„A báb nem korosztály, hanem műfaj!”
Ez a Budapest Bábszínház hitvallása, és ha végignézünk az intézmény évről évre színesedő repertoárján, látjuk, hogy ez nem csupán jól hangzó szlogen: a színház szinte minden életkorú néző számára minőségi produkciókat kínál.
A 2023. május 6. és 19. között, a Színházi Olimpia keretei közé illesztett fesztiválon számos nagy hírű hazai és nemzetközi bábos produkcióját tekinthetjük meg
A produkciókon kívül az is talált magának programot, aki a szakmai ismereteit bővítette volna, szombat délelőtt ugyanis bábosok konferenciájával nyitott a fesztivál.
Bár csak az első szekció előadásain volt alkalmam részt venni, ízelítőt kaphattam abból, hogy a báb mint műfaj milyen elképesztő lehetőségeket rejt magában, például ha a színpadon robotokat is bevonunk a produkcióba. Pedagógusként különösen izgalmasnak tartottam Kocsis Eszter bábkészítő és Rab Árpád jövőkutató beszélgetését erről a témáról, hiszen naponta tapasztalom, hogy a robotika fejlődése milyen nagy érdeklődést vált ki a fiatalokból. A felnövekvő generáció mindennapjainak részei lesznek ezek az eszközök, ami alól nem lesz kivétel a művészet sem. A beszélgetés felkeltette az érdeklődést a Budapest Bábszínház Kísérleti Stúdiójának Ponttól pontig című, robotokat is szerepeltető darabja iránt is.
A bábszínházat szorosabb kapocs fűzi a gyerekirodalomhoz, mint a robotikához, hiszen a gyerek- és ifjúsági előadások nagy részét könyvekből alkalmazták színpadra:
ilyenek például a jelenleg is futó előadások közül Ulrich Hubtól Az utolsó bárány, Kiss Judit Ágnestől a Babaróka, (Csörgei Andrea korábbi írását is érdemes elolvasni a kötetről ITT), Sven Nordquist sorozata, a Pettson és Findusz, Tasnádi István Helló, Héraklész! című alkotása, David Walliams könyve, a Gengszter Nagyi és Janne Tellertől a már iskolai olvasmányként is használt Semmi. Remek könyvekből remek előadások születnek. Ám azt is tudjuk: a gyerekirodalomban a történetszövésnek nem kizárólagos eszköze a szöveg. A fent említett könyvek közt is akad olyan, ahol az illusztráció legalább olyan hangsúlyos, s olyan könyvek is vannak a piacon, ahol a képek dominálnak: ilyenek a néhány mondatos képeskönyvek vagy a teljesen szöveg nélküli képkönyvek.
Ezek ismertetésével kezdte előadását Gimesi Dóra, a Bábszínház dramaturgja, aki maga is számos gyerek- és ifjúsági könyv szerzője. A bevezetőben néhány alapfogalom tisztázása után olyan klasszikus képeskönyveket mutatott be, mint például Pat Hutchins műve, a Rosie’s walk[1] vagy Maurice Sendaktól az Ahol a vadak várnak.[2] A képkönyvek közül Shaun Tan Érkezés[3] című könyvét és beszélgetőpartnere, az illusztrátor-látványtervező Rofusz Kinga Otthon[4] című kötetét emelte ki. Ez utóbbi idén elnyerte a bolognai gyerekkönyvvásár BolognaRagazzi Crossmedia Awards-díját. (Rövid interjúnk a díjról ITT olvasható) A szóban forgó kötet az egyetlen olyan képkönyv, amelynek magyar szerzője van, és magyarországi kiadó (Vivandra) jelentette meg. Jogosan merül fel a kérdés: miért ilyen kevés a hazai képkönyv, mikor a nagyvilágban ekkora siker a műfaj? A válasz egyszerű: a hazai könyvvásárló közönség még mindig szövegközpontú, ezeket a kiadványokat tartják értékesebbnek – vázolta fel a helyzetet Gimesi Dóra –, így a kiadók óvatosabbak a képkönyvekkel.
