Elkezdődik és hetekre meghatározza sokak életét az iskolai nyári szünet. Írókat, szerkesztőket, gyerekirodalmi szakembereket kerestünk meg körkérdésünkkel és kértük, meséljenek saját kedvenc nyári olvasmányaikról és ajánljanak olvasnivalót az idei nyárra.
Emlékszel még, hány évesen olvastad az első nagy kedvencedet a nyári szünetben? Ha igen, mi volt az?
Nehéz kérdés, mert túl régen volt az az időszak, amikor még nem tudtam olvasni. Minden érdekes azután kezdődött. Arra viszont jól emlékszem, hogy 11 éves koromban a szüleimmel színházba készültünk, Bulgakov A Mester és Margaritájára, és reggel anyám azt mondta, röviden összefoglalja nekem a történetet, hogy értsem majd este az előadást. – Nem olvashatnám inkább el? – kérdeztem. Amikor aznap délután hatkor közöltem, hogy mehetünk, elolvastam a regényt, csak nevettek. Aztán kérdezgetni kezdtek, és hamar kiderült, hogy tényleg elolvastam, sőt nagyjából értettem is. Azóta is az egyik kedvenc könyvem.
Mi az a (gyerek)könyv, amit mostanában olvastál, vagy amit a gyerek/ek olvas/tak? Van-e olyan könyv, amit most olvastok közösen?
Mivel már minden gyerekem felnőtt, és háromból kettő külföldön él, a közös olvasások jó régen voltak. Nemrég azonban úgy hozta a sors, hogy a lányom révén kaptam két mostohaunokát. Ők Texasban élnek, és csak angolul tudnak, ezért a legutóbbi látogatásunkkor angolul olvastunk együtt, sőt hosszú órákat töltöttünk azzal, hogy közösen folytatásos történeteket találtunk ki. Remek móka volt.
A Szitakötő folyóirat írásaival persze bejárom az egész országot, illetve határon túlra is eljut a magyar ajkú gyerekekhez. Nem csak a mesékkel, az ismeretterjesztő cikkek történeteivel is megragadható a képzeletük, a nyári Szitakötőben például Giotto festményeiről van szó, és a szitakötős foglalkozásokon Dévaványától Kecskemétig és Salgótarjántól Hajdúnánásig arról beszélgettem a gyerekekkel, ki volt Júdás, és miért csókolta meg Jézust.
Mitől függ, mennyi ideig tart egy-egy mesélés?
Fontos, hogy a mesélő és a mesehallgató számára is komfortos és örömteli legyen az élmény. Ha sietősen, kötelességtudatból olvas a felnőtt, azt mindig érzi a gyerek. Tehát inkább legyen rövidebb a mese, ha csak annyi fér bele a napba, de azt teljes odaadással csináljuk. És persze az is lehet, hogy a gyerek már álmos, vagy nincs éppen türelme egyhelyben ülni. A legjobbnak azt tartom, mikor a mesélés interaktív, a gyerek belekérdezhet, véleményt mondhat, értékelheti a szereplők döntéseit. Ezt a részvételt a felnőtt rövid kérdésekkel támogathatja: „Te mit csináltál volna? Szerinted jól döntött?” Ha a felnőtt nemcsak felolvassa a szöveget, hanem néhány közbevetett megjegyzéssel beleszövi a saját érzelmeit, véleményét a mesébe, azzal is aktív mesehallgatásra tanítja a gyereket.
Napszakhoz kötitek az olvasást, vagy bármikor előkerülhet egy jó mesekönyv a nap folyamán?
Annak idején, amikor még rohanós ifjú anya voltam, a mesélés estére maradt, sokszor diafilmvetítéssel egybekötve. A gyakori középfülgyulladások idején a vigaszadás, a kényeztetés egyik módja volt, olyankor persze napközben és éjszaka is segítettek a történetek. A gyerekeim és a testvéreim gyerekei különösen szerencsések, hiszen mese- és versíró édesapám mindegyiküknek több verset és mesét írt, és szívesen mesélt a gyakran náluk tanyázó unokáinak. Kicsi baba koruktól ringatta őket, dünnyögött, dalolt nekik, és a családban legendás volt Papa varázskönyöke, amelytől állítása szerint álomba bódult a karjára fektetett kisgyerek.
Both Gabi
Horgas Judittal néhány évvel ezelőtt Parti Judit készített interjút a MeseCentrum számára, a beszélgetés ITT olvasható.