Tallián Mariann sokszínű munkásságát töretlen lelkesedéssel követem
Öt évvel ezelőtt a Ketten a versben című projektje kapcsán találkoztam vele először, amit férjével, Lázár Balázzsal együtt hozott létre. Később hallottam hegedülni, majd a színházban nyűgözött le alakításaival, és amikor 2018-ban kezembe vettem első kötetét, A Tűzmadár című meseregényt, már bizonyos voltam benne, hogy olyan alkotóra leltem, akinek műveivel és hitvallásával teljes mértékben azonosulok.
Szerencsésnek érzem magam, amiért szerkesztőként és barátként követhetem a pályáját, és hiszem, hogy még nagyon sok értéket hordoz a tarsolyában.
Legújabb könyved A szegények fejedelme címmel a Zrínyi Kiadó gondozásában tavaly jelent meg. A II. Rákóczi Ferenc életét végigkövető ifjúsági-történelmi regény olvasói karnyújtásnyi távolságból ismerhetik meg történelmi hősünk veszélyekkel kikövezett útját a felnőttkorig, felemelő küzdelmét a szabadságért. Miért a fejedelmet választottad könyved alapjául, mi volt az, ami első pillantásra a leginkább megfogott?
Kihívásnak éltem meg a témát, hiszen a kiadó kért fel arra, hogy írjam meg a fejedelem életútját ifjúsági regény formájában. Először bennem is az a Rákóczi-kép merült fel, amely várhatóan mindannyiunkban: a hős, akiről utcákat neveznek el, és hatalmas szobrokat mintáznak, tipikus magyar vitézként ábrázolják, általában lovon ül, tollas kalapot és idejétmúlt bajuszt visel. A festményeken is messziről és magasról tekint szigorúan a szemlélőre, mindig fel kell rá nézni…
Én is csak a távolságot érzékeltem, és rögtön tudtam, hogy ez az a sztereotípia, amit nem szeretnék megírni. Mindenképpen a személyiségét és az emberi oldalát akartam megmutatni.
Ezt olvasóként teljes mértékben érzékeltem és értékeltem is, Ferkó kalandokkal és veszélyekkel teli gyerekkorát úgy éljük végig, mintha magunk is ott lennénk mellette. A fiatalkori célvesztettsége sem lehet ismeretlen senkinek, és elbeszélőként nem palástolod azokat az emberi hibákat és revelációkat, amelyek a nagyság felé vezetnek. Ezáltal jutunk el a könyv lélektani ívéhez, amit a szakralitás tézisére építettél fel.
Igen, én úgy gondolom, hogy minden embernek van küldetése, ami már születésünktől végigkísér az életünkön, és ezt próbáltam minél következetesebben megmutatni Rákóczi élettörténetén keresztül. Amikor kibontakozott bennem ez gondolat, ez az írói terv, akkor békéltem meg a témával igazán, hiszen engem is hívőként neveltek, erős a hitem a gondviselésben, s Rákóczi vallomásaiban és emlékirataiban ugyanezt véltem felfedezni. Az is történelmi tény, hogy komolyan gyakorolta a vallását, és ezzel a szellemiséggel, lelkiséggel tudtam azonosulni. Egyszerűen megszerettem őt.
Egyéb írásaidban, a novelláidban és a meséidben is tetten érhető a szentség tisztelete. Mit gondolsz, a mai irodalmi szcénán, ami egyértelműen szikárabb, vigasztalanabb világot mutat, hogyan tud ez érvényesülni?
Erről a kérdésről egy írókollégával való találkozásom jut eszembe, aki nemrég egy publikációm kapcsán kiemelte, milyen bátor dolognak tartja, hogy a hitemről, a vallásomról ilyen nyíltan beszélek. Ez számomra azért érdekes, mert nem érzem vállalásnak vagy küldetésnek, nekem ez a természetes. Nem arról szól, hogy valaki állandóan az Istenről beszél, nem didaktikus megszállottság, hanem olyan alapvetés, mint a lélegzetvétel.
A mindennapjaim része az istenhit, én az Istent gondviselésnek szeretem nevezni, hiszen mindenki becézi valahogyan azt, akit szeret. Az írásról pedig úgy gondolom, hogy csak akkor van értelme, ha az ember a saját lelkéből ad.
Minden írásban, akár felkérésre készül, akár a magam örömére fogalmazódik meg bennem, a mélységet keresem. Amikor leások a lelkem mélyére, akkor az istenhit, mint egy táptalaj, állandó és mozdíthatatlan odalent, ezért minden írásom ebben gyökerezik.
Mindez értelemszerűen vonatkozik a gyerekirodalmi alkotásaidra is, de ezenkívül más megfontolásokat is szem előtt tartasz, amikor gyerekek, fiatalok számára írsz?
A gyermeki lélek rendkívül bizonytalan, és kapaszkodókra van szüksége. Ez általánosságban igaz a felnőttekre is; szerintem a gyerekirodalom és a felnőtteknek szóló irodalom lényegileg nem különbözik. Nyilván bizonyos formai sajátosságok érvényesülnek a gyerekirodalomban, de a jó gyerekirodalom a felnőtt olvasók kezében is megállja a helyét. Sőt, az igazán jó gyerek- és ifjúsági irodalom tulajdonképpen felnőtteknek szól! [Nevet.] Sokszor megkérdezik tőlem, nem akarok-e többet írni felnőtteknek, de nincs bennem hiányérzet, mert számomra a kettő átjárható. És nem is szeretnék a jelenlegi felnőtt irodalmi trendek folyamába besorolni.
