A Tacskó és Dog egy kutyabarátság vagy általában véve a barátság szép története kutyaszempontból
Persze a kutyák is sokfélék, és egymást is tanulniuk kell. A Tacskó és Dog című gyerekkönyv két merőben eltérő típusú kutya barátságát beszéli el: a kotorékebnek tenyésztett tacskó kurta lábaival, harsány természetével folyvást aprócska mivoltát kompenzálja, sürög-forog, míg a dán vagy német dognak erre semmi szüksége, hiszen hatalmas állat, méltóságteljes, okos, és általában nyugodt. Ha egy gyerekkönyv címe két ilyen méretben és karakterben különböző fajta nevét viseli, gyanakodhatunk, hogy egyrészt vicces összehasonlításokról, másrészt két, homlokegyenesen más természetű kutya viszonyáról lesz majd szó.
De úgy, ahogy az embereknél, itt is van karácsony, konyha, születésnap, szánkózás, kertészkedés, strandolás, ajándékozás, közös edzés, szomszédolás, lekvárfőzés, sőt még kutyagyűlés is. Annyiban tehát egyedi mesekönyvet tartunk a kezünkben, hogy tényleg csak a kutyákról szól; egyéb gyerekkönyvekben a kutya és ember vagy a kutya és más állatok viszonyáról olvashatunk.
Például a papírkivágásos rajzfilmsorozatban, amelynek epizódjait Bálint Ágnes írta, Károly bácsi magyar vizslájának, Frakknak az esetében. Saját területét és nyugalmát védve nemcsak a szemtelen macskákkal, de a macskák miatt a gazdákkal is folyton összeütközésbe kerül, ezért folyton morog, rumlizik.
A kutyákat egyébként is szokás a macskákkal összevetni, ebben a sorban a finn Timo Parvela Miú és Vau-sorozata az egyik legutóbbi kortárs remeklés a két állatfajta kapcsolatáról.
De ott van a kalapdobozban, Boldizsár bácsi szülinapi ajándékaként érkező dakszliikrekről szóló kedves mese Janikovszky Éva Bertalan és Barnabás című képeskönyvében, ahol a két egyforma kutyát rendre összecserélik.
Kutya más állatokkal vagy gyerekekkel is lakhat, mint Bálint Ágnes Labdarózsa-sorozatában az öreg vizsla, akinek folyton játszania kell Barbarával, Ádámkával vagy vigyázni Dóra-Rékára, pedig szíve szerint egész nap csak heverészne és lustálkodna a kertben. Ezek kedves, humoros mesék, sorozatos formájukban visszatérő karakterekkel.
Szutyok, Colas Gutman kukában született, kóbor, kivert, rusnya, mocskos, tetves kutyája más problémára világít rá, ő az elfogadást keresi („én csak egy szegény kutya vagyok, pásztor nélküli fekete bárány, odú nélküli bagoly, nyitó nélküli konzervdoboz” – sopánkodik), és Tomi Kontio A kutya, akit Macskának hívnak hősének történetével együtt a gazdára és saját identitásra találás meséinek sorát gyarapítja. (Az erről a könyvről született korábbi tanulmányunkat is érdemes elolvasni ITT – a szerk.) S persze sok-sok kutyás filmet, regényt is említhetnénk Lassie-ről, Bogáncsról, a 101 kiskutyáról, Kántorról, Jerry Lee-ről és társaikról. Azaz kutyákból elég jól állunk.
Vagyis feltehetnénk a kérdést: minek is ide még egy kutyás mesekönyv?
Az észt meseíró, Kadri Hinrikus, a Tacskó és Dog szerzője 2008 óta ír meséket, évente egyet, olykor kettőt is, mostanra így a tizenötödik könyvénél tart. Több műve kapott már díjat, néhány pedig fordításokban is megjelent. Noha észtül eredetileg 2020-ban jött ki a nyomdából, a Tacskó és Dog a magyar mellett már lettül és oroszul is elérhető. A történetek egy kutyabarátság kialakulásáról szólnak, amelyekben sem identitásproblémák, sem vérre menő konfliktusok, de az állatok emberekkel való viszonya sem jut szerephez, annál inkább a barátság és az egymás mellett időzés. Kedves, aranyos mesekönyv kilenc éven felülieknek, legalábbis az észtek korosztályi besorolása szerint, bár kisebbek is bátran olvashatják-hallgathatják.
Önálló olvasásra tökéletesen alkalmas, a fekete-fehér-szürke-piros illusztrációk pedig gazdag képi anyagként kísérik a szöveget.
Nem akarnak ezek az illusztrációk feltűnőek vagy különlegesek lenni, nem különösebben problematizálják vizuálisan a karaktereket, a helyszíneket, nem találnak ki új formákat, alakokat, céljuk egyszerűen csak a jelenetek és szereplőik ábrázolása. A korlátozott számú szín használata, a határozott formák, a jellegzetes, letisztult figurák, a piros és szürke textúrák és hátterek egységet, harmóniát hoznak létre, elkerülve a kortárs gyerekkönyvek olykor harsány, túlpoentírozott, zsúfolt vizuális világát.
