A könyvkiadás is ipar
Aki megfordult már bármilyen könyvvásáron, az megtapasztalhatta ezt az élményt. Ahhoz képest, hogy milyen kis piacnak számítunk, évente több ezer cím jelenik meg itthon. Ezzel a nagyipari termeléssel megy szembe a Csirimojó Kiadó, ami egy kis szellemi műhely. Fontos számukra a fenntarthatóság, a minőség, céljuk a V4-es országok kortárs irodalmának bemutatása. Azt vallják, minek mennének messzebbre, ha a szomszédban is kincseket találnak. Olyan könyveket választanak, amelyek megérdemlik, hogy minél több nyelven létezzenek. Az olvasók pedig megérdemlik, hogy saját anyanyelvükön olvassák őket.
A Csirimojó Kiadó egyesületként indult, konkrét célkitűzésekkel. Mi motiválta a kiadó megalapítását? Vannak nagyobb változások a kezdetekhez képest?
Flóra: Műfordítóként és programszervezőként dolgoztam az indulás előtt. Volt néhány cseh könyv, amelyet szerettem volna lefordítani, de sehogy sem találtam nekik kiadót. A kollégáimnak is hasonlók volt a tapasztalatai, főleg a gyerekkönyvek esetében.
Mindig az volt a visszajelzés és elutasítás is egyben, hogy ezek a könyvek „túl szépek” a magyar piacra.
Amikor már a sokadik kiadótól hallod ezt az érvet, elgondolkozol rajta, mi az oka.
Végül az Egérke enciklopédiája indított el minket a lejtőn. [nagy nevetés] Már majdnem megegyeztem az egyik nagyobb kiadóval, de végül visszakoztak, hogy túl nagy a könyv, és nem férne el a könyvesboltok polcain. Mindenki csak azzal foglalkozott, hogy túl szép, túl nagy, de hogy közben okos is, jó a visszhangja Csehországban, szeretik az olvasók, szakmai díjakat nyert, az senkit sem érdekelt. Végül a fejünkbe vettük, hogy ha nem teszi meg más, akkor kiadjuk mi. Egy egyesület létrehozása mellett döntöttünk, mivel nem a gazdasági érdek vezérelt bennünket.
Az volt a fő célunk, hogy megismertessük a magyar olvasókkal a kortárs cseh irodalmat.
Megszólítottam néhány fordító kollégát, barátot, ismerőst, akiről sejtettem, hogy érdekelheti a projekt. 2018 tavaszán megjelent az első két könyvünk, a Cseh Centrum akkori igazgatónőjének is köszönhetően. Azóta pedig folyamatosan adjuk ki őket, és reméljük, hogy ez még nagyon sok évig így marad.
Az alapvető céljaink a kezdetek óta nem változtak, csak bővültek, hiszen a cseh gyerekkönyvek után nyitottunk a képregény és a szépirodalom, valamint a szlovák és a lengyel könyvek felé is. Szeretnénk bemutatni a V4-es országok valódi gyöngyszemeit. Azokat a könyveket, amelyeket más nem fog kiadni, mert túl szépek, vagy túl alternatívak. Az olvasói visszajelzések szerint ki is lógunk a magyar piacról a könyveink vizuális jellegével, méghozzá jó értelemben.
Zsolt: Szeretnénk majd magyar szerzőket is kiadni, de ott is törekedni fogunk a különlegességre és egyediségre.
Flóra: Nem szeretnénk senkinek sem szárnyát szegni. Egyébként jelenleg is van egy olyan könyvünk, amelyiknél magyar illusztrátorral dolgoztunk.
Gondolom, Alena Mornštajnová Hana című regényéről van szó, amelyet Dely Dorka illusztrált. Az eredeti kiadásban is vannak illusztrációk, vagy ezt kifejezetten ti szerettétek volna ilyen formában megjelentetni?
