Versecskéikben többnyire kereszt- és párosrímekben beszélnek magukról állatkerti barátaink Dolák-Saly Róbert legújabb, A füle sem tréfa című könyvében, mely tavaly került a könyvesboltokba.
Szóviccei, szóképei, az egyes szám első személyben megszólaltatott állatok önjellemzése és öniróniája, olykor szarkazmusa megkapó.
Mindig egy-egy jellegzetes tulajdonságukat járja körbe az állati ügyekben igencsak járatos író.
A cél világos, Dolák-Saly szeretné közelebb hozni a gyerekekhez az állatokat, mintegy hidat építve a két világ között.
Olvashatunk itt versbe öntött bemutatkozást – sok minden egyéb állat mellett – a hiénától, az orrszarvútól, a cápától, a strucctól, a mosómedvétől, a kengurutól, a lajhártól, a gólyától, a tigristől, az oroszlántól és a rókától. A verseket olykor önmagukat is parodizáló prózai részek, mesék váltják, mintegy ritmust adva az állatok már-már enciklopédikus, mégis vicces monológjainak.
Sajátos gondolatkísérlete a szerzőnek, hogy miért épp becenéven szerepelnek egyes állatok
Erről Fóka című versikéjében teszi fel a kérdést: „Vajon mért nem »fónak« hívnak, / miért fókának becéznek?” Ilyen alapon ugye a halakat halkának kellene nevezni. De a fóka becéző nevében osztozik a róka, a csóka, a kecske és a macska is, akik helyesen „ró”, „csó”, „kecs” és „macs” volnának.
A kötet címét a Sivatagi róka című gyermekköltemény rejti, ahol a következő megállapításra jut a szóviccekben erős szerző: „Ennek az állatnak / a füle sem tréfa, / hanem fejének / komoly tartozéka.”
A versek összhangzatát a közibük illesztett mesék teszik hangulatosabbá
Olvashatunk a menekülő kígyókról, fegyverboltról, a világ leghosszabb nyakú zsiráfjáról, és van itt Csigamese is, amelyből megtudjuk, hogyan vált ketté az út a meztelen és a házas csigák törzsfejlődésének egy pontján. Minderről egy tóparti szerelemi légyott sikerületlen történetébe ágyazva tudhatunk meg többet, csalafinta részletekkel. A mesefolyam szempontjából nem a legfontosabb, de azért érdekes tudni, hogy a csigák kéthetente nudista strandra jártak. A másik mese befejeztével megnyugodhatunk, hogy a leghosszabb nyakú zsiráfhoz mégsem kellett űrhajóval felmennie az apjának, aki egykor csupán annyit kívánt a gyermekének, hogy nála hosszabb nyaka legyen, ily módon vigye nála többre. A történet végére kiderül: mindez csak egy rossz álom volt.
Dolák-Saly Róbert szerint lajhárnak lenni jó, kengurunak fura, a polipok csodalények, s közben azt is megtudjuk, hogy a szerzőt a budapesti állatkert lakói ihlették meg
A nagy bemutatkozós-önjellemzős állati névsorolvasást végül az Állatkerti kiáltvány zárja. Ebben a lakók az állatkert látogatóihoz szólnak. A kiáltványban vállalják: nem hánytorgatják fel, hogyan kerültek ide, s azt sem, hogy közülük néhányan miképp jutottak a kihalás szélére. Egyben köszönetet is mondanak, hogy védett helyen lehetnek, ahol kosztot és kvártélyt kapnak, de nem tudják nem megemlíteni, hogy a környezet ingerszegény ebben a bezártságban. Egy reményeik szerint szebb évezredet kívánnak maguknak és az emberiségnek, a békekötéshez patájukat, szárnyukat, mancsukat nyújtva.
A könnyed, tréfás versek kedvelőinek ajánljuk Dolák-Saly Róbert hetedik kötetét, amely a nagy népszerűségnek örvendő Madáretető újított változata után hat évvel jelent meg.
Az illusztrációkért Pethő Zsófiát illeti dicséret, rajzainak köszönhetően a könyv belbecséhez méltó külcsínt kapott. Szép, kellemes, olvasóbarát kötet, amelyet öröm forgatni: ez a Kolibri Gyerekkönyvkiadó csapata mellett a Gyomai Kner Nyomda munkáját is dicséri.
Bod Tamás
Dolák-Saly Róbert: A füle sem tréfa
Illusztráció: Pethő Zsófia
Kolibri Gyerekkönyvkiadó, 2022
113 oldal
3999 Ft