Vissza
  • 2024.07.15
  • MeseCentrum

Nyári Olvasósarok – rendhagyó beszámoló egy rendkívüli programról

A Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében megvalósuló program alapja dr. Harmath Artemisz irodalomtörténész, gyerekirodalmi szakember személyes könyvtanácsadása, melyhez alkalmanként más-más produkció társul.

Eddig 26 helyen járt a Petőfi Kulturális Program keretében a Zenés Olvasósarok, most ezzel, illetve a meseolvasós Olvasósarok programmal utazik a csapat Gombaszögre, az Ördögkatlanba, Kapolcsra és Balatonfüredre. Miként fogadják a gyerekek a megzenésített verseket és a meseolvasást? Hogyan viszonyulnak a könyvekhez? Mit kérdeznek a szülők? Az elmúlt hetekben Mázán, Belecskán, a Gyerekszigeten és Levél községben járt az Olvasósarok – mi pedig tudósítunk az eseményekről.

Mázán Pigler Emília és Bíró Kristóf színművészek adtak kortárs gyerekirodalmi műsort az érdeklődő családoknak, s utóbbiak a program végén gyerekkönyvmustrán vehettek részt Harmath Artemisz vezetésével.

Belecskán Móga Piroska színművész hívta közös dramatikus kalandozásra a kicsiket, akik interaktív felfedezést tettek kortárs állatos versek és mese segítségével a rímek és a nyelvi humor világában, és még az is kiderült, milyen az a hely, ahol az állataink és mi, emberek szívesen töltjük a napjainkat. 

Az előadás szövegeit Harmath Artemisz gyerekirodalmár válogatta, és Móga Piroska színművész alkalmazta színpadra.

Az előadás után az Olvasósarokban Harmath Artemisz tartott könyvajánlót a kortárs gyerekkönyvek legjavából, és beszélgetett a szülőkkel, pedagógusokkal az olvasás, a mesehallgatás jótékony hatásairól. A beszélgetés alatt Gál Réka Ágota színművészhallgató olvasott a gyerekeknek.

A Generali Gyerekszigeten három napon át tartott nyitva az Olvasósarok, ahol friss kiadványokkal, a gyerekirodalom legjavával – a babakönyvektől az ifjúsági regényekig –, olvasóvá nevelő tippekkel várták az érdeklődőket. Június 21-én, pénteken Gál Réka, másnap Móga Piroska színművészek olvastak mesét, míg Orosz Annabella illusztrációs műhelyt vezetett. Ez utóbbi a fesztivál harmadik napján is kinyitott, de előbb még Molnár György tartott zenés játszóházat, és énekeltette meg a lelkes közönséget.

Olvasosarok nyar 24-02

Június 12-én Győr-Moson-Sopron vármegyébe, Levél községbe látogatott el az Olvasósarok csapata. A programról Harmath Artemisz irodalomtörténész, gyerekirodalmi szakember, a program vezetője írt személyes beszámolót, ezt osztjuk meg:

"Olvasósarok – Levél

Tiszta road movie. Vagy vándorcirkusz? Az biztos, hogy nagyon élvezem, de nemcsak én, hanem az a rengeteg gyerek, akik miatt az egészet csináljuk, akikhez utazunk, és persze maguk a fellépő művészek is. Immár a 21. helyszínre érkezett a héten a vakrandink, a Zenés Olvasósarok program. Ötféle interaktív, zenés-kortárs gyerekirodalmi előadásunk közül most a Varró Dániel – Molnár György költő-zeneszerző páros tartott hatalmas bulit Levél község 80 óvodásának. 

Igen, lehet így mondani, buliztunk, járt a kezem-lábam nekem is, csettintgettünk, dobogtunk, énekeltünk és sikítoztunk fényes szerda délelőtt.

Nem véletlenül: a költő, műfordító, drámaíró „Dani bácsi” és az ország iskoláit más programmal már keresztül-kasul bejárt „Gyuri bácsi” nagy hangulatmesterek így együtt. És én sem lustálkodom ilyenkor, berendezek, fogadom a gyerekeket, köszöntöm, és hangulatba hozom őket.

A Petőfi Kulturális Program keretében a Petőfi Kulturális Ügynökség óvodásoknak és kisiskolásoknak szervezett összművészeti előadásai alkalmat adnak arra is, hogy szemtanúja legyek a jó szöveg és az olvasók találkozásának. Amilyen szerzőt vagy más műsorok esetében szöveget az íróasztalnál a program szerkesztőjeként (irodalomkritikusként és irodalomtörtészként) értékelek, válogatok, az nem véletlenül kerül az előadásba, közvetlenül látszik a visszajelzés. És persze ismeretlen közönség előtt igen fontosak az emberi tényezők. Levélen Radák Tamás kultúrházvezető, könyvtáros fogadta a csapatunkat rögtön humorral és ritka módon minden körülményre pontosan fölkészülve. Így aztán a beállás után maradt időnk kipróbálni a művelődési ház csocsóját. A mérkőzés művész veszteseit mi, az ellenfelek (fotós kollégámmal) elegánsan fel is küldtük a színpadra. Ott aztán olyan jól teljesítettek, hogy rajtunk kívül a szülők, nagyszülők épp annyira élvezték a műsor, mint a gyerekek. 

A picik válaszoltak, mozogtak, énekeltek, ahogyan azt egy összművészeti és interaktív előadásnál illik. A totyogósok is alkalmazkodtak, keringtek keveset, majd szépen szocializálódtak. Látták a náluk nagyobbaktól, hogyan csücsülnek figyelmesen, miként válaszolnak bátran a kérdésekre, és énekelnek együtt.

Ilyenkor nemcsak a friss szókészletű és humorú énekelt versek dobnak fel, az előadók szellemessége, a zene áradása, de az is, hogy családias közösséggé válunk. Fontos, közös, vidám és megható élmény boldog birtokosaivá."

MeseCentrum

 

Nagyinterjúnkat az Olvasósarok programról ITT, az eddig megvalósult programok beszámolóit ITT, a Kultúra.hu videóinterjúját Harmath Artemisszel pedig itt találjátok:

MeseCentrum

A nyári fesztiválokon is találkozhattok a csapattal,

az erről szóló beharangozó cikkünket ITT olvashatjátok