Flóra: Az eredeti cseh kiadás nem illusztrált. A felnőttkönyveket nem igazán szokás mostanában illusztrálni, pedig régebben volt rá példa, akár regények esetében is. Ez a kötet a szépirodalmi sorozatunk első darabja, és már az elejétől úgy gondoltuk, hogy a felnőtteknek szóló könyveinket is illusztráltatni fogjuk, ha már eleve a különleges kiadványokról ismernek minket. Ez a sorozat félúton van a teljesen saját és a fordítós projektek között. A szöveget átvettük, a könyvtárgy azonban minden tekintetben saját tervezés, a mérettől kezdve a papíron át az illusztrátorig. A további szépirodalmi kötetekhez is magyar illusztrátorokat kérünk majd fel.
Hogyan találtatok rá Dely Dorkára, miért éppen őt kértétek fel erre a projektre?
Flóra: Az egyik egyesületi tag ajánlotta, gyerekkori ismerősök voltak. Mindig óvatosan kezelem az ajánlásokat, mert elég határozott az ízlésem. Dorka azonban telitalálat volt, Mornštajnová szövegéhez is nagyon illik stílusa, és a többi kiadványunk közé is szépen belesimul.
A könyv mérete és kivitelezése nagyon olvasóbarát, de szokatlan a magyar piacon.
Flóra: Igen, eltértünk a megszokottól, nem kilóra akartuk eladni a könyvet. A Hana egy négyszáz oldalas regény, ennek ellenére vékony, könnyű és puha. Nagyon szeretem a külföldi kiadású zsebkönyveket, rengeteg olyan sorozat van, amely vizuálisan is kellemes élményt ad, legyen szó akár csak a borítón megjelenő egyszerű „tapétamintáról”. Ezek adták az inspirációt. Illetve az, hogy nem szeretek cipekedni. Senki sem szeret.
Eszembe jutott az is, hogy amikor könyvtárosként dolgoztam, volt egy idős hölgy, akinek a kölcsönzésnél számított az is, mennyire nehéz az adott könyv. Nemcsak azért, mert haza kell valahogy vinnie, de kézben is kell tartania olvasás közben.
Zsolt: Flóra nagyon sokáig foglalkozott a megfelelő papír kiválasztásával. A borító papírjáról könnyen döntött, de a tökéletes belív váratott magára. Amikor kiválasztott egy papírt, kiderült, hogy arra nem szokás nyomtatni, és nem tudják reális áron beszerezni. Hiába szerepel a papírgyárak katalógusában, nem szokták behozni, mert nem fogy el.
Flóra: Persze, ha nem elérhető, akkor nem is tud elfogyni. Ez egy ördögi kör. A borítóhoz kiválasztott papírról is le akartak beszélni, mert túl vékony. Keménytáblás könyveket szoktak vele bevonni. Végül az egyik nyomdát sikerült meggyőznöm, hogy ne féljenek, külföldön láttam már ezt a típusú papírt puhatáblás borítóként. Aztán végül a belív okozta a nagyobb csavart, amikor kiderült, hogy nem lehet digitálisan nyomni. Úgyhogy végül a fekete-fehér, szöveges részek is ofszettel készültek.
Kicsit visszakanyarodnék a kezdetekhez. Az egyesület alapítása előtt volt bármilyen, könyvkiadással kapcsolatos tapasztalatotok?
Egyszerre: Nem, semmi.
Flóra: Annyi könyvkiadós tapasztalatom volt, ami műfordítóként lehetett. Leveleztem már szerkesztőkkel. Illetve a munkámból kifolyólag ismertem néhány cseh kiadót. Ez volt minden. Teljesen a nulláról mentünk neki. Amikor az első jogokat vettük, megírtuk az e-mailt, és vártuk a reakciókat.
Zsolt: Gondoltuk, ők biztosan tudják, hogyan kell ezt csinálni.
Flóra: Mindig csak a következő lépésre koncentráltunk. Elég intuitívan alakult minden. A mai napig minden könyvnél van egy mozzanat, amire nem is lehetett volna előre felkészülni. Valami új, valami megoldandó, ami eszedbe nem jutott volna. Jó nagy tanulási folyamat az egész, de élvezzük.