Pedig a műfaj nem új: az első „képkönyvek” – idézte fel Rofusz Kinga a kezdeteket – a múlt század elején Amerikába érkező bevándorlók számára készültek, mikor a nyelvet nem beszélő embereknek képes információs táblák mutatták az ügyintézés menetét. Ettől a funkcionalitástól jutott el oda a képkönyv, hogy mára már nincs olyan téma, ami tabunak számítana, amit ne lehetne feldolgozni ily módon.
A külföldi példák azt mutatják, hogy a képkönyveknek helyük van az oktatásban is a fejlesztés eszközeiként
A színpadi beszélgetésben Rofusz Kinga kitért arra, hányféleképpen lehet értelmezni egy képes- vagy képkönyvet. Az elsődleges látvány mellett nem kevésbé lényeges az a tartalom, amelyet a képek nem ábrázolnak, de amivel a befogadó kiegészíti a történetet. Valódi történetalkotás, fantáziafejlesztés ez.
Az Otthon című könyv anyagából animációs film is készült,[5] és Rofusz Kinga, aki eredetileg az animáció felől érkezett az illusztráció világába, nemcsak szerzői, hanem befogadói szemmel is összehasonlította a két művet. Elmondása szerint a két műfaj befogadói attitűdje eltér, s alkotóként külön is kezelte a két munkát. Míg a film egyértelmű, a könyv lényegesen több szabadságot biztosít a befogadónak. A könyv lecsupaszítja a történetet, ránk bízza annak kiegészítését, s ennek köszönhetően a könyvvel való kapcsolódás az illusztrátorral való kapcsolódás is: egyfajta cinkosságot hoz létre szerző és befogadó közt.
Hasonló szabadságot biztosít egy olyan bábszínházi előadás, amelyikben nincs szöveg. Gimesi Dóra megszólította a közönség soraiban ülő kollégákat, a Ciróka Bábszínházból Kuthy Ágnest és Bartal Kiss Ritát, a Kabóca Bábszínházból pedig Szántó Viktóriát, s kérte, meséljék el tapasztalataikat a színházukban repertoárra tűzött szöveg nélküli darabokról. A vélemények egybecsengtek abban, hogy az előadások utáni visszajelzések szerint a nézők számtalan értelmezést társítottak a megtekintett műhöz (és az sem volt ritka, hogy ezek közül egyik sem felelt meg az alkotók eredeti koncepciójának). Ez a befogadói folyamat nagyon hasonló a képkönyvekkel kapcsolatban tapasztaltakhoz.
Életkor szerint megoszlottak az élmények: volt olyan előadás, amelyet az óvodás közönség kedvelt jobban, és olyan is, ahol kiderült, hogy a megértéshez szükség van bizonyos alapismeretekre, például a népmeséinkből, amelyekkel inkább a kisiskolások rendelkeznek.
Szomorú közös tapasztalat volt az is, hogy míg a gyerekek nyitottak voltak az ilyen rendhagyó előadásra, addig a felnőttek (a pedagógusok) idegenkednek tőle, és szívesebben viszik hagyományos produkciókra a csoportokat. Mintha itt is visszaköszönne a képhangsúlyos könyvekkel szerzett hazai tapasztalat.
Pedig a ma gyerekeit sokkal több vizuális inger éri, mint a megelőző generációkat. Érdemes lenne kihasználni az ebben rejlő lehetőséget. Talán a szöveg nélküli műalkotások befogadása nyitottabbá teszi a gyerekeket a könyv vagy a (báb)színház iránt, megalapozva az olvasóvá nevelésüket, és művelt, érzékeny felnőttek válhatnak belőlük.
Csörgei Andrea
[1] Hutchins, Pat. Rosie’s walk. Little Simon, 2015.
[2] Sendak, Maurice. Ahol a vadak várnak. Kolibri, 2018.
[3] Tan, Shaun. Érkezés. Poket, 2022.
[4] Rofusz Kinga. Otthon. Vivandra, 2021.
Képek forrása: Budapest Bábszínház Facebook-oldala
Fotók: Piti Marcell