A gyerekirodalom szempontjából hogyan alakult 2020?
Szerencsére idén a pandémia ellenére, vagy néhány esetben talán épp azért, olyan sok gyerekirodalmi címmel jelentkeztek a kiadók, hogy kritikus legyen a talpán, aki egyáltalán elolvassa a zömét. Közben az irodalmi intézmények, szervezetek – így a mi Centrumunk is – új online lehetőségeket kerestek és találtak a kapcsolattartásra és az információátadásra. Mi például elindítottuk az első, szülőknek szóló kritikai videósorozatot Meseterasz néven a gyerekirodalomról, több gyerekkönyvkiadó pedig online meseolvasást szervezett.
Egyéves pillanatfelvételt készítve, mintha az európai viszonylatban még mindig túl kiszámítható terepen tendenciaszerűen több formai-műfaji kísérletezéssel találkoznánk. Ezek zöme – piaci érdekeltségből is – a kötelezők és klasszikusok átdolgozásait, illetve az illusztrációt érintette. A mai nyelven újramondott mesegyűjteményei (korábbi írásunk egyik könyvéről ITT olvasható) vagy az átdolgozott, továbbírt mesék gyűjteményei (És boldogan éltek?, Cser Kiadó) újabb kötetei mellett a klasszikusok sem maradtak érintetlenek. Papolczay Péter egy kötetben négy hangon tolmácsolta nekünk Shakespeare-t, (Hogyne szeretnélek! Tilos az Á! Kiadó) A Pál utcai fiúk kalandjátékos, (A Pál utcai küldetés, Atheneaum Kiadó, írásunkat hamarosan olvashatjátok a könyvről) az olvasót irodalmi hőssé tevő feldolgozása csapatmunkában készült, ahogy a kalandregények között is egyre több lett a (vegyes minőségű), de többszerzős alkotás. Az ismeretterjesztés kísérletező ágából a történelmiszelfi-sorozatot érdemes megemlíteni (Kolibri kiadó).
Ezek a szövegek mind újszerű, nem lineáris befogadásmódokat diktáló műfajok képviselői, és többségükben – mint például a Kaland, Játék, Kockázat, a felnőttirodalomból szivárogtak át a terepre. A minőségi fordítások, átdolgozások közül a Diótörő (lásd korábbi írásunkat ITT) és az Alice Csodaországban Varró-féle újragondolásait (Móra Kiadó) érdemes kiemelni.
Vannak-e új trendek, meglepő fordulatok az itthoni gyerekirodalomban?
Üdvözöltem az igényes kiállítású korosztályos szépirodalmi antológiákat, melyek közül a legtöbb pedagógiai, nevelési szempontból is szerencsésen keveri a kortársat a klasszikusokkal. Ezek közül kiemelkedik az iskolai használatra tervezett Irodalmi szöveggyűjtemény-sorozat, melyet Miklya Luzsányi Mónika és Miklya Zsolt szerkesztett. (Írásunkat hamarosan olvashatjátok a kötetekről.) A szövegek minősége kitűnő, az anyag gazdag, számos kevéssé ismert vagy elfeledett név is feltűnik benne. Csokorba gyűjtve ismerkedhetünk például a halállal, a hittel kapcsolatos gyerekversekkel.
A ciklusok szerkesztése neveléslélektani szempontból is átgondolt, és végre a gyermeki érzelmek legszélesebb palettáját, a gyermeki világ rendhagyóbb nézőpontjait kapjuk, nem csupán a divatosakat.
Vannak trendi témák, mint például a női emancipáció, a különféle másságok bemutatásának, elfogadtatásának ügye vagy épp a környezetvédelem. Egyre több marketingkampány fókuszál ezekre és az úgynevezett „nehéz” témákra, mint a halál, az iskolai bántalmazás stb. De egy irodalmi szöveg nem a témája miatt érdekes, sőt. Kifejezetten zavaró, ha egy kötet programízű. Az villanyoz fel, ha valaki egy régi témához, műfaji zsánerhez új hangot hoz, vagy a régi műfajhoz mai nyelvet, újszerű látásmódot, meglepő vagy elfelejtett befogadásmódot.