Megszokott csapattal dolgoztok, vagy az is folyamatosan bővül?
Flóra: Alapvetően az egyesületi tagokkal dolgozunk együtt. Mindenkinek megvan a maga vállalása, feladata, amivel szeret foglalkozni: fordítás, szerkesztés, korrektúra, nyomdai előkészítés, programozás. Mivel az egész egy családi-baráti kezdeményezésként indult, a munka során, az adott helyzetekben jönnek a tapasztalatok. Együtt tanulunk és szerzünk rutint. Ez persze sok bizonytalansággal jár, de legalább annál jobban odafigyel mindenki a végtermékre. Szívünk-lelkünk benne van minden egyes címben.
Zsolt: Ha nagyon elakadunk, mindig van kivel konzultálni, szoros a kapcsolatunk a partnereinkkel. Legutóbb például a Váratlan robotexodusnál hiába stimmelt minden, hiába volt minden jól beállítva, a gépindításkor sokkal harsányabb borítót kaptunk az eredetinél. Tudtuk, hogy ez lehetetlen. Flóra felvette a kapcsolatot a cseh kiadóval, a cseh grafikussal, senki nem értette, mi történt. Végül megoldottuk helyben, a nyomda segítségével. Bár biztos magyarázat nem született. Szinte minden könyvnél van valami hasonló történet.
Flóra: Valóban mindig akad új kihívás. Ahogy egyre több könyvünk jelenik meg, bővül azoknak az embereknek a köre is, akikkel együtt dolgozunk. Már fizikai képtelenség lefedni a feladatokat az egyesület tagjaival. Ez egy izgalmas új helyzet, fontos döntés, hogy kit engedünk be a csapatba, kivel kezdünk el dolgozni. Elengedhetetlen, hogy működjön a kémia, hogy hasonlóan gondolkodjuk, kiegészítsük egymást.
Kezdetben több volt a nehézség?
Flóra: Inkább az izgalom volt több, mivel kevesebb volt a tapasztalat. Nem feltétlenül lett kevesebb a buktató, csak már nem kapunk szívrohamot. Inkább keressük a megoldást, hogy minden mehessen tovább.
Zsolt: Igen, sokkal nagyobb volt az izgalom az elején. Főleg, amikor megjöttek a könyvek a nyomdából, és kibontottuk az első csomagot. Hiszen akkor már ott volt készen, nem lehetett javítani, és ha egy könyv el van rontva, akkor az összes el van. Ez bizony nem csak azon múlik, hogy milyen anyagot adsz le, hogy kérsz-e próbanyomást, makettet… Volt egy csúnya esetünk az egyik magyar nyomdával, de azért általában jók a tapasztalatok.
Ez azt jelenti, hogy külföldi nyomdával is dolgoztok?
Flóra: Két verzió van nálunk. Az egyik, hogy visszamegyünk az eredeti nyomdához, hiszen akkor biztosak lehetünk benne, hogy ugyanazt a minőséget kapjuk, mint az eredeti kiadás esetében. Az a tapasztalatunk, hogy általában az árak is náluk a legjobbak. A másik, hogy keresünk egy magyar nyomdát, hiszen amit lehet, azt igyekszünk itt nyomtatni. A kezdeti időkben ez sok fejtörést okozott, de most úgy tűnik, hogy találtunk egy állandó partnert (kop-kop-kop), amelyik olyan minőségben dolgozik, ami nekünk is megfelel. Ráadásul a kapcsolattartójukkal is jó együtt dolgozni, bármilyen kérdéssel felhívhatjuk.
Olyan könyveket adtok ki, amelyekre más kiadók nem mernek vállalkozni. Sokszor elhangzik, hogy a magyar közönség még nincs felkészülve ezekre a kiadványokra. Mondhatjuk, hogy szembementek a piac által diktált elvárásokkal. Tényleg nincsenek felkészülve az olvasók, vagy csak nem edukálják őket megfelelően?
