Dolák-Saly Róbert a magyar abszurd humor egyik legsokoldalúbb alakja
Habár a L’art pour l’art társulat tagjain és a nagy elődökön, Örkényen, Karinthyn kívül nincs olyan sok képviselője a létezés ellentmondásait fejük tetejére állítva bemutató irányzatnak. Vannak ugyan könnyebben befogadható dumaszínházas és rádiókabarés humoristáink, de viszonylag szűk réteg találja szórakoztatónak a hol gyerekesen játékos, hol öregesen lemondó abszurd humort. A megértés alapja valószínűleg a fejlett nyelvérzék és intelligencia, valamint a dolgokat több nézőpontból is szemlélő nyitottság.
Nem tudom tanulmányokkal alátámasztani, de tapasztalataim alapján az abszurd humor kulturálisan beágyazott, és tanulható.
Dolák-Saly korábbi, felnőtteknek szóló könyveiben is többször előfordulnak gyerekes poénok
Az általa színpadon megformált legnépszerűbb figura, Pandacsöki Boborján is egy felnőtt testében rekedt gyerek, akiből hiányoznak azok a gátlások, melyekkel elrejthetné ezt a társadalomban nehezen elfogadható, fogyatékosságnak tekintett viselkedésformát.
Szerencsés az az ember, aki úgy tudja megmutatni a benne rejlő gyermeket, hogy a többiek nem verik meg, nem zárják intézetbe, hanem még fizetnek is neki.
A gyerekeknek is szánt groteszk világlátásra épülő könyvek részben a szülők elvárásainak felelnek meg, és ha a felolvasó élvezi, akkor a családi szocializáció során a gyerek is ebben a nyelvi környezetben sajátítja el a humorérzéket.
Tulajdonképpen az sem biztos, hogy Dolák-Saly A füle sem tréfa! szövegeit nem felnőtteknek írta
A hátsó borító groteszk, paródiaszerű „0–150 éveseknek” felirata jelzi, hogy a kötet „minden állat- és növénykedvelő család” számára befogadható.
Pethő Zsófiának a lapok többnyire fehér hátterére helyezett színes illusztrációi is éppen csak annyira távolodnak el a valósághű ábrázolástól, amennyi elég ahhoz, hogy ne tűnjenek felnőttesen absztraktnak, viszont gyerekkönyvhöz illően kedvesek, és az antropomorfizáló cukiság mellőzésével a szövegekhez képest semlegesek.
Akad kivétel is, például a Fűzfa és a Platán esetében, amelyek növényként kerültek be az állatkerti állatok hangján megszólaló versek és az állatokról szóló, sokszor tanító célzatú mesék közé. A képek néhány esetben a szövegek groteszk túlzásait hangsúlyozzák, például a zsiráf túl hosszú nyakát. Néha pedig egy-egy, az oldalpárra elhelyezett szövegben hangsúlyozott testrészt látunk, szamárlábat vagy a kötet címében említett rókafület.
A biológiatanári végzettséggel is rendelkező szerző szövegei az állatok közismert tulajdonságaira történő utalások mellett megszemélyesítésekre és szójátékokra épülnek. Önmagukról nagyon is emberi módon nyilatkozó élőlényeket hallunk, akik visszatérő elemként állatkerti helyzetükre és az őket bámuló emberek reakcióira reflektálnak.
„Az állatkerti táblákon a feliratok rémesek” – kezdi versét a Maki (9). „Állatkerti ismertető táblámat sem láthatom” – panaszkodik a Milyen állat? című vers beszélője (48).
A közhelyek elutasításának gesztusával akár a hagyományos állatos versek közhelyeitől is eltávolodhatnánk. „Hogyha rólam verses estet terveznének tartani, / nyakról, lábról, hosszúságról nem akarok hallani” (Zsiráf, 42).
Ezzel az (ön)ironikus megjegyzéssel is utal „a költő” az állatos témájú gyerekirodalom gazdag hagyományaira, Nagy Lajos Képtelen természetrajzától Kosztolányi Zsivajgó természetén, Devecseri Gábor Állatkerti útmutatóján és Romhányi József Szamárfülén át a kortársakig, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, Varró Dániel közösen és egyenként kiadott alkotásaiig.
Dolák-Saly szövegei közül több is méltó követője az elődöknek a nyelvi játékok és a nézőpontváltás tekintetében
A Maki a félmajom elnevezést kifogásolja, amelyet „félnótás, féleszű” névadóinak köszönhet (9), a Mosómedve, a Cápa, a Zsiráf, a Koala vagy a Kenguru az általánosításokat nehezményezi. Több állat is elégedetlen azzal a képpel, amelyet az emberek kialakítottak róla. A Sertésnek a közöny esik rosszul, a Szurikáta pedig ki is mondja az egész kötet fő üzenetét: „Tükörbe kell inkább nézni, / akkor lehet heherészni… / nincs sok jó fej közöttetek, / én sajnállak benneteket” (38).
