a gyerekek már a nagyszülők teljes nevét, egykori foglalkozását sem ismerik, nemhogy a korábban élt felmenőkét; ezt a hiányt pótolhatjuk az ilyesfajta gyakorlatokkal. Fontos, hogy a gyerekek tudatában legyenek: családjuk történetének megismerése az egyik alapja annak, hogy saját magukat is megismerjék, ami a mentális egészség alapvető része.
A családtörténetek rálátást nyújtanak a világban aktuálisan zajló történelmi eseményekre is. A millennium, a II. világháború vagy a szocializmus május 1-jei felvonulásainak jellegzetességei talán a gyerekek előtt is ismertek – legalábbis nagy vonalakban –, a részletekről pedig a foglalkozáson beszélhetünk történelmi, de akár művelődéstörténeti szempontból is, amihez ismét nagyszerű segítséget adnak az illusztrációk. Az ismertebb események mellett megjelenik az 1960-as évek egyik különös és rejtélyes szenzációja (Góliát bálna legendája) is. Ez a kevésbé ismert esemény jó alkalmat kínál, hogy a gyerekek akár önálló kutatómunka keretén belül ellenőrizzék a hitelességét (amihez például segítség, hogy a szövegben megjelenik az esemény pontos dátuma), megismerve közben a könyvtárhasználat, illetve a hiteles források alkalmazásának fortélyait.
Rofusz Kinga lenyűgöző illusztrációiról már ejtettünk néhány szót, hogy a történet egyes pontjain milyen mélyrehatóan segítenek kibontani a szöveg mögött rejlő tartalmakat.
Ám emellett – saját narrációt teremtve – önálló képzeletbeli utazásra is hívják a befogadót.
A fejezetkezdő kis illusztrációk ciklikusan ismétlődnek (ezzel is jelezve az idő örök körforgását), egy-egy apró motívumban azonban mindig eltérnek egymástól, így előrevetítve az adott fejezet témáját (már a belső címlapon található kifejező kép kezdi ezt a sort). Ez pedig az időfolyamon belül megjelenő egyes korszakok változását szimbolizálja. Ha diákjainkkal csak ezt a képfolyamot követnénk a mű feldolgozása során, és ennek kapcsán tudnánk velük beszélgetni időről, korokról stb., már sokat tehetnénk a képértési képességük fejlődéséért.
Nem érdemes azonban itt megállni az illusztrációkkal való munkában, hiszen rengeteg lehetőséget tartogatnak még. Az egyoldalas és az oldalpárokat betöltő képek nemcsak lélegzetelállító látványukkal ejtik rabul a figyelmet, de az egyes képeken megjelenő mikrotörténetek is további alkotásra, játékra, írásra csábítanak. Az, hogy történelmi és művelődéstörténeti adatokat is közvetítenek, csak hab a tortán, amit vétek lenne kihasználatlanul hagyni egy feldolgozó foglalkozás során.
A legszívmelengetőbb azonban, hogy amint a szöveget átszövi a családi kapcsolatok melege, úgy tágítja ki ennek horizontját is a sok illusztráció.
A legtöbb, általában sokszereplős, az eseményeket nagytotálban bemutató kép központjában ugyanis a kapcsolatok állnak:
a műjégpályán önfeledten korcsolyázó vagy a háború végét az utcán táncolva ünneplő emberek, békésen korzózó hölgyek és párok, az óvóhelyen is egymással játszó gyerekek, a felvonuláson szüleikbe kapaszkodó kicsik vagy épp a Dédi századik születésnapjára összegyűlt nagy család mind ugyanazt az üzenetet küldik számunkra: történjen a világban bármi, alakuljon ezerféle módon a sorsunk, egymás egyenrangú társai vagyunk ezen a bolygón.
Jó lenne ezt az üzenetet nemcsak megszívlelni, de továbbadni az utánunk jövő generációnak, hadd adhassák tovább ők is az utánuk következőknek. Ehhez pedig hívjunk segítségül csodálatos szóban és képekben elmesélt történeteket. Például Gimesi Dóra és Rofusz Kinga Amikor mesélni kezdtek a fák című kötetét.
Csörgei Andrea
[1] https://igyic.hu/tanari/erdo-erdo-erdo.html
[2] https://igyic.hu/tanari/varosi-kalandok.html
[3] https://mesecentrum.hu/tanari/a-mesemondas-funkcionalitasa.html
[4] Vö.: Az olvasás össztantárgyi feladat. Szerk. Nagy Attila – Imre Angéla – Köntös Nelli. Szombathely: Savaria University Press, 2011. https://mek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf
[5] Boldizsár Ildikó. „Rágom, nézem, hallgatom: a 0–6 éves korú gyermekek „olvasmányairól”. Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 8 (2007): 10–11. https://epa.oszk.hu/01300/01367/00128/pdf/02muhelykerdesek.pdf
[6] Gimesi Dóra. Amikor mesélni kezdtek a fák. Illusztrálta Rofusz Kinga, Pagony Kiadó, 2024.
[7] Gimesi, 2024. 5.
[8] Gimesi, 2024. 5.