Flóra: Azt mi is látjuk, hogy néha nehéz elfogadtatni, hogy ami illusztrált, az nem feltétlenül gyerek- vagy ifjúsági könyv. Azon is meg szoktak lepődni, ha azt mondjuk, hogy minden gyerekkönyvünk felnőtt könyv is egyben, de ez fordítva is igaz.
Egy jó gyerekkönyv a felnőttnek sem unalmas. A felnőtt kiadványaink pedig jól használhatók a középiskolában.
(Erről írt Tanári rovatunkban Csörgei Andrea, olvassátok el az írását ITT – a szerk.)
Kevésbé vagyunk óvatosak, mint a legtöbb kiadó, ahol a különlegesebb kiadványokat biztonsági okokból nem merik vagy nem akarják kiadni. Nem egy vélt valóságot, egy vélt keresletet igyekszünk kiszolgálni, nem az eladhatóságot nézzük, hanem hogy értéket teremtsünk.
Egyszer egy szakmai rendezvényen elhangzott a kérdés: kinek a felelőssége, hogy milyen könyvek jelennek meg. A kiadóké? A nyomdáké? A szülőké? A gyerekeké? Szerintem teljesen egyértelmű a válasz: a kiadóké. Amit nem adnak ki, az nincs. Ami pedig nincs, azt nem lehet megvenni.
Végtelenül szomorú, ha nem azok a könyvek jelennek meg, amelyekről azt gondolják, hogy jók vagy szépek vagy okosak, hanem azok, amikről azt gondolják, hogy meg fogják őket venni. És mivel a vélt valóságban nem fogják őket megvenni, inkább ki sem adják őket. Pedig megérdemelnék, hogy létezzenek.
A szerzők is, hogy ismerjék meg őket, hogy a könyveik ne legyenek túlságosan „megszelídítve”. Kizárólag a gazdasági érdek diktál, ezért inkább olyan könyveket adnak ki, amelyekről úgy gondolják, hogy könnyen eladhatók.
Ha jól tudom, akkor a könyveitek nincsenek bent a legnagyobb könyveshálózatban. Ez mennyire felszabadító?
Flóra: Szerették volna terjeszteni a könyveinket, de elvi okokból nem mentünk bele. Rendszerszintű problémák vannak a szakmában. Nyilván abból is adódik az óvatosság a kiadott címekkel kapcsolatban, hogy minden felelősség a kiadót terheli. Ha valaki könyvvel kereskedik, akkor bizományba kapja a készletet: vagy eladja, vagy nem. Ha nem adja el, legfeljebb visszaadja a kiadónak, a kereskedőt nem terheli anyagi felelősség. A másik rendszerszintű probléma pedig az, hogy ki vagyunk szolgáltatva a nagy hálózatoknak, hiszen hatalmas árréssel veszik át a könyveket, ráadásul egyrészt saját kiadóik vannak, másrészt részesedésük más kiadókban. Ezek után nem nehéz kitalálni, hogy elsődlegesen melyik kiadók könyveit áll érdekükben értékesíteni.
Mi úgy döntöttünk, hogy nem szeretnénk a független kiadókat ellehetetlenítő, káros gyakorlat része lenni. A rendszer önmagát generálja, hiszen ha senki sem adná át ilyen feltételekkel a könyveit, akkor nem nyílna egyre szélesebbre ez az olló.
Zsolt: Saját terjesztési hálózatot építettünk, építünk. Van, akit mi kerestünk meg, van, aki minket. Könyves-, játék- és dizájnboltok, múzeum- és webshopok ezek. Persze így jóval több munka, de valahol sokkal pozitívabb. Egészen más egy kis könyvesbolt vezetőjével együttműködni. Valójában az egyik legjobb dolog a világon.
Flóra: Sokszor kifejezetten baráti a viszonyunk velük. Az egyesületi lét, a közösségépítő vállalásunk ebben is megmutatkozik. Így is el tudjuk adni a könyveinket, pedig picik vagyunk, és magunknak építettük ki a terjesztői hálózatunkat. Szóval nem kell annyira félni a különlegesebb könyvek kiadásától. Most egy kicsit magunk ellen beszélek, de a kincsek kiadását nyugodtan vállalhatta volna egy már létező kiadó is, amely mögött sokkal nagyobb gépezet áll. Izgalmasabb alkotói világokat is lehetne támogatni a kiadásokkal.