(A képre kattintva megnyílik a galéria)
Ebből a szempontból, szorosabban a kép és a szöveg kommunikációja okán kiemelkedik a verses mezőnyből Bertóti Johanna óvodásoknak szóló verseskönyve (Almából ki, körtébe be, Koinonia), az ifjúságnak (is) szánt regények közül Regős Mátyás sokféle élményanyagot mozgató, izgalmas egyéni, sűrített hangon, belső monológgal megszólaló, káromkodásaival műfaji tabutörő regénye (Tiki, Előretolt Helyőrség, írásunkat hamarosan olvashatjátok a könyvről) és Mészöly Ágnes friss, hiteles kamaszdialógusokat felvonultató, az elmúlás helyével, szerepével bölcsen és szórakoztatóan foglalkozó regénye (Fekete nyár, Tilos az Á! Kiadó. Meseterasz-adásunk ITT látható a könyvről).
(A képre kattintva megnyílik a galéria)
A gyerekkönyv mellett a gyermek- és ifjúsági irodalom szekundér irodalma is progresszív irányba mutat, többek között Révész Emesének, Nagy Gabriella Ágnesnek idén is sokat köszönhet a szakma, hiszen hiánypótló kutatásaikat jól használható könyvekbe szerkesztették.
Hol tart most a kortárs magyar gyerekirodalom a világtrendekhez képest szöveg és illusztráció szempontjából?
Nagyon érdekes, hogy mi mindent fordítanak magyarra, és mi mindent nem; ez egy soktényezős piac, és az összképet tekintve elég vegyes. Például furcsa választás a külföldön bestseller Fiú könyve, Manó Könyvek (írásunkat ITT olvashatod a kötetről). Irodalmi teljesítmény, stílus és nyelv szempontjából egyértelműen kitűnik a magyar trendek közül, tehát azt mondanám, végre valami friss, valami más. Ugyanakkor atmoszférájában, világlátásában elüt a hagyományainktól, számomra merőben idegen.
Tehát mikor a gyerekeimnek válogatok, azt is figyelembe veszem, hogy honnan jövünk, mert a kultúránkhoz van, ami jobban kapcsolódik, és van, ami kevésbé. Egyébként nagyon szeretem a furcsa világokat is, az őrült, abszurd könyveket. Gyerekkorom hippik és avantgárd művészek közelségében telt, ötévesen még a Bizottság albuma volt a bibliám: „sérült vagyok úgy látszik”, „köpni kell, phű”, „olyan a szemed, mint egy kispárna”, tehát szomjazom a bátor hangot és a humort. Hálás vagyok azoknak a szerzőknek, akik olyan remekműveket tettek le az asztalra, amit minden nemzedék élvez, és akár évtizedeken át. Ilyen Lázár Ervintől A négyszögletű kerek erdő és a Szegény Dzsoni és Árnika, vagy biztosan ilyen lesz a két éve megjelent A szomjas troll (Meseterasz-adásunkban is foglalkoztunk vele, ITT), de nem minden évben kapunk ilyen csodákat.
(A képre kattintva megnyílik a galéria)
Mi az, ami legjobban hiányzik a kortárs gyerekirodalomból?
Szeretném, ha jelentős íróink a gyerekeknek is jelentőset alkotnának. Túl gyakran fordul elő, hogy karácsony előtti hakni lesz egy-egy népszerű szerző gyermekeknek szánt munkájából. A sokszínű humort is hiányolom, bár az idei év nagy dobása, Szabó Borbálától A János vitéz-kód (Tilos az Á! Kiadó) kicsit feledtette ezt a hiányt. (Erről is készült egy Meseterasz-adás, ITT látható, ITT pedig a szerző beszél a könyvéről.)