Talpra, magyar! címmel „forradalmi szabadulókönyvet” írt Fodor Veronika, ami a megmerevedett ünnepi rituálék idején szintén forradalmi lépés lehet. A kötet főszereplője maga az olvasó, aki Petőfi Sándorral és a márciusi ifjakkal együtt tart a Pilvaxba, a Nemzeti Múzeumba, majd kiszabadítják Táncsics Mihályt, végül sikerre viszik a forradalmat. Persze az olvasó feladatokat is kap, például ki kell cseleznie a titkosrendőrséget, és üzeneteket kell kézbesítenie. Szorgalmi feladata pedig az lehetne, hogy elolvassa a Fodor Veronikával készített interjúnkat.
A Talpra, magyar! megírásánál adtak-e ihletet a fantasy szerepjátékok?
Igazából sokkal inkább a múzeumok tárgyi anyaga és a forradalomról keringő legendák ihlettek meg. Nem voltam soha nagy szerepjáték-rajongó, de ami késik, nem múlik.
„Petőfi kiflit mártogat a tejfölös kávéjába. Hát, igen, furcsa ízlése van” – olvasható a könyvben. Történész vagy. Mi volt a legkülönösebb momentum, amit Petőfiről hallottál?
Az egyik érdekesség a furcsa ételek iránti szeretet, mint az említett tejfölös kávé is. De az Úti jegyzetekben olvashatunk még kukoricagombócról is, amit katonatársainak szokott készíteni. Egyszer Kerényi Frigyesnek írta a következőket kedvenc ételéről, a túrós csuszáról: „Ne szólj be a csuszára! Szeretőmet, a franciákat, a túrós tésztát és a rónaságot fülem hallatára ne gyalázza senki.” (Úti levelek Kerényi Frigyeshez, 1847, Füzesabony) A másik dolog, amin meglepődtem, hogy állítólag nagyon szerette a mintás anyagokat, és nagy feltűnést keltett sötétzöld, színes virágokkal díszített dolmányában (felsőkabát; az atillához hasonló, csípőig érő, zsinórozással díszítve) és rojtos topánkájában. De lehet, hogy ez is csak legenda.
A könyvben Vasvári Pálnak ír szetter kölyökkutyái vannak. Ez, ugye, csak fikció?
Preiszler József Pilvaxot ábrázoló rajzán láttam a kutyákat, és gondoltam, beleírom a történetbe, hogy a Pilvax már akkor kutyabarát kávézó volt.
Elevenek a dialógusok, lehetne belőlük rádiójáték vagy valami okostelefonnal rögzített YouTube-film. Szerepel ilyesmi a terveitek között?
A kiadóval közösen pályázatot írunk ki általános iskolások számára, a feladat az lesz, hogy készítsenek okostelefonnal videót a könyv valamelyik érdekes jelenetéből. A legjobb alkotások díjazásban részesülnek, és a videókat a kiadó online felületein közzé is tettük.
A könyvben fontos szerepet kapnak a császári titkosrendőrök. És valóban, behálózták a teljes birodalmat, de ez nem kapott szerepet a későbbi történelemórákon. Mit gondolsz, miért nem? A kötet egyik célja az volt, hogy ebben a vonatkozásban is árnyalja a történéseket, vagy inkább a dramaturgiai szerepe volt erős?
Szerintem ennek az időszaknak olyan sűrű az eseménytörténete, hogy a titkosrendőrség bemutatására már nem nagyon kerül sor, hiába érdekes momentum. Ez a könyv viszont remek lehetőséget adott rá, hogy erre is felhívjuk a figyelmet. És természetesen dramaturgiai szerepe is van a könyvben.
A kötetben sokszor találkozunk a „vége”-opcióval, azaz a kitétellel, hogy „Számodra most véget ért a játék”. Ez persze kötelező elem – miért nem akartad, hogy úgymond jobban küzdjenek az olvasók/versenyzők?
Ez a könyv belépő a lapozgatós vagy játékkönyvek világába. Hét-nyolc éves kortól lehet vele játszani, így igyekeztünk olyan feladatokat írni hozzá, amelyek kicsik számára is megoldhatók, és izgalmas időtöltést nyújtanak. A vége-opcióknál pedig sokszor van olyan lehetőség, hogy az olvasó visszalapozhat, hogy a másik úton induljon el, így nem kell feltétlenül lezárnia a játákot, ha még nem szeretné.
Minek tekinthető a könyv? Szépirodalmi alkotás, vagy alkalmazott mű, azaz egy szerepjáték játékleírása?
Szerintem inkább szépirodalom, feladatokkal megbolondítva.
Gondolom, elpróbáltátok a feladatokat. Sokszor kellett módosítani, hogy meglegyen a játék dinamikája?
Többször elpróbáltuk, és személyesen is összeültünk a szerkesztővel, Kertész Edinával és az illusztrátorral, Lanczinger Mátyással. Általában ilyenkor is változtattunk a feladatokon, és ötleteltünk.
Mennyire volt fontos számodra a „legendahántás”, vagy inkább abban vagy érdekelt, hogy átélhető, meseszerű legyen a forradalmi fantasy?
Nem volt cél a legendahántás, inkább egy szórakoztató, vicces mesét szerettem volna írni.
Egyedül játsszák, illetve olvassák a gyerekek a könyvet, vagy érdemes a történelemtanáraikat is bevonni?
Mindkettő lehetséges. Szeretnénk, ha a pedagógusokhoz is eljutna a könyv, és akár a történelemóra keretében is elővennék. De a gyerekeknek önállóan is izgalmas időtöltéssé válhat. A könyv végén található titkos aktákból pedig sok információt megtudnak a forradalomról.
A Talpra, magyar!-ban is megjelennek a tárgyak. Érződik a vonzalmad a megfogható dolgok iránt, ahogy ez már a Legendák a Pannónia gőzhajó fedélzetéről című könyvedből is kiderült. Mit gondolsz, mi a forradalmi időszak legkülönösebb tárgya, amiről talán nem is gondolnánk, hogy 1848-ban létezett?
Az időgép! Csak vicceltem. Az egy picit későbbi. Viszont érdekes, hogy 1827-ben Charles Wheatstone már feltalálja a mikrofont, illetve 1834-ben Jacob Perkins az éteres jéggépet, amely a modern hűtőszekrény előfutára.
A szabadulókönyvhöz tervezel majd igazi szabadulószobát is, akár a Magyar Nemzeti Múzeumban?
A Mesemúzeummal és a Háromcsőrű Kacsával megvalósult egy együttműködés, amelynek keretei közt akár hasonló feladatok is szerepet kaphatnak.
Talán leginkább március körül játsszák a gyerekek ezt a játékot. Készülsz más történelmi esemény szerepjátékos kidolgozásával? Azaz lesz-e a Talpra, magyar!-kötetnek folytatása?
Biztosan március lesz az az időpont, mikor a legtöbben kipróbálnák ezt a könyvet, de nem hiszem, hogy dátumhoz lenne kötve az olvasása. Biztatok mindenkit, hogy akár nyár közepén is vágjon bele! Reméljük, nyitottak az olvasók az ilyen típusú könyvekre, és akár több érdekes történelmi eseményt is feldolgozhatunk ebben a formában.
Poós Zoltán