Te vagy a kiadó művészeti vezetője. Egyedül döntesz arról, hogy mik jelenjenek meg? Hogyan kell elképzelni a kiválasztási folyamatot, hol nézel utána annak, hogy mit lenne érdemes kiadni?
Flóra: Alapvetően a cseh piacról indultunk, az a szakterületem, aztán nyitottunk a szlovák felé. Ebből a két a nyelvből fordítok, erre volt a legnagyobb rálátásom. Van náluk három olyan könyves fesztivál, amire járni szoktunk. Az ott kiállított könyvek már átmennek egy szűrőn. Mi nem járunk se Bolognába, se Frankfurtba, hiszen az ottani kiállítás legizgalmasabb darabjai ezeken a kisebb fesztiválokon is megjelennek. Amit érdemes kiadni, azt le tudom szűrni a szomszédból. Gyakorlatilag hamarabb elér hozzám Csehországból, hogy mit érdemes kiadni külföldről, mintha elmennék Frankfurtba. Biztosan izgalmas, de nem ott szeretnék jogokat venni.
Ami a miénk kell, hogy legyen, az a miénk is lesz.
Másrészt már ismerjük azokat a kiadókat, amelyeknek a különleges kiadványai nekünk tetszenek. Szoros kapcsolatban állunk azokkal, amelyeknek a könyveit rendszeresen kiadjuk. Az első lengyel könyveinket a Lengyel Intézet könyvtárában válogattuk ki. Bár nagyjából értek lengyelül, ezeket azért elolvastattam egy anyanyelvi lektorral is, hogy érdemes-e belevágni.
A könyvek nagy részét én választom ki, illetve én vagyok a végső szűrő. Ha vizuálisan nem erős egy kiadvány, akkor nem érdekel, milyen a szövege. Nálunk a vizuális szűrő az első, ha az gyenge, nem megyünk tovább. Kiadásra viszont csak akkor kerül sor, ha a szöveg, a mondanivaló is van olyan erős, mint a látvány.
Azért vagyok nagyon szigorú, mert Zsoltinál és nálam van a munka oroszlánrésze. Én megszerzem a jogokat, pályázatot írok, pályázatot számolok el, kontrollszerkesztőt, szerkesztőt, korrektor, grafikust, nyomdát keresek, mindenkivel tartom a kapcsolatot, általában én töltöm a hétvégéimet a piacokon. Mindent átolvasok, azokat a könyveket is, amelyekben nincs ott a nevem. Zsolti pedig intéz mindent, miután megérkeztek a könyvek a nyomdából. Rendezi a raktározást, intézi a terjesztést, postázza a megrendeléseket, tartja a kapcsolatot a könyvelővel, és néha a piacokon tölti a hétvégéit.
Ha egy könyvet kiadunk, akkor abban hinnünk kell, hogy tényleg megérje a fáradozást.
Ezért van az, hogy mindegyik könyvetek a kedvenced?
Flóra: Ha az elején nem is, de a folyamat végére biztosan az lesz. Most például a Fajankó, avagy egy nagyotmondó fabábu vidám históriája című könyvön dolgozunk, ami valahol a Pinokkió rokona. Bolognában díjat is nyert, egy neves cseh illusztrátor, Chrudoš Valoušek készítette, akit Magyarországon szinte senki sem ismer. Ez egy vad könyv lesz. Nagyon karakteres a képi világa, de a szöveg először nem annyira tetszett. Viszont J. Hahn Zsuzsanna, a fordító nagyon szerette, és a gyerekeinek, illetve Zsoltinak is tetszett a magyar változat. Belementem, hogy adjuk ki, hiszen vizuálisan egy abszolút olyan könyv, aminek magyarul is léteznie kell. Sok szöveg, sok kép, képregényes elemek. Most, hogy már be van tördelve, és megy korrektúrára, én is szeretem.
