A Lehetnék bárki kamaszoknak és fiatal felnőtteknek készült versantológia, Péczely Dóra szerkesztő előző kötetéhez, a Szívlapáthoz hasonlóan. Az új versgyűjtemény a kortárs költők legifjabb generációjának könyve, szerzői a húszas éveiket tapossák. A szerkesztő klasszikus költők verseit is beemelte az antológiába, de csak a költők harmincéves kora előtt születettek közül válogatva. A kortárs és klasszikus művek nemcsak az esztétikai elvárásoknak tesznek eleget, hanem valóban alkalmasak arra, hogy a fiatalok megtalálják az utat a költészethez. A válogatásból kiderül az is, hogy milyen a mai legfiatalabb költészet, és milyen utakon jártak húszas éveikben a nagy elődök.
Hogyan fogalmazódott meg benned e kötet ötlete?
Nem előzmény nélküli ez a mostani, hiszen 2017-ben már szerkesztettem hasonlót: a Szívlapát a köztünk élő költők verseit gyűjtötte egybe. Azóta sokan kérdezték, hogy lesz-e annak az antológiának folytatása, engem pedig nagyon foglalkoztatott, hogy mi történt a fiatal kortárs magyar költészetben az elmúlt három évben.
Úgy éreztem, nem lenne elég kihívás, ha egyszerűen a Szívlapát koncepcióját és ciklusait vinném tovább, viszont láttam, hogy nagyon sok új költő jelentkezett 2017 óta, akikre érdemes odafigyelni. Lassan megszületett a Lehetnék bárki koncepciója: azt találtam ki, hogy mutassa be a kötet a legfiatalabb költőgenerációt, olyan „kortalan”, azaz már nem élő költők versei társaságában, amelyek a szerzőjük harmincéves kora előtt születtek. Így a kötetben a nagy klasszikusok fiatalkori versei és a rendszerváltozás után született alkotók művei egymás mellé kerültek.
Sok pályakezdő költő egy-egy verse szerepel ebben a kötetben. Ennyiben alkalmas arra, hogy pillanatképet fessen a ma költészetéről, és felmutasson bizonyos trendeket?
Természetesen mutat irányokat, de nem volt bennem szándék, hogy ezeket didaktikusan az olvasó elé tárjam. Az látszik, hogy a fiatalok közül legtöbben versbeszédszerű, ritmusra épülő szabadverseket írnak, a rím és a kötött forma háttérbe szorult. Ennek ellenére kerestem és találtam is olyan költőket, akik formában írnak, megmutattam, hogy létezik ilyen irány is.
Látszik az is, hogy akik a Szívlapátban a legfiatalabb szerzők voltak, azok három év alatt megerősödtek, egyre jobban kezdik megtalálni a saját hangjukat, vagy éppen új dolgokkal kísérleteznek. Mellettük pedig nagyon sok új szerző jelentkezett, és a verseikből kiderül, hogy generációjuk poétikája milyen érzékeny úgy emberileg, mint társadalmilag.
Milyen tanulságokkal szolgálhat, hogy a fiatal szerzők művei a nagy költőóriások versei mellett szerepelnek?
A beválogatott kortalan versekből látszik, hogy a „nagyok” közül sokan kezdetben csak tapogatóztak formailag vagy tematikailag. Arany János harmincéves kora előtti versei közül például alig tudtam a kötetbe illőt találni. Viszont az is kiderült, hogy Kányádi Sándor milyen elképesztő formakészséggel bírt már az indulásakor is. És ott van Petőfi, akinek az egész életműve harmincéves kora előtt született. Nem volt célom, hogy versenyhelyzetet teremtsek kortársak és kortalanok között, inkább csak szerettem volna megmutatni, hogy milyen sokféleképpen lehet elindulni a költészet útján, és hogy milyen sokféle irányt tud venni egy-egy életmű.
Jó volt látni azt is, hogy habár az egyes versek születése között akár több száz év különbség is van, a témák, problémák csak részben változtak, ugyanazon érzések, történések és gondolatok kerültek elő akkor is, és most is.
A szerelem nyilván ilyen, de a szerelmes versek – ahogyan ez már a Szívlapátban is nyilvánvalóan látszott – nagyon mások, mint az előző évszázadokban. Viszont izgalmas látni, hogy a mitológiai alakok felbukkannak a fiatal kortárs szerzők verseiben is.
A nagy életművekből hogyan tudtál egy vagy két verset kiválasztani?
Ezt a szabályt már a legelején felállítottam: mindenkitől csak egy vagy két vers szerepelhet, mert nem szerettem volna versenyhelyzetet teremteni a köteten belül. Nem a szerzőkre, hanem a versekre helyeztem a hangsúlyt.