Hinrikus mesekönyvében éppen az egyszerűség, a tisztaság, a kedvesség biztosítja azt a bájt, amellyel érdemes az alsó tagozatos gyerekeket elvarázsolni
Az egyes fejezetek hétköznapi társas helyzetekről szólnak, rögtön az első oldalakon éppen arról, ahogyan Tacskó és Dog külön-külön karácsonyozik otthon, miközben mindkettő azon morfondírozik, áthívja-e magához a másikat. Gondolkodnak, álmodoznak, és elő is készítik a terepet: Dog „tekintete az asztalra tévedt. Annyira szerette volna, ha Tacskó eljön hozzá vendégségbe ma este. Kifejezetten alacsony asztalon terített meg, hogy Tacskó a szép, kurta lábacskáival kényelmesen ülhessen mellette. És a neki szánt ajándék is ott volt – a világ legfinomabb májas hurkája.” Eközben Tacskó a Dognak szánt májas hurkát majszolja otthon, mert ő is azzal kedveskedne, ám egyik sem lép túl az álmodozáson.
Ahelyett, hogy egymás társaságát keresnék, élik az életüket külön-külön, Tacskó azonban egy nap észreveszi, hogy Dog eltűnt, és aggódni kezd, majd végre rászánja magát, hogy meglátogassa állítólagos barátját. Dog beteg, ágyban fekszik: „három gyapjútakaró alatt vacogott, tűzforró orral, begyulladt szemmel”.
Tacskó buzgón ápolásba kezd, de Dog annyira kimerül ettől két hét alatt, hogy inkább összeszedi magát, és meggyógyul. A barátság elmélyülése és fordított helyzetek sora veszi így kezdetét.
A kutya falkaállat, és fel is bukkannak a mesében egyéb kutyák saját, önálló karakterükkel
Gyűlést tartanak, ahol a kutyaság karikírozva jelenik meg: egymás farkát megtárgyalva végül egy közös éjféli vonyításban egyeznek meg. A kezdeti bizonytalankodásokat, ki kivel és hogyan kapcsolódjon, mit is kezdjenek egymással, a negyedik fejezetben felbukkanó Corgi még tetézi, mivel képtelen eldönteni, megtegyen-e valamit, vagy sem. Ám aztán megérkezik Husky, aki gondolkodás nélkül a tettek mezejére lép, és szánkózni viszi Tacskót és Dogot, ők pedig ebben a nagy süvítésben kovácsolódnak igazán össze.
És mire kitavaszodik, elkezdenek végre együtt barangolni, felfedezni, barátkozni. A könyvben felvonuló különféle kutyafajták amúgy meglehetősen karakteresen viselkednek. Labrador folyton kertészkedik, Basset még a saját születésnapját is átalussza, Spániellel nagyokat lehet úszni a tengerben, Agár rettentő vehemenciával kerget kandúrt, Korcs pedig ha teheti, folyton szervezkedik.
Az egész mesekönyv azt járja körbe, mit lehet közösen csinálni akár esős napokon is
Az ösztön az ösztön, így míg a kényelmes, nyugodt Dog olvas, a barátja, Tacskó nem bír magával, és egész nap ás, amíg csatakosra nem ázik. Talán a zárófejezetek jelenetei azok, amelyek végleg megpecsételik lassan-lassan elszakíthatatlannak tűnő barátságukat: először játszani kezdenek azzal, ami minden emberi kapcsolat alapját jelenti, azaz az adás és kapás dinamikájával .
Az állatmese műfajában elbeszélt barátság nem a feltétel nélküli kutyahűség példázata, tele van csetlés-botlással, bizonytalansággal, próba-szerencse megoldással. Nyelvezetét finom humor jellemzi, nyugodt, egyszerű stílusa miatt pedig könnyen érthető a kisiskolásoknak.
Ugyanakkor fontos tapasztalatokat közvetít a kapcsolatokról. Ha fordítva olvassuk a könyvet, mármint nem az elejéről kezdve, hanem a legvégébe lapozunk bele, a mesekötet utolsó mondata egy ma, a kapcsolatok szempontjából mindenképpen egyre fontosabbá váló gondolattal zárja a kötetet. Miután befőzik télire a lekvárokat és szörpöket, Tacskó és Dog leül pihenni. „Mert időt is kellett tartalékolni – maguk és mások számára. […] Tartalék idő nélkül minden más hiábavaló fáradság.”
A kedves kötet szereplői tehát a közös cselekvés, az együtt időzés mellett teszik le a voksukat
Eszükben sincsen vég nélkül rohangálni, világot járni, vagy ha mégis, ahogyan Tacskó teszi nyáron, végül megállapítja: a legjobb az volt az útban, hogy visszatért Doghoz. Ráérősen tesznek-vesznek, csodálkozva figyelik egymást vagy épp a szomszédban lakó kutyákat, hosszasan körbeszimatolnak a környéken, megvitatják a dolgokat. Csupa olyasmivel foglalkoznak, amiből egy barátság kialakulhat.
Ez a melegség és kedvesség híján van minden bántásnak, versengésnek vagy keserűségnek. Törődés, érdeklődés, segítőkészség jellemzi, a kölcsönös szolgálat, a jóakarat melyből az egység érzete, az önátadás biztonsága, öröm és bizalom fakad.
A Tacskó és Dog-történetek ezeknek az értékeknek a mentén bomlanak ki, miközben finoman azt is föltárják, miféle töprengés, érzelmi hullámzás vezethet egymás kölcsönös elismeréséhez, az együtt töltött időben megtapasztalható otthonossághoz.
Nagy Gabriella Ágnes
Kadri Hinrikus: Tacskó és Dog
Illusztátor: Elina Sildre
Fordította: Segesdi Móni
Cerkabella Könykiadó, 2023
74 oldal
4790 Ft