Ez azt jelenti, hogy jobb lett a magyar fordítás, mint az eredeti?
Flóra: Valahogy mindig katartikus élmény, amikor a helyére kerül a magyar szöveg. Amikor már az illusztráció is magyarul szólal meg. Onnantól igazán a miénk, onnantól csirimojós egy könyv. Persze egy world fájllal is lehet dolgozni, de akkor kerül minden a helyére, amikor már az illusztráció is ott van, és a szöveg is be van futtatva. Ezen nemcsak a tördelést értem, hanem akár a jelentést is. Meglátod a helyükön a szavakat, és rájössz, hogy az a szókapcsolat még mindig nem az igazi.
Van konkrét szempontrendszer, aminek meg kell felelnie az adott kötetnek?
Flóra: Vannak kedvenc témáink, de inkább benyomások alapján történik a döntés, elég intuitív ember vagyok. Amikor egyre többen kerestek nálunk pici gyerekeknek szóló könyveket, rájöttünk, hogy nyitnunk kellene abba az irányba is. Akkor teljesen véletlenül rátaláltam a Nézz fel az égre!-lapozókra, és tudtam, hogy ezt most muszáj kiadnunk. (Erről a sorozatról is írt már Csörgei Andrea szintén a Tanári rovatunkba, ITT olvasható a cikk – a szerk.)
Zsolt: Vásárokon szokták mondani, amikor kipakolunk, hogy nagyon egységes hatást keltenek a könyveink egymás mellett. Ez igazából Flóra ízlését tükrözi, hiszen más országokból, más illusztrátoroktól vannak, mégis az egész összeáll egy vizuális egésszé, ugyanakkor tartalmi összefüggéseket is lehet találni. Fontos téma nálunk a természet- és a környezetvédelem, vagy egymás és önmagunk elfogadása.
Mekkora példányszámokkal dolgoztok?
Flóra: Nem túl nagyokkal, inkább újranyomjuk, ami elfogyott. Nyilván jobban megéri minél nagyobb példányszámban kiadni egy könyvet, de az nagyobb befektetés, illetve tárolni is kell őket valahol. Az is beszédes, hogy melyik kiadványunk hol fogy jobban, melyik boltban, melyik fesztiválon. Attól is függ, ki áll éppen a stand mögött, kinek mi a személyes kedvence. Az Egérke enciklopédiája, a Hogyan alszanak az állatok? és Az elveszett lélek például mindenhol jól fogy. Azt most nagyon szeretik. De nem vagyok benne biztos, hogy ezeket rajtunk kívül valaha, valaki kiadta volna Magyarországon.
Akciózni sem szoktunk, mert nem akarjuk mindenáron rásózni a portékánkat az emberekre. Ezzel is példát szeretnénk mutatni, felhívni a figyelmet a fenntarthatóság, a környezetvédelem és egymás megbecsülésének a fontosságára. Ha valami nem tetszik igazán, akkor azt nem kell megvenni. Ha viszont tetszik, akkor bizony meg kell tisztelni az alkotókat. Nem kell annyi mindent birtokolni.
Sokkal szebb lenne a világ, ha kevesebb, de minőségibb könyv lenne, az nagyobb példányszámban tudna megjelenni, és azt vásárolnák meg az emberek. Rengeteg olyan könyv van a piacon, aminek semmi mondanivalója, mintha szerkesztő sem látta volna, a dolog vizuális oldaláról már nem is beszélve.
A fogyasztói társadalomban három olcsó könyv többnek tűnik, mint egy drágább, ami igazán tetszik. Pedig ezzel inkább megrövidítjük magunkat, hiszen nem azt választjuk, amiből épülhetnénk. Helyette lesz három tárgyunk, ami nem visz előre.
A kiadványaitokat nézve látszik az is, hogy a kötetek fizikai minőségére is nagy hangsúlyt fektettek.