A „kortalan” költőknél törekedtem arra, hogy lehetőleg olyan verseket mutassak tőlük, amelyek nem annyira ismertek, vagy olyan tematikájúakat, amelyek nem jellemzőek az életműre. Például Babitstól egy szerelmes költeményt, Radnótitól pedig egy erotikus művet is választottam. Petőfinél tudtam, hogy bármelyik verse szóba jöhet, így őt a válogatás végére hagytam, amikor már látszott, hogy milyen versek lesznek az egyes ciklusokban másoktól.
De azt is érdekesnek találtam kipróbálni, hogy az olyan nagyon híres versek, mint például József Attila Téli éjszaka vagy Petőfitől az Egy estém otthon hogyan hatnak ebben az antológiában egy tankönyvhöz képest.
Fontos szempont volt az is, hogy a versek témája minél közelebb legyen a kamaszokhoz és fiatal felnőttekhez, hogy olyan képek, érzések és gondolatok legyenek bennük, amelyekhez a tizenévesek is tudnak viszonyulni. Petritől például ezért a kamaszosabb versei közül választottam.
Mely versek a személyes kedvenceid?
Mindennap más a kedvencem az antológiából, szívesen olvasom ezeket a verseket újra és újra. Amiket most kiemelnék, az Locker Dávid Tájverse, amely egyik elsőként került a „tájversek” ciklusba, noha a cikluscím „(…) egy tájba állva muszáj kapcsolódni, és minden táj magához igazít” Kiss Lóránt verséből származik.
Miklya Csanád Parov Stelar című műve vízválasztó volt a válogatás folyamatában: radikális, bevállalós költemény ez, amelyről úgy éreztem, kihagyhatatlan a kötetből, de ebből az is következett, hogy szinte keresni kezdtem az ehhez hasonlóan éles verseket. Nagyon szeretem Vida Kamilla Utópia és uzsonna egy kertben, mely a versailles-i kastély kertjének pontos mása című versét is, amelynek a formai öntörvényűsége fogott meg legelőször. Zilahi Anna verseit még nem volt bátorságom beválogatni a Szívlapátba, úgy éreztem, esztétikailag olyan magas színvonalat képviselnek, hogy nincsen elég kapcsolódási pont a versei és az antológia első számú célközönsége közt. A Lehetnék bárkiben két verse is helyet kapott, és nagyon a helyükre találtak ebben a kötetben.
Az egyes ciklusokat kiragadott idézetek nyitják meg, így a versek nincsenek túlságosan szigorú kategóriákba rendezve.
Egyszer Térey Jánossal beszéltünk erről a kérdéskörről. Ő vezetett rá, hogy veszélyes lehet nagyon leszűkíteni egy cikluscímet, szerencsésebb egy jól kiválasztott idézetet használni.
És azért sem lett volna jó túlságosan leszűkíteni ezeket a kategóriákat, mert nemcsak jól körülhatárolható fejezetek szerepelnek a kötetben, mint például a gyerekkor, az évszakok, hanem olyan, tágabban értelmezhető ciklusok is, mint amelyik az „Álmaidban sokáig te magad is éhes madár vagy, / dideregve és vakon repülsz lángoló városok fölött” címet viseli. Ebben jó néhány vers a magány létállapotának verse, de több más összetett tematika is bekerült a ciklusba.
Szép idézettel indul a kötet: Nemes Nagy Ágnes A női táj című versének egy sorát választottad mottóul. Mit jelent számodra ez a sor, ami így hangzik: „s kinyílik vállamon a szellem, mint jóllakott virág”?
A hátszöveg így kezdődik: „Antológiát szerkeszteni annyit tesz, mint virágcsokrot kötni. Majdnem szó szerint is, mert az anthosz azt jelenti: „virág”, a lego pedig: „gyűjteni”. Nagyon beleszerettem ebbe a képbe, és megnéztem, hogy a beválogatott versekben hányszor és milyen kontextusban szerepel a virág. Ekkor pedig rábukkantam erre a Nemes Nagy Ágnes-idézetre, amiben annyira sok minden benne van. Egyrészt szól arról, hogy a költészet nemcsak a fájdalom megénekléséről szól, hanem van benne szépség és öröm is. A jóllakott virág maga is a megelégedettséget jelképezi, miközben szó van benne a nőiségről, a kibontakozásról, a beteljesedésről is. Egy komplex kép, ami jól összefogja a kötetet.
Habár a cikluscímek nem szűkek, maga a kötet mégis egy szigorúan szerkesztett, a verseket szabályos rendben közlő kötet lett.
Ez így van. Ciklusonként húsz vers szerepel, amiből tizennégy kortárs és hat kortalan. Egy cikluson belül pedig betűrendben szerepelnek a költemények.
Először arra gondoltam, hogy nem fogok ilyen szoros rendet tartani, mert a Szívlapátnál is megnehezítette a dolgom. Az arányok és a cikluson belüli versek száma folyamatosan változott a szerkesztés alatt, aztán elérkeztünk egy ponthoz, amikor rendet kellett vágni az összegyűlt anyagban. Akkor eldöntöttem, hogy ez a kötet is szép kerek lesz. Elsősorban azért, mert szerettem volna, ha minden cikluson látszódik, hogy érvényes kategóriáról van szó, és nem akartam, hogy egyik vagy másik téma túláradjon.