Dolák-Saly Róbert görbe tükrébe nézve nem tudunk meg sok újat az állatokról, de az állatjogok és a cancel culture korszakában valaki legalább hangot ad nekik, vagyis az emberekkel és a közhelyekkel szembeni ellenérzéseinek.
Az állatok és növények között kétféle ember is szót kap. Az egyik Egy látogató, aki a többi látogatóval falkában vonulva kommentálja a látottakat, s szavaival bizonyítja, hogy az állatok igényesebbek nála: „Ideje má hazamenni, / megnézem a meccseket, / ledöglök a kanapéra, / zabálok, oszt sört nyelek” (73). A másik típus a homo ludens, akivel szívesebben azonosulunk, még akkor is, ha a csalimesékre emlékeztető epikus eszmefuttatása zárásakor sejteti, hogy zárt intézetben él (Bolond esti mese bajszos és kontyos gyerekeknek). Nehéz lenne elvonatkoztatni a borítón ősz hajjal és színes halacskás ingben csodálkozó szerzőtől a „nyolcéves unokájának legó-előadást tartó hatvanötéves kisfiú”-ról olvasva, aki az emberek idegengyűlöletéről a más-más színű legó-lovakról szóló tanmesébe csomagolva ír (Fegyverbolt, 34).
A felnőtt lelkesedése megerősíti a gyereket abban, hogy az éppen mesélt versek, történetek és bennük a poénok jók. Felolvasás közben azonban még jobban feltűnnek a ritmus botlásai vagy az erőltetett rímek. Ezek miatt támadt némi hiányérzetem A füle sem tréfa! verseit és meséit olvasva.
A prózai mesék olykor önironikusan utalnak a szokványosnak tartott mesemondás nyelvi alakzataira. „Ez a mese egy kis zsiráfról szól” (A világ leghosszabb nyakú zsiráfja, 44); „Hol volt, Voldemort – ja, az egy másik mese volt!” (A menekülő kígyók, 56); „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy annyira érdekes mese, hogy nem is tudom, elmondjam-e” (Bolond esti mese bajszos és kontyos gyerekeknek, 70).
A mesék a legősibb szóbeli hagyományok folytatói, akárcsak a versformák
A magyar népdalok és az ütemhangsúlyos költészet jól bevált formái váltakoznak a kötetben, a kétütemű nyolcas és hetes sorpároktól a négyütemű tizenötösig és tizenhatosig. A hetes-nyolcas valami okból a magyar gyereklírában a leggyakoribb forma, itt is ebből van a legtöbb. Zakatolása azonban néhány vers felolvasása után monotonná válik.
Éppen ezért kellemes kikapcsolódás egy felező nyolcas vagy hatos sorokból álló vers. Dallamosságuk ragadós: hatásukra az alapszintű ritmusérzékkel megáldott olvasók is elkezdenek versben beszélni. A rímeket sem bonyolult hozzátenni.
Akad a könyvnek olyan megoldása is, amelynek esetlenségénél elbizonytalanodunk, szándékosan lett-e a rím erőltetett, vagy csak nem jutott jobb. „Kis hangszer az ukulele, / rímel rá a púpúteve” – ebbe a Tevénél botlunk bele (41), másutt meg a ragrímek manapság kevésbé ötletesnek tartott megoldásaiba, mint a „tagadnám – akarnám”, „lecserélnék – kerülnék” vagy „durvaság – marhaság” rímpárjaiba (Sas, 28).
Több megoldást azonban a leggyakorlottabb kortárs gyerekversköltők is megirigyelhetnének: „növesztve – rögeszme” (Maki, 9), „okapi – oka mi” (Zsiráf, 42). Ezek között is egyedi a vegetatív nézőpont összefoglalása: „Növekedésem csak / lassított légtorna, / mégsem unalmas a – növényi létforma” (Platán, 91).
Dolák-Saly Róbert azonban nemcsak hogy nem kezdő a maga sokszínű műfajaiban – műsoros estek, mesezene, abszurd hangvételű könyvek után –, de humorista nagyágyú, akinek elnézzük az esetlegességnek tűnő furcsaságokat is. Ha ugyanis az ő – valamelyik színpadon használt – hangján, az ő gesztusaival képzeljük el A füle sem tréfa! verseit és meséit, akkor a pályájába illesztve újabb színfoltként el tudjuk fogadni, hogy a gyerekeket az abszurd humorba bevezető kiadvány a leghitelesebb forrásból származik.
Kovács Gergely
Dolák-Saly Róbert: A füle sem tréfa! – Versek és mesék állatkerti barátainkról
Illusztrátor: Pethő Zsófia
Kolibri Gyerekkönyvkiadó, 2022
113 oldal
3999 Ft