Flóra: Ügyelünk rá, hogy megtartsuk az eredeti minőséget. Néha nagyon nem könnyű. Most éppen hatalmas kihívás előtt állunk, mert készül egy vászongerincű lapozónk, amit már az eredeti cseh nyomda sem vállal, már ők sem gyártanak ilyet. Pedig gyerekkorunkban mennyi ilyen leporelló volt… Ennek ellenére hiszek benne, hogy találunk megoldást a helyzetre; megvettük a jogokat, és dolgozom a fordításon is egy ideje.
Milyen kihívásokkal szoktál találkozni a műfordítás során?
Flóra: Minden könyvnél akad kihívás. Az előbb említett lapozóban – Toncsa és a cirkusz a munkacíme – például hiába kevés szöveg, de líra. A tartalom és a forma is kötött. Folyamatosan szerkesztgetem, mert azt érzem, lehetne jobb, de ha egy sort megváltoztatok, akkor minden más is borul.
Az Egy essexi professzor elveszett naplójánál a különleges állatok fantázianevének átültetése okozott fejtörést, bár ezt nagyon élveztem. Egyszerre kellett visszaadni a szójátékokat, a szó szerinti jelentést és az adott állat jellemzőit – mindezt állatnévszerű formában, lehetőleg humorosan.
Sokszor előfordul az is, hogy a magyar szöveg hosszabb, mégis el kell férnie az adott szövegdobozban. Olyankor kénytelenek vagyunk egy kicsit meghúzni vagy átfogalmazni, hogy beleférjünk az adott formátumba.
Szeretnétek elmozdulni más nyelvterület felé is?
Flóra: Szeretnénk. Van néhány favoritunk a belga, spanyol, francia, olasz, ukrán, svájci, kanadai tengelyen. Van, amiről már tárgyalunk, van, ami még csak a könyvespolcon várja a sorát. De ezek még nem publikusak.
Pedig a honlapotokon több könyv is látható még csak előkészületben.
Flóra: Mindig feltesszük a már készülő projekteket. Amíg nincs kész a magyar változat, addig az eredetiről osztunk meg képeket. Lehet szokni őket, ismerkedni velük. Az olvasók velünk együtt izgulhatnak, várhatják a könyveket. És akár be is tervezhetik, hogy karácsonyra vagy szülinapra ezt vagy azt kapják majd ők vagy a gyerekek.
Beszéltünk már a természet megóvásáról, szeretetéről. A könyveiteken kívül, az életetekben hol van ez még jelen?
Flóra: A könyvkiadás és a fordítás inkább téli elfoglaltság. Amikor jön a tavasz, és éledezik a természet, sokkal nehezebb a gép előtt ülni. A kertészkedés nagyon kikapcsol. Amikor már egy komplett dzsungel volt a pesti lakásunk, akkor elkezdtem a valódi zöldbe vágyni. Így lett egy kertünk, és így született meg a Csirimojó-udvar a Badacsony északi lejtőjén. Ha ott vagyunk, pop-up-könyvesboltként is működünk, illetve hétvégente megtaláltok bennünket Badacsonylábdihegyen a Lábdi piacon és Káptalantótiban a Liliomkert piacon.
Az már kiderült, hogy nagyon fontos számodra a vizualitás. Alkotsz valamilyen képző- vagy iparművészeti műfajban?
Flóra: Szoktam varrni, én készítem a csirimojós táskákat és nyuszikat, de mi szitázzuk a pólókat is, amelyeket a vásárokban lehet kapni. Szeretek hímezni, régebben pedig sokat rajzoltam és fényképeztem, a Szerencsi Alkotótábor, illetve az MPhilms nyári workshopjai Selmecbányán rengeteget adtak. Még mindig keresem a kompozíciókat. Sokáig divattervező szerettem volna lenni, aztán valahogy a bölcsészkaron kötöttem ki. Bölcsésznek túl művész voltam, művésznek túl gyakorlatias. A különleges illusztrációkért viszont mindig rajongtam. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer saját kiadónk lesz, de visszagondolva ez nem is történhetett volna másként.
Kelemen Réka
Fotók forrása: Csirimojó