A kötet a 16+-os korosztályt célozza meg. Ők már abba a kategóriába tartoznak, akik személyes preferencia alapján és nem szülői segítséggel választanak magunknak könyvet. Szerinted mivel lehet meggyőzni őket arról, hogy levegyék a polcról ezt a kötetet?
Akik szerették a Szívlapátot, azok biztosan Lehetnék bárkit is szeretni fogják. Ez a kötet ugyanis bátrabb, bevállalósabb lett. A Szívlapát szerkesztésekor még nem akartam ajtóstól rontani a házba, mert akkor nem értem volna el a kívánt célt. Itt már el tudtam engedni a félelmeimet, így sokkal több tabudöntögető vers került a kötetbe.
Akik fiatalos hangot keresnek, azoknak szerintem még jobban fog tetszeni, mint a Szívlapát.
Ez az a kötet, amit a fiatalok nyomhatnak a szüleik és a tanáraik kezébe, hogy megmutassák: most ez a költészet.
Hogyan hat vajon a Lehetnék bárki az iskolai tananyag mellett?
Régóta azt gondolom, hogy a kortársak felől könnyebben olvashatók, értelmezhetők a régiek. A klasszikusok könnyebben befogadhatók, sokkal nagyobb hatást tudnak gyakorolni a mai olvasókra, ha a kortársokkal párban olvassuk őket. Persze vannak olyan olvasók, akiknél pont fordítva van: a klasszikus felől jutnak el a kortársig, felismerve a költészet toposzainak folyamatos megújulását.
A Lehetnék bárki illusztrált antológia. Milyen pluszt adnak a rajzok egy verseskötethez?
Van benne egy plusz örömforrás. A rajzok adhatnak a versekhez egy újabb olvasatot, ami akár teljesen eltérő is lehet attól, mint amit az olvasó elsőként meglátott az adott szövegben. Szerintem azok a fiatalok, akiket inspirálnak a képek, még könnyebben tudnak kapcsolódni a versekhez a vizuális világon keresztül. A verseskötet az illusztrációkkal még szexibb, fancybb, trendibb lesz. Lehet, hogy valaki épp emiatt veszi le a polcról.
A borító és a versekhez készült rajzok Locsmándi Mátyás munkái, akinek ez az első könyve, amelyet illusztrált. Hogyan találtatok rá?
Azt szerettük volna, hogy az illusztrátor is egy harminc év alatti művész legyen. A neten kezdtünk el ismerkedni fiatal grafikusok műveivel, és közülük választottunk ki jó néhányat a munkáik alapján. Végül a listánkat leszűkítettük öt főre, akiket felkértünk egy próbamunkára.
Locsmándi Matyi beadott munkáján az első pillanattól kezdve látszott, hogy ő ezt a stílust az egész köteten keresztül következetesen végig tudja vinni. Tetszett benne, hogy átgondoltan dolgozott, és kőkemény profizmussal állt a feladathoz. A rajzai nagyon karakteresek, jól felismerhetőek. A szerzők visszajelzése az illusztrációkról is igazolta, hogy jól választottunk, a borító pedig mindenkit lenyűgöz.
Hogy zajlott vele a közös munka?
Mivel még nem volt ezirányú tapasztalata, ezért sokat beszéltünk. Első körben teljesen rábíztam, hogy melyik versekhez készít rajzokat, majd ahol túl nagy maradt a vizuális rés, ott kértem még tőle egy-egy grafikát. Ciklusonként haladtunk, és a legtöbb esetben több rajzot is készített egy vershez, amiből aztán választhattam.
A verseket követően elkészültek a fejezet-elválasztó nagy rajzok. Matyi ciklusonként három-öt idézetet kapott, amiből ő szabadon választhatott, hogy melyiket szeretné megrajzolni. Neki is könnyebbség volt, hogy rá lett bízva, hogy melyik idézethez tud rajzban kapcsolódni.
Végül elkészült a borító. Ezzel kapcsolatban az illusztrátor alapvetően fontos kérdéseket tett fel, még azelőtt, mielőtt a munkához hozzáfogott volna. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a borítót így, egy az egyben tette le az asztalra, ami nagyon ritkán jön így össze.
Tanulságos és fantasztikus volt ez a folyamat, mert megmutatta azt is, hogy igenis be lehet kerülni ebbe a szcénába kezdőként, és ilyen kiváló munkák várhatók a legfiatalabb grafikusoktól is.
Számíthatunk még hasonló antológiára tőled?
Van egy konkrét felkérésem, amiről csak annyit árulhatok el, hogy ugyanez és mégis más... További ötleteim is vannak, de amíg nem találok hozzájuk kiadót, egyelőre azok is maradnak. Már látom, hogy milyen jó antológiákat szerkeszteni, szívesen is csinálom addig, amíg másoknak is örömet okoz.
Kocsis Katica