Vannak ennek kifejezetten szakmai kihívásai?
Nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy ez a bizonyos szakralitás a mese műfaján keresztül gyönyörűen megjeleníthető, hiszen a mítosz- és mondavilág eredetileg is ezzel a funkcióval jött létre. Tehát az ősi üzenet köntöse ma is kiváló arra, amit szeretnék elmondani. A mesének úgy kell igaznak lennie, hogy közben egyáltalán nem valóságos. Az ifjúsági irodalomban pedig a manapság népszerű sci-fi- és fantasy ágazataiban is megfigyelhető ez, hiszen lehetőséget teremt arra, hogy a rohanó hétköznapi valóságtól eltávolodjunk. A misztika elemeit a szépirodalomba is ugyanígy bele lehet építeni.
Három könyved jelent meg eddig, a Rákóczi-élettörténeten kívül A Tűzmadár és a Bolygó hollandi című meseregények, rendszeresen publikálsz meséket, mesenovellákat és ifjúsági elbeszéléseket többek között az Előretolt Helyőrség, az Író Cimborák és az Irodalmi Jelen felületein, az Olvasat irodalmi portál állandó publicistája vagy. Az említett témákon kívül még honnan merítesz ihletet?
Olyan lelkiállapotban próbálok létezni, ami a színészi és versmondói szakmámból is adódik, hogy minden pillanatban nyitott legyek az ihletre. Ez hétköznapi helyzetekben is megtörténhet, akár egy porszem csillogása vagy egy tó nyugalma is elgondolkodtat azon, hogy milyen párhuzamot tudok vonni az életem egyéb momentumaival. Ez néha nagyon elvont elmeállapotot idéz elő, időnként már-már a tudat és a tudattalan között lebegek. De ettől lesz az írás személyes, és a fantáziámat is szabadon engedhetem.
A lelki átéltséghez a formai szépség is hozzátartozik; a te írásaidat míves nyelvezet és gazdag szimbólumrendszer jellemzi.
Az első könyvem, A Tűzmadár megírásakor, amikor még nem volt szakmai tapasztalatom, hiszen a zenei műveltségem kapcsán került hozzám ez a lehetőség, valóban az volt számomra a legfontosabb, hogy szép legyen. Hogy a mondatok íze jólessen, el lehessen merengeni egy-egy állítmányon, elcsemegézni pár jelzőn. Bizony kaptam utána szakmai kritikákat, hogy túl bonyolultak a mondatszerkezetek, nem halad előre a történet. Ugyanakkor sokan épp ezt emelték, emelik ki a mai napig az egyik írói erősségemként. Az olvasóktól is többnyire pozitív visszajelzések érkeznek, hogy milyen szép a szöveg, és a szülők is mennyire élvezték felolvasni a gyerekeknek. Szerintem nagyon sok embernek van szüksége erre, a versszínházi előadások kapcsán is azt tapasztalom, hogy szomjazzák az értékes és mély érzéseket és azok kifejezési eszközeit.
Úgy gondolom, hogy a szépség élménye a közös emberi emlékezet részét képezi, a tudatalattinkat dolgoztatja meg, és ettől válik örökséggé, amit kötelességünk megőrizni.
Engem ez mélyen foglalkoztat, és vissza is tér a hit kérdéséhez, hiszen a hit nem pusztán gyakorlat, hanem a múlt örökségének továbbviteléről is szól. És úgy voltam ezzel, hogy ha már írok, akkor nem adom alább. Nekem ez fontos, és megéri, nagyon büszke vagyok azokra a mondatokra. A mai napig úgy gondolom, hogy az egyik legjobb írásom A Tűzmadár.
Ezzel egyetértek. Ugyanebben a szellemben milyen műveket várhatunk tőled a közeljövőben, miken dolgozol?
A Holnap Kiadónál előkészületben van Cyrano című kisregényem, mely az eredeti színdarab átirata, és a Cyrano-jelenség újrafelfedezése az ifjúsági korosztály számára. Továbbá két kötetem is kiadás előtt áll az NKA támogatásával: egy Lampionvirág című mesekötet, melynek szereplői a sötétségből a világosság felé járják misztikus útjukat, valamint a Törvényen kívüliek című ifjúsági elbeszéléskötet, amely mondákban, balladákban felbukkanó személyeket vonultat fel, akik különböző történelmi korszakokból lépnek az olvasó elé, és bebizonyítják, hogy érdemes küzdeni azért, amiben hiszünk.
Végül mit ajánlasz, mit olvassunk az idén, gyerekek és felnőttek?
A polcomon sorakoznak a friss kiadványok, mesekönyvek, melyek közül messziről kitűnik a Gutenberg Kiadó népmesesorozata, mely a te szerkesztői kezed nyomát is dicséri. Nem véletlenül, hiszen mindegyik gyönyörű mind kivitelezésében, mind tartalmában, és nyelvezete már-már költői, éppolyan, mint amilyet szeretek.
Ágoston Szász Katalin